Vashegyi György és Fekete György MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen elnökünk volt"

Ritkán adatik meg egy kultúrpolitikus életében, hogy két, meghatározó kulturális intézmény létrejötte is az ő nevéhez kötődjön. Fekete Györgynek ez megadatott: ő volt az egyik alapítója, majd első elnöke a Nemzeti Kulturális Alapnak, majd csaknem két évtizeddel később a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásánál bábáskodott, és annak volt két cikluson át az elnöke. Elsőként az ez utóbbi poszton őt 2017-ben váltó Vashegyi Györgyöt kérdeztük. (Bálint Ágnes interjúja)
2020. április 19.

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Egyéves az együttműködés a Magyar Művészeti Akadémia és az Országos Bírósági Hivatal között

„Értékes és érdekes beszélgetések a (művész)EMBERRŐL a műértő közönségnek" – Az Országos Bírósági Hivatal képzési központjában, a Magyar Igazságügyi Akadémián rendezett portrébeszélgetés mottója talán ez a mondat is lehetne. Az egy év alatt a magyar kulturális élet kiválóságaival, mintegy 30 művésszel találkozhatott a bírákból, bírósági fogalmazókból álló közönség. Az évforduló alkalmából Osztovits Andrást, a Kúria bíráját, a Magyar Igazságügyi Akadémia volt igazgatóját Kurucz Éva újságíró, a programsorozat szerkesztője és moderátora kérdezte.

2020. május 25.

A Magyar Művészeti Akadémia együttműködése a Helyi Televíziók Országos Egyesületével

Az MMA egyik stratégiai partnere a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE). Az egyesület két éve, 2018. május 16-tól hivatalosan deklarált együttműködés keretében segíti az Akadémia médiamegjelenési lehetőségeit. Az egyik cél a magyar kultúra, a művészeti tagozatok tevékenységének bemutatása, rögzítése, népszerűsítése országszerte. A másik, hogy a helyi kis televíziók bővíthessék műsorstruktúrájukat, ingyenesen juthassanak hozzá nívós médiatartalmakhoz. A koronavírus-járvány idejére az MMA friss ajánlatcsomagot állított össze a saját gyártású, illetve megrendelésre készített kisfilmjeiből, riportokból, portré- és dokumentumfilmekből a HTOE felé, ezeket a tagtelevíziók a nyár végéig szabadon vetíthetik.

2020. május 21.

Elhunyt Udvaros Béla, az MMA díjazottja

Kilencvenöt éves korában elhunyt Udvaros Béla rendező, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, az Evangélium Színház alapító igazgatója, aki több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét vehette át 2019-ben. A Kováts Flórián Emlékérem díjban évente egy olyan személy részesíthető, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez. A köztestület 2019. tavaszi közgyűlésén, a díj ünnepélyes átadóján többek között így méltatták Udvaros Béla életművét: „legfőbb célja, ars poeticája – Tamási Áron gondolatával – »bétölteni reménységgel a világot, amely minden percében kezdet és a vég«."

2020. május 14.

Több mint 193 millió forint pályázati forrásról döntött az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban is 200 millió forintos keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett művészeti területen működő civil és egyéb szervezetek számára művészeti programok megvalósítására. A pályázaton idén is több mint hatszáz szervezet vett részt, a 308 sikeres pályázó összesen 193.437.800 forintot nyert el vissza nem térítendő támogatás formájában. Ennek alsó határa ötszázezer, míg felső határa egymillió forint. Az MMA által biztosított forrás segítségével így több száz új művészeti program valósulhat meg.

2020. május 7.
Utolsó
// ]]>