Pávai István: A cimbalom a Felső-Maros vidéki népzenében

Milyen szerepet tölt be a cimbalom a Felső-Maros vidéki népzenében? Mi a jelentősége a hangszernek az erdélyi hangszeregyüttesekben? Hogyan látja mindezt egy igazi zenészcsaládba született erdélyi népzenész? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ az a Pávai István népzenekutató által szerkesztett CD-ROM, amely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatási segédanyagaként, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg.
Pávai István népzenekutató előtt nem ismeretlen a Felső-Maros vidékének népzenéje, hiszen mint ahogyan azt bevezetőben írja, több évtizede foglalkozik az ezen a területen működő cimbalmos zenekarokkal. Az erdélyi születésű szakember eleinte sztereó magnetofonnal rögzítette a népzenét, majd később a technika előrehaladtával a zenekari összjáték megfigyelhetősége érdekében videóra vette a muzsikálást.
A CD-ROM-hoz tartozó tanulmányában a szakirodalom felhasználása mellett önálló terepkutatási tapasztalatai szerint tekinti át a cimbalomnak az erdélyi népzenében elfoglalt helyét és megjelenését. Pávai István kitér a Felső-Maros vidéki tájegység népzenei jellemzőire, legfőképp a magyarpéterlaki muzsikusdinasztiákra fókuszálva. A tájegység népzenei világába Csurkulya József magyarpéterlaki cimbalmos népzenészi életútján keresztül kapunk betekintést.
Értekezése elején Pávai tisztázza a cimbalom helyét az erdélyi néphagyományban; megtudjuk, hogy a hangszer őse az úgynevezett pszaltérium, amelyről már a Septuagintában is lehet olvasni. A 19. század második felében már használtak cimbalmot a Barcaságban. A cimbalom Csíkban csak az első világháború után jelent meg, azonban a marosszéki és a Felső-Marosi települések népzenéinek hamarabb vált elengedhetetlen résztvevőjévé. Később egyre több vidéken lett nélkülözhetetlen hangszer.
A szerző a cimbalom hazai irodalomban történt megjelenésével is foglalkozik. Megemlíti  az 1790-ben írt Nyájas Múzsát Nagy Jánostól, Petőfi 1844-ben megírt A helység kalapácsa című eposzparódiáját, valamint Arany János A lacikonyha című vásári képét is. De nem megy el szó nélkül a néprajzi szempontok mellett sem: sorra veszi a Felső-Maros vidékét és részletesen elemzi a cimbalom előfordulásait további erdélyi hangszeregyüttesekben is. Pávai írását számtalan korabeli fotó illusztrálja, melyeken erdélyi népzenei együttesek köszönnek vissza ránk.
A következő fejezet pedig a már kizárólag a magyarpéterlaki cimbalmosról, Csurkulya Józsefről szól. A tanulmány végén egy interjú olvasható a művésszel, amely videofelvétel formájában is megtalálható a CD-ROM-on. Az interjúból kiderül, hogy Csurkulya Józsefet édesapja eredetileg hegedűsnek szánta. A népzenész ezután váltott át a cimbalomra, hogy édesapja elhunyt. Később bálokban és esküvőkben sajátította el zenésztársa segítségével a hangszer használatának csínját-bínját. A beszélgetésben szóra kerül a prímcimbalmozás is, amelyet videón is rögzített Pávai István.
A CD-ROM nemcsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatóinak nyújthat felkészülést, hanem azok számára is érdekes lehet, akik betekintést kívánnak nyerni az erdélyi népzene történetébe.

Pávai István
A cimbalom a Felső-Maros vidéki népzenében (Csurkulya József játéka nyomán)

DVD-ROM, 88 oldal pdf, 29 videoklip (120 perc), 22 fotó

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2014

2014. július 28.  |  könyvajánló népzene