MMA-portréfilmek a köztelevízió műsorán

A Magyar Művé­sze­ti Akadémia évek óta futó portrésorozatában a nézők hetente olyan akadémikus és más művészek, művészetelméleti szakemberek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillan­tást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Az MMA megbízásából készülő 52 perces portréfilmek a köztelevízió M5, valamint Duna World csatornáin rendszeresen láthatók, több, már bemutatott portréfilmet pedig a kisebb, helyi televíziók is műsorukra tűznek. Ebben a cikkben a 2021 második felében adásba kerülő portrékról, ütemezésükről adunk tájékoztatást, de az itt ismertetett filmeken túl időről időre a portréfilmek újbóli ismétlései is láthatók a képernyőkön. Több "in memoriam" filmmel először találkozhatnak a nézők: Hernádi Gyula író 95 éves lenne, Huszárik Zoltán 40 éve hunyt el; feltárul Csete György és Radványi György építészek, Normantas Paulius fotóművész, Ág Tibor népzenekutató, Berki Viola festőművész és Határ Győző, valamint Csukás István író munkássága is.
2021. június 4.Halmos Béla ism.
 
Az egész életem hegedű
Halmos Béla (19462013)
rendező: Medgyesi Gabriella, operatőr: Cseke György, Pap Ádám
Hetvenéves lenne Halmos Béla, aki zenészként, népzenegyűjtőként és -kutatóként, szervezőként és oktatóként egyaránt az 1970-es évektől kibontakozó táncházmozgalom egyik megteremtője és haláláig fáradhatatlan motorja volt.
MMA, 2013, 53'20"
 
2021. július 11. – Csete György (in memoriam)

Hajlék Istennek, hajlék, hajlék embernek
In memoriam Csete György
rendező: Osskó Judit, operatőr: Borbás Tamás, Ágoston Gábor
A magyar organikus építészet egyik elindítója a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett oklevelet 1961-ben. A nagy hatású szakmai életének emléket állító filmben az alkotók az építész megrendítő írásait is felhasználják.
MMA, 2020, 51'53"
 
2021. július 18. – Tordai Hajnal ism.

Tordai Hajnal jelmeztervező
Portré
rendező: Domokos János, operatőr: Dömötör Péter, Egeres Katalin, Domokos Mihály
A budapesti Operaház, Operettszínház, Nemzeti Színház, Magyar Színház és a győri Kisfaludy Színház jelmeztervezőjeként több mint 500 opera, operett és musical jelmeztervét készítette el.
MMA, 2014, 52'30"

2021. július 25. – Keserü Ilona

Portréfilm Keserü Ilona festőművészről
rendező-operatőr: Szederkényi Júlia
Keserü Ilona, a nemzet művésze, az elmúlt negyven év művészettörténeti értékelései szerint a huszadik század második felének egyik legerőteljesebben megszólaló, legkövetkezetesebben felépített életművét hozta létre Magyarországon.
MMA, 2020, 51'59"

2021. augusztus 1. – Sulyok Miklós ism.

Folytonosság és időtörés
Portréfilm Sulyok Miklós művészettörténészről
rendező: Dér András, operatőr: Dér Asia
„Az építészet tér és idő kereszteződése – a teljesség" – állítja Sulyok Miklós a róla szóló portréfilmben. Élete és esztétikai érdeklődése szakrális gyökerű – tudományos tevékenysége során pedig művészet és szakralitás viszonyát elemzi.
MMA 2019, 51'53"

2021. augusztus 8. – Székely László ism.
 
Székely László díszlettervező
rendező: Petrovics Eszter, operatőr: Kőrösi András, Bagi Ákos, Sibalin György
Székely László több mint ötvenéves pályája során, budapesti, vidéki, kő- és szabadtéri színházak rendezőinek fáradhatatlan, mindig megújulni képes alkotótársaként, mintegy félezer előadáshoz tervezett színpadi teret és díszletet.
MMA, 2014, 51'
 
2021. augusztus 15. – Ágh István ism.

Kidöntött fáink suttogása
Portréfilm Ágh István költőről
rendező: Kecskeméti Kálmán, operatőr: Gulyás János
A kiváló költő, író, műfordító szülőfalujában, Iszkázon a gyökerek, a család és a szülőföld egész életét és művészetét meghatározó fontosságáról vall, Budapesten pedig kortársairól és a műveiről mesél.
MMA, 2014, 50'48"

2021. augusztus 22. Hernádi Gyula (in memoriam)

A boldogság lépcsői
In memoriam Hernádi Gyula
rendező: Pacskovszky József, operatőr: Gózon Francisco
A portréfilm arra a „hernádis" játékra épít, hogy elképzeljük, milyen lenne, ha ő és mi beszélgetni tudnánk az időn és téren túl. Ebben a játékos „szellemidézésben" felesége, két lánya, valamint egykori munkatársak, barátok vesznek részt.
MMA, 2020, 50'28"
 
További portréfilmek:
  • augusztus 29. – Radványi György (1949–2020) építész (in memoriam)
  • szeptember 5. – Keserü Katalin művészettörténész
  • szeptember 12. – Normantas Paulius (1948–2017) fotóművész (in memoriam)
  • szeptember 19. – Ág Tibor (1928–2013) népzenekutató, karnagy (in memoriam)
  • szeptember 26. – Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató ism.

A portréfilmek először vasárnaponként koradélután láthatók az M5 csatornán, az ismétlések változó idősávban lesznek műsoron, a pontos vetítési időpontokról az aktuális műsorújság ad tájékoztatást!

A legutóbb vetített portréfilmek visszanézhetők a Médiaklikk oldalán: https://mediaklikk.hu/musor/mma-portrek/