
Török Richárd emlékkiállítása a Műcsarnokban
A Műcsarnok kamaratermének idei első kiállítása a fiatalon elhunyt Török Richárd (1954–1993) szobrászra emlékezik. Török Richárd szobrászata egyedülálló jelenség a magyar művészetben. Lezárt és időtlen életmű, melyet alkotója a 20. század utolsó negyedében, egy kultúrpolitikai és ideológiai értelemben egyaránt széttartó, konfliktusokkal terhelt időszakban következetesen épített fel. A tárlat február 18-ig látogatható az MMA intézményében.
Török Richárd az átlátható és átjárható világ embere volt. Minden munkája a maga teljességében, mélységében és összetettségében izgatta. Költőinkről, íróinkról, a magyar és egyetemes kultúrát, történelmet alakító és gazdagító személyiségekről mintázott szobrai plasztikailag rendkívül árnyaltak, megjelenítő erejük lenyűgöző. 1985-ben Londonban, a Barbican kulturális központban állították föl a művész Bartók Béla bronzba öntött mellszobrát. Nemes felületek és emelkedettséget árasztó megjelenés jellemzi, a Bartók-féle „csak tiszta forrásból" gondolat plasztikai megfelelője. Mátyás király visegrádi szobra (1988) a tekintélyt parancsoló, erős, de megfáradt uralkodóról beszél. Kossuth és Széchenyi szobra New Yorkban, a magyar ENSZ palotában áll, mindkettő rendkívüli megszólító erővel bír. A kiállításon összevethetjük az ereje teljében lévő, európai értékrendben gondolkodó zseniális politikus és az elmegyógyintézetet megjárt „legnagyobb magyar" vonásait; egyiken sem találunk hamis pátoszt.
Török Szent István alakjába sűrítette mindazt, amit tisztelt és értéknek tartott. Első királyunk a legnagyobb példakép, István műve, megvalósított eszméi számára a legfőbb erkölcsi mérték. Államalapítónk ábrázolásai többnyire a konzervatív közízlésnek követik, annak igyekeznek megfelelni, heroizmust és méltóságot hordoznak. Török azonban nem a közízlés alá, hanem elé pozícionálta szobrait. Autonóm módon jelenítette meg az első királyt és szentet a magyar történelemben.
A Györkönyben megvalósult II. világháborús bronz emlékmű katartikus erejű, bronzba öntött mementó. Szűkszavú, döbbenetes élmény a kereszt formát öltő csonkult kar, a végsőkig elkínzott borostás arc, a halott katona lezárt szeme. Gyolccsal körbecsavarva a krisztusi szenvedésekre emlékeztet. Nem látjuk az elesettek és hősök ábrázolásának megszokott pátoszát. A mű II. világháborús emlékmű szobrászatunk egyik legőszintébb alkotása.
Utolsó műve a Befejezetlen Madonna (1992). Az anya szenvedése immár belenyugvássá nemesedik, a fájdalom átjárja lényét. Erőtlenül ölébe hulló kezével tartja gyermekét. Első pillantásra ezt és így látjuk. Szobrászi erejének köszönhetően átéljük a pieta teljes élményét, noha a gyermeket Török Richárd már nem készíthette el. 1993 januárjában váratlanul távozott közülünk. Szülei több mint tíz éven át eltökélten igyekeztek helyet találni a műveinek. Hittek abban, hogy a művek közzétételén keresztül találnak a művészetéhez méltó elhelyezést. Vasvár vállalta a megtisztelő feladatot, hogy egy emlékmúzeumban felelősséggel őrzi és bemutatja a műveket. (Benedek Katalin)
A kamaratárlat – melyhez katalógus is készült – tematikájában a Műcsarnok Egy/Kor kiállításához kapcsolódik, mely a Kádár-rendszerben különutakon járó, s részben feledésbe merült alkotókat emel vissza a köztudatba. Somogyi József szobrászművész egykori tanítványának emlékkiállításán a kurátor Benedek Katalin és Mayer Marianna. A kiállításon egyébként két archív filmfelvétel is látható, az egyik Török Richárd és Kő Pál barátságát is megidézi.
Török Szent István alakjába sűrítette mindazt, amit tisztelt és értéknek tartott. Első királyunk a legnagyobb példakép, István műve, megvalósított eszméi számára a legfőbb erkölcsi mérték. Államalapítónk ábrázolásai többnyire a konzervatív közízlésnek követik, annak igyekeznek megfelelni, heroizmust és méltóságot hordoznak. Török azonban nem a közízlés alá, hanem elé pozícionálta szobrait. Autonóm módon jelenítette meg az első királyt és szentet a magyar történelemben.
