Művészetelmélet
Grendel-est Pozsonyban

SZÍN-TÉZIS
Tisztelgés Madách Imre munkássága előtt
Madách Imre születésének bicentenáriuma és Az ember tragédiája színházi bemutatójának 140. évfordulója alkalmából SZÍN-TÉZIS címmel egyedülálló, határokon is átívelő sorozatot indít az Országút magazin. A világirodalom jelentős alkotása előtt nagyszerű képzőművészek, zenészek, rendezők, színészek, költők, írók, tudósok bevonásával tisztelegnek. A közreműködő alkotók között szerepelnek köztestületünk tagjai is. Ennek jegyében a lap április 20-án Csurka Eszter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, az MMA rendes tagja Menny című alkotásával a címlapon jelent meg.

A mozdulatok költészete – kezdődik a Pastorale-sorozat
A Pastorale családi előadás-sorozat a 2023-as évadban is a Pesti Vigadó Dísztermében, a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésében valósul meg. Az egyedi szerkesztésű, minden korosztálynak élményt adó sorozat 2023-as nyitóelőadásán A mozdulatok költészete címmel, a Táncművészeti Egyetem főszereplésével mutatnak be különböző stílusú táncprodukciókat. Olyan híres romantikus balettek részleteit láthatja a közönség, mint a Petipa által megálmodott A bajadér, vagy a Harangozó Gyula által koreografált Coppélia, de az elmúlt években alkotott modern táncprodukciók is színpadra kerülnek a Harangozó-díjas Kulcsár Noémi koreográfiájával, Vivaldi és Ravel zenéjére. Az Egyetem néptánc szakirányán tanuló ifjú tehetségek pedig verbunkot és palotást táncolnak, Bihari János, illetve Erkel Ferenc muzsikájára.
Idő a kultúrára
Bemutatták Boris Groys A művészet ereje és Josef Pieper Szabad idő és kultusz című művét
A Pars pro toto kötetsorozattal az MMA-intézménycsalád külföldi szerzők művészetfilozófiai, esztétikai, teológiai témájú műveinek megismertetését, népszerűsítését, egyetemi oktatásba való beemelését tűzte ki célul. A Magyar Művészeti Akadémia, a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, valamint az MMA Kiadó szervezésében január 31-én a Pesti Vigadóban a sorozat legújabb, tavaly év végén megjelent két kötetét, Boris Groys A művészet ereje és Josef Pieper Szabad idő és kultusz című művét ismerhették meg az érdeklődők.
Az ötéves MMA Kiadó karácsonyi újdonságai
Húsz kiadvánnyal készült karácsonyra az MMA Kiadó, amely december 12-én a Magyar Művészeti Akadémia irodaházában mutatta be ünnepi kínálatát. Richly Gábor, az MMA főtitkára a sajtóbemutatón felidézte, hogy a Magyar Művészeti Akadémia öt évvel ezelőtt azért döntött saját kiadó alapítása mellett, hogy az általuk megjelentetett, hiánypótló könyvek bekerülhessenek a könyvkereskedelembe. Úgy vélte: a mai magyar kulturális életben komoly szerepük van azoknak a kiadóknak, amelyek nem pusztán piaci alapon működnek, hanem képesek arra, hogy hiánypótló kiadványokat juttassanak el az olvasókhoz.
Forrásvidékeken
Konferencia Csete György építész és Csete Ildikó textilművész munkásságáról
Tavaly Beremenden konferencia tisztelgett a néhány éve elhunyt Csete művészházaspár előtt. Azt most egy újabb követte. A „Tulipánfák tornyán" címmel megrendezett emlékkonferencia Csete Ildikó textilművész (1940–2018) és Csete György építőművész (1937–2016) életművét idézte meg, azok jellegzetes vonásait, szemléleti alapjait járta körül. A két konferencianap létrejöttét most a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Építőművészeti Tagozata, valamint a Csete Alapítvány együttesen támogatta – újabb hajlékot keresve és találva.