„Szervusztok, Pajtikák!"

Kiállítás, bábelőadás és ünnepi ülés Kemény Henrik tiszteletére a Vigadóban

Kiállítással, bábelőadással és ünnepi üléssel emlékeznek meg Kemény Henrikről, a vásári bábjátszás Kossuth-díjjal kitüntetett művészéről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról, aki idén lenne 90 éves. A Kemény Henrikre emlékező tárlat 2015. január 13. és február 1. között tekinthető meg a Vigadó Galériában. 
Az esemény a „150 éves a Vigadó" jubileumi programsorozat (2015. január 12. – február 20.) része.Professor emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke január 12-én megnyitó beszédében a jelenlévőket emlékeztette arra, hogy Kemény Henrik egyik beszélgetésük során a hetvenes években tulajdonképpen elsőként fogalmazta meg egy leendő összművészeti akadémia szellemiségét, amikor a bábművészet sokszínűsége ellenére kimutatható egységélményt azzal magyarázta: „a bábosok egymás malmára hajtják a vizet". Számtalan találkozásuk közül az egyiket így idézte fel: „Egy széken megszólalt egy gramofon – tölcsérjét a kezembe nyomta -, aminek lemezeit ő maga vette fel kórházi röntgenlemezre. A falakról szépséges öregemberek képei kukucskáltak ki kitüntetések selyemszalagjai közül, oszlopokban álltak vigyázva újságcikkek, könyvek, meghívók, levelek. Roskadtak a polcok barna dobozoktól, amelyekben az évszázados magyar bábtörténelem ritka kincsei szorongnak, alusznak, várakoznak. Anyagok, alkatrészek, szerszámok, szerkezetek, félig és egészen megfaragott fafejek – bámulnak, révedeznek, kacsintanak, sírnak, szégyenkeznek – mindenütt, szivárványszínű ruhák, sapkák, fácskamodellek ága-boga között, egy-egy trafó, villanymotor szomszédságában. Kis magnetofonból rekedten szólt valamelyik előadás prológja, a televízió képernyőjén hatalmas mozdulatokkal viaskodott a fortélyos Jó a pimaszkodó Rosszal. Két gyerek voltunk, álmodoztunk, féltünk, kacagtunk, csapkodtuk a térdünket, szóval állt a bál." E találkozások nyomán határozta el Fekete György, hogy a Harmadik harang (Beszélgetések barátaimmal) című könyvének egyik fejezetének Kemény Henrik lesz a főszereplője, így született meg „közös művük" az Azok a figurák, amelyeket én csinálok, mind a Liget fáiból készülnek című írás.  
Láposi Terka színháztörténész, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke elmondta, a kiállítótér úgy lett kialakítva, hogy egy hatalmas kereszt rajzolódjon ki. Ennek mentén helyezték el Kemény Henrik személyes tárgyait – a varrógépét, a szerszámait, az utazótáskáját, a negyvenes évektől őrzött naptárait és még sok egyéb holmit - az általa faragott bábokat, felállították egykori paravánjait, helyükre kerültek Az elátkozott malom és más bábjátékainak díszletei, kellékei többek között a különböző méretű palacsintasütők, amelyekkel Vitéz László előadásról előadásra móresre tanította a „csokipofa" alakjában kísértő gonoszt. Minden tárgyhoz emlékek, kedves vagy szomorú képek fűződnek múltból. Kiállították azt a gramofontölcsért, amely egyetlen tárgyként élte túl a család legendás bábszínházát felemésztő tűzet a Népligetben. Hatalmas történeti tabló az, amelyet Kemény Henrik megőrzött – hangsúlyozta Láposi Terka. Sok relikvia látható, például a Kemény Henrik édesapja által 1926-ban készített Vitéz László. A tárlat híven fejezi ki a vásári bábjátékosok szellemi küldetését, azt a szándékukat, hogy mindenkinek játszanak és egyre szélesebb közönséget örvendeztessenek meg produkcióikkal.  

(Tekintsenek meg egy részletet Moldoványi Judit Az elátkozott malom című filmjéből, melyben Kemény Henrik felidézi legnépszerűbb bábfigurája, Vitéz László megalkotását.) 




