A Mezőségtől Moldváig

Kallós Zoltán útjai

„Összeszámolta, életében mennyit szekerezett, vonatozott, gyalogolt? – kérdi a kötet derekán a szerző, Ablonczy Bálint Kallós Zoltánt. – Soha, de a Földet biztos körbeérném." – hangzik a válasz. Könyvismertető.
Ha egy könyv címében valakinek az útjait emelik ki, az az ember többnyire vagy sokfelé utazott a világban, vagy belső útjairól kíván beszámolni. Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő legfontosabb útjai azonban tényleg jórészt a címben említett Mezőség és Moldva tájaira vezettek, ám, főképp az utóbbi, a csángók vidékére titokban, olykor személyes szabadságát kockáztatva tett gyűjtőutak a maguk korában kalandosabbak lehettek nem egy egzotikus utazásnál. „Belső" utak leírásáról sincs szó az ő esetében, hiszen Kallós Zoltán mintegy hat-hét évtizedes munkássága során töretlenül, ugyanazzal a hittel és irányultsággal dolgozik. Nem volt jellemző rá a bizonytalankodó útkeresés, valójában nem útjai, hanem egyetlen útja van, amit következetesen jár végig.
A vele készült beszélgetéseket tartalmazó kötet a Helikon Kiadó és a Kommentár Alapítvány gondozásában jelent meg. Szerzője Ablonczy Bálint történész, a Heti Válasz munkatársa.
Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi Válaszúton (Kolozsvártól 26 km-re). Legfontosabb kötetei, melyekben meséket és balladákat adott közre: Balladák könyve (1969), Új guzsalyam mellett (1973), Tegnap a Gyimesben jártam (1989), Balladák új könyve (1996), Világszárnya (2003), Elindulék este guzsalyasba… (2004), A gyimesi csángók tánc élete és táncai (2005). Mezőségi, kalotaszegi és gyimesi zenei gyűjtései lemezeken és kazettákon jelentek meg, Kallós-archívum címmel pedig sorozatot szerkesztett. Énekesként ő maga is szerepelt fesztiválokon, illetve két lemezen együtt az Ökrös Együttessel. Emellett ő a magyarországi és az erdélyi táncházmozgalom egyik életre hívója, népzenei és néptánc táborok szervezője.
Több más díj és elismerés mellett a Kossuth-díj (1996), a Pro Minoritate-díj (1997), a Magyar Örökség díj (1997), és Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének (2010) birtokosa. Többek közt az EMKE, a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az a legutóbbi, 2014. januári elismerés, hogy a Romániai Népművészeti Akadémia tagjai közé választotta, annyira friss, hogy a kötetbe még be sem kerülhetett.

Ablonczy Bálint nagy felkészültséggel és odafigyeléssel megfogalmazott kérdései nyomán gördülékenyen bontakozik ki az élettörténet. Az első fejezetben megelevenedik Válaszút és a Mezőség, valamint a család története; az iskolaévek helyben, majd Kolozsvárott és Sepsiszentgyörgyön, de az ebben az időszakban már elkezdett a néprajzi gyűjtőmunka is. Szó esik a háború alatti kényszerű vándorlásról és a további, újra Kolozsváron, a zeneművészeti főiskolán végzett tanulmányok időszakáról.
A második fejezet Kallós Zoltán moldvai útjainak ered a nyomába. A kutató érdeklődése már diák korában feltámadt a csángó népi kultúra iránt, később pedig, ma már szinte elképzelhetetlen nehézségek árán tért időnként vissza ide. Katonaként például szándékosan kérte magát erre a vidékre, mikor pedig már nem lehetett tanító, fakitermelésnél vállalt munkát, csak hogy ott maradhasson. Később, a Securitate megfigyelése és zaklatásai idején sokszor titokban kellett Moldvába utaznia.
A harmadik fejezet a nagy fordulat utáni éveket mutatja be. 1970-ben jelent meg a Balladák könyve, melyről Vargyas Lajos azt írja, hogy „Bartók és Kodály gyűjtései óta ilyen nagy jelentőségű fölfedezés még nem történt a magyar népdal területén", Sólyom László szerint pedig megjelenése után „Kallós Zoltán a mi nemzedékünk számára az iránymutató nagy mesterek egyike lett".
Az utolsó fejezet a forradalom utáni időszakkal foglalkozik. Kallós Zoltán Válaszúton fokozatosan népművészeti központot épít ki. 1991-től nyári népművészeti táborokat szervez.  Alapítványt hozott létre, amely fenntartja az 1999-ban alapított szórványiskolát, ahol jelenleg közel száz kisdiák tanul, 2010-től pedig a néprajzi gyűjtemény is várja a látogatókat.
Feltűnő a könyvben, hogy Kallós Zoltán sohasem panaszkodik, legalábbis saját életéről nem. Legnehezebb időszakairól és eseményeiről – olyanokról, mint a megfigyelés, zaklatás, ellehetetlenítés, sőt börtönbüntetés időszaka – olyan könnyedséggel beszél, mintha nem az életéről lett volna szó, hanem egy abszurd színpadi mű cselekményéről.

„Volt olyan is, hogy Bákóban bementem a piacra. Amikor le akartam szállni a buszról, hátraszólt a sofőr, hogy hátul blokkolva van az ajtó. Leszálltam elől, már vár a rendőr, kísért a Szekuritátére. Kizsebeltek, leírták a címeket, mindent. De a táncházasokat is behívatták, kérdezték tőlük, mit éreznek, amikor ezeket a dalokat éneklik. Ezért én eleinte nem is jártam táncházakba, nem akartam provokálni, a fiatalokat nehéz helyzetbe hozni. Emlékszem, egyszer behívatták Szalay Zoltánt (ő később, 1990 után a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes első igazgatója lett), Panek Kati népdalénekes-színésznővel vártuk, hogy mi lesz. Zoli jött, mesélte, hogy a szekus tiszt azt mondta neki: most táncházat akartok, aztán meg Erdélyt." (részlet a könyvből)

A kisméretű, keménytáblás, mintegy másfélszáz oldalas kötetet Korniss Péter fekete-fehér fotói teszik teljessé. Csaknem ötven esztendő pillanatait örökítik meg 1967-től napjainkig. Kallós Zoltán jelenkori és korábbi portréi mellett a gyimesi, moldvai, mezőségi gyűjtőutak helyszínein készült felvételek láthatók.
A kötet olvasója kedvet kaphat a mezőségi és a moldvai népzene és néptánc jobb megismeréséhez is, például amikor egy válaszúti katonakísérő csuvas dallal való rokonságáról, vagy a magyarszováti Maneszes Márton India és a Közel-Kelet felé mutató éneklési módjáról értesül. A kötet utolsó mondata, azt hiszem, többségünk számára megszívlelendő, jó tanácsként is szolgál: „Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk."

(Ablonczy Bálint – Korniss Péter: Mezőségtől Moldváig. Kallós Zoltán útjai. Budapest, 2013, Helikon Kiadó, 156 p.)
2014. február 14.  |  kallós zoltán könyv