Kristán Attila

Tisztelgés Hubay Miklós előtt

A Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont 2013. május 3-án a Hubay Miklós tiszteletére, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia által rendezett konferenciának. Az egész napos eseményen portréfilm- és dokumentumfilm-vetítésekkel és számos előadással emlékeztek a 95 évvel ezelőtt született Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas drámaíróra, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagjára.

A rendezvényt E. Csorba Csilla, a PIM igazgatója nyitotta meg, aki lelkes szavakkal üdvözölte, hogy a Hubay Miklós tiszteletére rendezett programnak a Múzeum adhat otthont – és reményét fejezte ki, hogy nemcsak az emlékezés fog dominálni, hanem komoly elemzéseket is meghallgathatnak az érdeklődők. Ács Margit, a délelőtti szekcióülés elnöke felkérte Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét, hogy mondja el köszöntő beszédét. Fekete György kiemelte, hogy ő itt nem elsősorban szakmai szempontok szerint beszél, hiszen nem az irodalom a szakterülete, de az bizonyos számára is, hogy Hubay Miklós élete, hagyatéka, drámai életműve nemcsak hogy méltó arra, hogy konferenciát rendezzenek bemutatására, hanem kötelessége is a Művészeti Akadémiának és az Irodalmi Tagozatnak, hogy köztudatban tartsa a jelentős művészi teljesítményeket – így nagy öröm számára, hogy az író születésének évfordulója közelében ez most megtörténhet – s aki a maga számára az egyik leginkább követendő példakép. Ezt követően a DIA jóvoltából tekinthettek meg a jelenlévők egy portréfilmet Hubay Miklósról, majd megkezdődött a délelőtti előadások sorozata, melyet Vilcsek Béla nyitott meg egy inkább személyes indíttatású, Hubay Miklós életének hányattatásait, helykeresését, drámáinak összetettségét bemutató beszéddel. Tarján Tamás ezután igazán érzékenyen, az író életének és több drámájának alapul vételével (Búcsú a csodáktól; A rózsa lelke; Elnémulás)  vizsgálta az apa-fiú viszonyt, természetesen kiegészítve ezt Hubay társadalom- és történelemszemléletével, egy olyan kor rajzát adva az író drámáin keresztül, melyben a fiatalság kibontakozása, felnövekedése meglehetősen problematikus volt. Ablonczy László, volt színigazgató előadásában egy olyan személyiséget rajzolt a hallgatóság elé, akinek írói, színházi és dramaturgiai gondolkozása egyértelművé tette, hogy sóvárog a világ teljessége iránt, ami tevékenységében, az oktatásban vállalt szerepében, a magyar nyelv terjesztésében és persze tizenhét darabjában ugyan megmutatkozik – azonban a mellőzöttség, a távol levés, a bizonyos fokú kitaszítottság miatt mégsem válhatott valóra a számára. Kabdebó Lóránt a drámák lezárásával, az írás aktusával, a drámák keletkezési körülményeivel, az ezek mögött megbúvó történetekkel, személyekkel, Hubay lehetséges élményeivel, merítési lehetőségeivel, a második világháború utáni időszakról, az Aczél György által meghatározott kultúrpolitika Hubay-féle értelmezéséről beszélt – elsősorban az Egy szerelem három éjszakája kapcsán. Előadásából egyértelművé vált, milyen fontos szerepe volt Hubay Miklósnak az irodalom alakulására. A délelőtti ülés utolsó előtti előadójaként Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező szólalt fel, aki több Hubay-művet színpadra állított már az elmúlt húsz esztendőben, és kiemelte, hogy nem személyes indíttatásból, nem személyes ismerettségből születtek ezek az előadások, hanem mert Hubay olyan problémákat, történeteket mond el, dolgoz fel, melyek mindenképpen színpadra kívánkoznak. Sajnálattal tolmácsolta, hogy Hubayt a színházak nem becsülték meg kellőképpen, és gyakorlatilag egész életében – annak ellenére, hogy nagyon sokan tisztában voltak képességével, drámáinak összetettségével – mellőzött volt. Ezt kívánta ellensúlyozni az a 2010-es bemutató Debrecenben, ahol is az Elnémulás című utolsó drámája került színpadra, amely ugyanakkor, a konferenciához kapcsolódóan, május 6-án itt a Petőfi Irodalmi Múzeumban is megtekinthető lesz. A délelőtti ülés rövid zárásaként Márkus Aliz olvasta fel az Új Könyvpiacban közölt írását egy nemrég megjelent Hubay-könyvről, mely Madách Imre Az ember tragédia című művével foglalkozik, s ami Hubay Miklós erről szóló jegyzeteinek, elmélkedéseinek, összefoglalásának lenyomata.