Juhász Judit a megnyitón bejelentette, hogy január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Vigadó egész napos ingyenes rendezvényekkel várja a gyerekeket és az érdeklődőket. Szervusztok, pajtikák! címmel 15 órakor a szombathelyi Mesebolt Bábszínház tart bábelőadást gyermekek számára a Kamaraszínházban. 16 órától interaktív drámapedagógiai foglalkozásra és bábkészítésre nyílik lehetőség a Makovecz teremben. (A részvétel regisztráció köteles a Vigadó honlapján.) Ezt követően január 29-én, Kemény Henrik születésének 90. évfordulóján koszorút helyeznek el a Kolibri Színháznál 15.00 órakor.  A koszorúzást követően 16 órától ünnepi ülésen emlékeznek meg a bábművészről a Vigadó Makovecz termében. Az ülés háznagya Juhász Judit. Előadást tart Kékesi Kun Árpád színháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője; Ács Norbert, a Budapest Bábszínház bábszínésze. Ebből az alkalomból adják át a Kemény Henrik-díjat (Majoros Gyula szobrászművész kisplasztikáját), majd Láposi Terka színháztörténész, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke bemutatja A Kemény Bábszínház képeskönyve – Korngut Kemény Henrik színházteremtése című könyvét.
A megnyitón közreműködött Szokolay dongó Balázs furulyán. 
 
(Tekintsék meg a kiállításon készült A bábok életre kelnek című kisfilmünket.)

Összefoglaló Kemény Henrik életművéről
 
Kemény Henrik megcáfolhatatlanul a magyar bábművészet történetének eddigi legnagyobb, legeredetibb és legzseniálisabb vásári bábjátékosa. A hagyományozódás módját tekintve is ő a legutolsó Vitéz László-játékos, aki a családi tradíciókat követte. A háromgenerációs vásári mutatványos család férfi tagjai közösen építették fel Budapesten, a Népligetben a Kemény Bábszínházat. Korngut Salamon (1853–1930), a nagypapa, Korngut-Kemény Henrik (1888–1944), az apa meg a két fivér, Kemény Henrik (1925–2011) és Kemény Mátyás (1926–2001) egymás mellett, egymást erősítve, a játék örömét élve és éltetve álltak színpadra. Bábszínházukban mindent maguk alkottak. A tervezéstől a művészi kivitelezésig, a szövegírástól a színpadi játékig, a közönségszervezéstől a beengedésig minden a családtagok összjátéka volt.
Ez volt Kemény Henrik életének egyik legmeghatározóbb esszenciája: a család által felépített bábos „világközép". Ez adta aktivizáló képességét, mágikus erejét, kacagásra ingerlő életszeretetét. A belőle áradó játéktudatból, a játéka során létrejött lelkes és határtalan örömből mindenki kapott, aki épp akkor és ott volt, ahol ő játszott. Mélységes tisztelettel és alázatos szeretettel játszott közönségének. Zsenialitásának egyik pillére éppen az, ahogyan bánt az egy adott térben és időben jelenlévőkkel. Igazi varázslatot tudott elérni hangjával, hatásszüneteivel, a közönség felől érkező reagálásokra adott válaszaival, éles figyelmével, energikus, virtuóz kesztyűsbáb játékával, szóvicceivel.
Nyolc évtizeden keresztül fáradhatatlanul játszott. S játszott mindenütt, ahová hívták. Világot járt, nemzetközileg is elismert vásári bábjátékos volt, aki igazán hitt játékának életben tartó erejében, a nézőt résztvevővé tevő képességében. A humor, a nevettetés, a játékos és közönsége közötti valódi párbeszéd - hitvallásának alapkövei voltak életútján.
A Népligetben 2011 októberében leégett Kemény Bábszínház híre sokkolta az idős művészt. A nagyon nehéz történelmi időket is megélt mester teljesen legyengült, életereje megfáradt, s a rákövetkező hónapban, november 30-án elhunyt.