A Györkönyben megvalósult II. világháborús bronz emlékmű katartikus erejű, bronzba öntött mementó. Szűkszavú, döbbenetes élmény a kereszt formát öltő csonkult kar, a végsőkig elkínzott borostás arc, a halott katona lezárt szeme. Gyolccsal körbecsavarva a krisztusi szenvedésekre emlékeztet. Nem látjuk az elesettek és hősök ábrázolásának megszokott pátoszát. A mű II. világháborús emlékmű szobrászatunk egyik legőszintébb alkotása.
Utolsó műve a Befejezetlen Madonna (1992). Az anya szenvedése immár belenyugvássá nemesedik, a fájdalom átjárja lényét. Erőtlenül ölébe hulló kezével tartja gyermekét. Első pillantásra ezt és így látjuk. Szobrászi erejének köszönhetően átéljük a pieta teljes élményét, noha a gyermeket Török Richárd már nem készíthette el. 1993 januárjában váratlanul távozott közülünk. Szülei több mint tíz éven át eltökélten igyekeztek helyet találni a műveinek. Hittek abban, hogy a művek közzétételén keresztül találnak a művészetéhez méltó elhelyezést. Vasvár vállalta a megtisztelő feladatot, hogy egy emlékmúzeumban felelősséggel őrzi és bemutatja a műveket. (Benedek Katalin)
A kamaratárlat – melyhez katalógus is készült – tematikájában a Műcsarnok Egy/Kor kiállításához kapcsolódik, mely a Kádár-rendszerben különutakon járó, s részben feledésbe merült alkotókat emel vissza a köztudatba. Somogyi József szobrászművész egykori tanítványának emlékkiállításán a kurátor Benedek Katalin és Mayer Marianna. A kiállításon egyébként két archív filmfelvétel is látható, az egyik Török Richárd és Kő Pál barátságát is megidézi.
Török Richárd
1975–1979: Magyar Képzőművészeti Főiskola; mestere: Somogyi József. 1982: KISZ-díj; 1983: Derkovits-ösztöndíj; 1984 és 85: Művelődésügyi Minisztérium nívódíja, 1986: XVI. Szabadtéri Szoborkiállítás díja, Salgótarján; 1987: Magyar állami ösztöndíj, Róma, 1988: XVIII. Szabadtéri Szoborkiállítás, Salgótarján, Nógrád megye Tanácsának díja; 1990: Kölcsey-kiállítás, Fehérgyarmat, Városi Tanács díja. Először a Vigadó Galériában mutatkozott be 1981-ben, négy év múlva azonban már a Műcsarnokban volt kiállítása Körösényi Tamással és Melocco Miklóssal. Plasztikai készsége már legelső nyilvános szereplésein figyelmet keltett. A felületek érzékeny alakítása éppoly fontos szobrainál, mint a nyitott és merész kompozíció. Szinte játékosan vibráló, mozgalmas felületekkel élénkített föl klasszicizálóan statikus kompozíciókat (Énekesnő). Portréi a fizikai hasonlóságon túl, a személyiségjegyek pszichikai érzékeltetése mellett a kort is éreztetik, amelyben a portretizált élt (Kölcsey). A felületi stilizálással gondolati iróniát is kifejez, például azon a más-más variációkban kiállított többrészes emlékmű-persziflázsán, amelyen a palládiánus-klasszicista (kifejezetten nem antik!) oszlopon egy maszkszerűen vágott torzó-fejet helyezett el, kinyújtott fél karral, ez a maszk azonban kívülről teljesen élőnek mintázott, csak belül tárgy (Oszlop, 1983). Mintázó készsége folytán könnyedén vett át stíluselemeket, de ezeket csak eszközként használta, pl. a Sándor-palota domborműveinek rekonstruálásánál vagy festészeti motívumok plasztikai megjelenítésénél (Leonardo lépték-embere, 1992). Közismert teniszütős figuráját Mintázott ember címen állította ki, noha önmagáról csináltatott gipszöntvényről készült a bronzszobor. Kisszámú, igen finoman, szinte festőien mintázott érmet is készített, pl.: Széchenyi (1989).Forrás: artportal.hu