A délutáni szekcióülést Vilcsek Béla nyitotta meg, elsőként pedig Sárközy Péter irodalomtörténész szólalt fel Hubay Miklós külföldi „száműzetésben" eltöltött olaszországi korszakáról, ottani tanári tevékenységéről, a magyar nyelv megismertetésért végzett valóban áldozatos munkájáról – párhuzamot vonva Hubay Miklós és Márai Sándor között, aki szintúgy hosszú időt töltött az országban. Kint tartózkodásuk idején mindketten megmaradtak magyar írónak, és feltehetőleg ennek a következménye, hogy bár Márait és Hubayt is egyaránt tisztelte az olasz irodalmi élet, mégsem leltek befogadtatásra sohasem – tette hozzá. Sárközy Péter is említést tett az Elnémulásról. Wutka Tamás a legszemélyesebb műfaj bemutatására vállalkozva Hubay naplójegyzetein keresztül igyekezett bemutatni az író személyiségét, a kultúrához, a különböző művészeti ágakhoz, a magyarsághoz, a nyelvhez fűződő viszonyát, Madách Az ember tragédiájának számára kitüntetett szerepét, a társadalmi változásokra való reflexióinak érzékenységét, amelyben egyértelműen felfedezhető egy olyan aggódó és óvó egyén, aki – mivel sokáig külföldön élt – objektívebben látja akár a magyarság, akár az ország helyzetét, mint más írók, gondolkodók. A naplójegyzetek egyértelműen megelőlegezik az Elnémulás valamikori megszületését, a magyar nyelv megmaradásáért érzett felelősséget és az elmúlástól való félelmet – emelte ki. A délutáni szakasz utolsó előtti előadója, Pálfi Ágnes Éva alakjának bemutatására vállalkozott a Madách-mű kapcsán, a Hubay-féle értelmezés tükrében. Végül Szász Zsolt, szintén színházi szemmel vizsgálva, a kezdet és a vég problematikáját kívánta körbejárni az Elnémulásból kiindulva, a nyelvek kihalásának nagyon is élő problémáját villantva fel – ami egyértelműen előlegzése volt a három nappal későbbi előadásnak. A délutáni ülés zárásaként az Országos Színháztudományi Intézet által válogatott archív filmfelvételeket tekinthettek meg a jelenlévők.
 

A konferenciához kapcsolódón május 6-án, 18 órakor mutatták be az Elnémulás című Hubay-drámát. A látomásos mű nagyon is élő problémát tematizál, a nyelvek kihalását állítva a középpontba. Hubay naplójegyzeteiben, egyéb írásaiban is sokat foglalkozott a nyelvvesztés, nyelvi asszimiláció kérdésével, és személyes élménye is meghatározó nagyváradi születésűként, ahogy egy másik nyelv átveszi a szerepet, és háttérbe szorítja – ebben az esetben – a magyart. A dráma eredeti bemutatója is egy olyan olaszországi nyelven, a friulin szólalt meg, melyet akkor mindösszesen nagyjából ötvenezren beszéltek. A balladisztikus történet főszereplője egy asszony, aki népének utolsó képviselője, s aki mind szimbolikus, mind tényleges módon halálra ítéltetett, bhiszen a börtönben várja kivégzését.  A történet többi szereplője is toposzszerű; a lelkes, elhivatott Pap, aki a nyelvek felkutatásáért és összegyűjtéséért fáradozik – a naivitás, és egyfajta szűklátókörűség mintaképe, aki – bár jót akar – saját jóhiszeműségének áldozata lesz. A Renegát, a pap egyfajta ellentéte, aki – talán tudása, tapasztalata miatt – már régóta nem hisz semmiben, s aki Madách Tragédiájának Lucifer-hasonmása is egyben. A történet kortalan, hiszen utalások találhatók a darabban a magyar történelem jó néhány korszakára, eseményére – Hubay széleslátása, műveltsége köszön vissza minden sorból. A történet tragédiája nem is lehet más, minthogy kiderül; a Nő állapotos – és a gyermek apja nem más, mint a rab fölött őrködő Renegát. A gyermek persze lehetőséget adna a megmenekülésre, a pap hivatkozik az erkölcsi törvényekre, nemzetközi jogra, a 20. század látszólagos igazságtételeire, de buzgóságának nem lehet más az eredménye, minthogy brutális kegyetlenséggel megfosztják gyermekétől a Nőt, hogy őt magát is kivégezhessék. Hubay Miklós ezzel a darabbal nemcsak figyelmeztet, de a számára oly fontos, egyfajta mintaképként, tökéletes műként szolgáló Madách-művet értelmezi át egy nagyon is élő, mai drámává.
2013. május 7.  |  emlékkonferencia színpadi bemutató hubay miklós