 
Vitéz László dala
 
Mialatt Láposi Terka a kiállítás megnyitóján szívszorítóan beszélt arról, hogy Kemény Henrikék népligeti bábszínházának leégése után mennyire megromlott az idős művész kedélye és egészsége, régi személyes emlékek jutottak eszembe. Azokból az évekből, amikor Kemény Henrikkel és Dózsa László színművésszel barangoltunk a Népligetben, és Henrik egészen aprólékosan elmesélte nekünk, hogyan nézett ki a vursli, amelyet az ötvenes években lebontottak. Kifogyhatatlan volt a régi történetekből, a tekintete úgy ragyogott, mintha körülötte állnának szülei, testvérei és a Népliget méltatlanul elfeledett mutatványosai, az oroszlános Halbelák bácsi, a komédiás Káposztás Zsuzsi, a késdobáló Frédi, az artistanő Fekete Böske, a céllövöldés Halmos bácsi, Skoti bohóc és még sokan mások…
Meseszerű világot keltett életre bennünk, különösképpen Dózsa Lászlóban, aki a Népliget vándormutatványosai között nevelkedett, édesanyja a Műszínkörben lépett fel.
A hit egyik örömteli csodája talán éppen az, hogy egyesek akkor is elevenek tudnak maradni bennünk, amikor testi mivoltukban már nincsenek köztünk.
Dózsa László mesélte, hogy gyakran álmodik Kemény Henrikkel. Álmában a bábművész kezén ott van Vitéz László. „Csinálja a hepajt."
–Tyű, de elfáradtam, ebben a sok szövegelésben, azt a kutyika fáját! Én úgy elfáradtam, mint egy teherhordó szamár. Hát igaza van a nagymamucikámnak, nem lehet ám mindig otthon lenni. Na de várjunk csak, hová is indultam? Ja! Ha-ha! A Népligetbe! Nincs kedved nekem jönni?
– Hó-hó! Talán inkább veled menni?
– Úgyis jó?
– Jó!
– Hány óra van?
– Tizenegy!
– Az egyiket nekem adod?
– Ha elviszel magaddal a Népligetbe…
– Na, hunyd csak le szépen a szemed! Tyűha, jaj, de csúnyák a ráncaid! Na, várj, majd én kisimítom az arcod.
Olyankor Vitéz László szorosan odabújik Henrikhez és egészen halkan énekelni kezdi a népligeti mutatványosok legszebb dalát:


Egy vándorcirkusz ócska padján ültem egyszer én, csak ámultam csak bámultam, mint apró kis legény. Elkábított, elcsábított a fényes csillogás, még álmomban is megjelent a sok komédiás!
Nem láttam én, hogy rongyosak, hogy mindegyik szegény, csak vonzott-vonzott szüntelen a taps s a lámpafény. Mikor elvonult a cirkusz egy szép nyári délután, én búcsú nélkül hagytam el a drága jó anyám!
Szívemben elvonult egy régi-régi nyár. Kezemben miden este szól egy kis gitár, az élet állt előttem, a fény s a csillogás, boldogan dalolt egy kis komédiás.
Mit bántam én, hogy éhezem, hogy rongyos lett ruhám, mit bántam én, hogy éjszakánként sír a jó anyám, szerelmes voltam akkor én s a nyár is úgy virult, egy komédiás lányért a szívem lángra gyúlt. Az asszonyom lett és a csókja lett az életem a cirkusznál is többet ért az én kis gyermekem, ha rágondoltam vígabb lett az esti nótaszó, s úgy éreztem víg komédiásnak lenni jó!
Az évek múltak csendesen s egy őszi délután, egy kis szobában bánatába meghalt jó anyám, az asszonyom a csókjait rég másnak adja már, s egyetlen kis gyermeke ki tudja, merre jár.
Bohóc ruhám is megkopott és rongyos már nagyon, fáradt ráncok ülnek mar a festett arcomon. Szememnek fénye megfakult s hajam egész fehér, a vén gitár már meghasadt és holnap nincs kenyér.
Szívemben elvonult egy régi-régi nyár, kezemben fájdalomtól szól a vén gitár. Illúzió csupán a fényes csillogás, álmodozva dalol egy nagy komédiás
...a vén komédiás
                                                                                         
B. L.
 
2015. január 7.