Katona Szabó Erzsébet: Örvény

Katona Szabó Erzsébet kiállítása Pécsett

Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja bőr- és papírkollázsaiból nyílt kiállítás a pécsi Cella Septichorában 2013. május 25-én. Dvorszky Hedvig művészettörténész megnyitó beszéde.
„»Ami az olvasni tudóknak az Írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a kép, hogy azok, akik a betűket nem ismerik, legalább nézelődve olvassák azt…« (Nagy Szent Gergely 540–604) Ezzel a 6. századi idézettel köszöntöm a megjelenteket a már a 4. században itt élt és ide temetkezett egykori keresztények közelmúltban feltárt ókeresztény sírkamrájának szomszédságában. Két dologra rögtön felfigyelhetünk: az egyik az, hogy a keresztény egyház kiemelkedő személyisége, a pápa, fontosnak vélte az emberiség évezredes múltjából kiemelni, majd szinte kánonná emelni azt a megállapítást, amely szerint a képes beszéd jelentősége milyen óriási. Mi, akik az európai kultúrkörben nőttünk fel, és volt lehetőségünk a középkori művészet számtalan alkotásán keresztül megérteni, a biblia pauperum – azaz a szegényeknek szánt képes elbeszélése – alkalmazását a kódexektől kezdve a templomi freskókon át a díszes papi miseruhákig, természetesnek vesszük, hogy a tanult ember megérti a képek jelentését. De az emberiség kultúrtörténetének egyre szélesebb körű megismerése során megtapasztalhattuk, hogy más földrészek és népek is elsősorban szimbólumokon keresztül fejezték ki az ismert és az ismeretlen világhoz fűződő viszonyaikat.



A szimbólum általában két egyenrangú elem, egységben való kiteljesedése, amelynek az a lényege, hogy a konkrét látható kép valamilyen rejtett, misztikus, mögöttes jelentéstartalmat jelöl. Vannak olyan ősi szimbólumok, amelyeket az egész emberiség ismert, mint például a Nap, a Hold és más égi jelenségek ábrázolásai, és vannak az egyes népek tapasztalataiból leszűrt szimbólumok. Mindegyik az emberi tudat olyan állapotait próbálja megjeleníteni, amelyekre alkalmasabbnak találta a képet a szónál. A szimbólumoknak nemcsak a formái, hanem a színei, vagy az alkalmazott betűk, számok, illetve növényi és állati képei különféle energiákat is képviselnek. Jelentésük lehet pozitív vagy negatív, hiszen mai szóval élve, nem csupán a gyakorlati tudást, hanem az emberi lélekben keletkező érzelmeket is magukban koncentrálták. Hogy mindjárt a jelen kiállításhoz kapcsolódóan megemlítsek ezekből kettőt. Az egyik a spirál vagy csigavonal az örvénylés neve. Ha jobbra irányul, akkor a teremtő, ha balra, akkor a romboló erőket szimbolizálja. A lélek evolúcióját is ilyen spirális vonalban ábrázolták az általunk ismert klasszikus kultúrákban, spirális vonalban körben mozog, ugyanakkor ciklusonként egy szinttel mindig feljebb lép. Másik a négyzet, amely az anyagi világ jelképe, de szimbolizálja ezen kívül a szilárdságot, a merevséget, és a korlátozást is. Ha az egyik oldalán áll, stabilitást, ha valamelyik csúcsán, akkor labilitást, mozgást jelöl.

Katona Szabó Erzsébet mostani kiállításának meghívóján legújabb művének, az Örvény-nek a képe, amely egy ilyen alakzat, szerepel. Mielőtt ezekről néhány gondolatomat megosztom önökkel, szeretnék kiemelni az alkotó életéből néhány fontos mozzanatot.

A művésznő neve mára szinte egybeforrt a Gödöllői Iparművészeti Műhely (GIM) újraindításával és megújításával. Hamar felismerték szervezőképességét, kollegialitását, így nem csoda, hogy a művészeti területek irányító szervezeteiben (MKISZ, NKA stb.) tagozatvezetői, illetve kurátori szerepeket is betöltött. A GIM létrehozását 1998-ban kezdeményezte, ami az egykori gödöllői művésztelep hagyományainak újraélesztését jelentette. [1920, Körösfői halála után, nem működött a szecessziós művésztelep, a közbülső több mint 70 év alatt nem volt szervezett telep, csupán különböző műhelyek működtek Gödöllőn, Szentendrén, Budapesten ideig óráig. A GIM 11 iparművésszel indult, folyamatosan bővült és a későbbiekben vált egy nagyobb lélegzetű szellemi műhellyé.] Itt nemcsak a szecessziós hagyományokat folytatta, hanem a mai időknek megfelelő művészetpedagógiai gyakorlatot is bevezette, valamint kiépítette az alkotóműhely nemzetközi kapcsolatait is. Mindezek mellett alakította személyes művészi arculatát is fokról-fokra. De mindig képes újabb és újabb meglepetésekre. Annyit azért elevenítsünk fel eddigi pályafutásából, hogy a marosvásárhelyi születésű, Kolozsvárott diplomázott alkotó 1983-as magyarországi áttelepedéséhez képest három év múlva már önálló kiállítással jelentkezett a budapesti belváros akkoriban kiemelt, a Műcsarnokhoz tartozó Dorottya Galériájában. Beszélgetéseink során felidéztük a hagyományos gobelin akkori magyarországi modern képviselőihez fűződő tiszteletét, amelyet ezek a munkái is képviseltek. (Ezüst erdő, Aranyerdő, Gyémánterdő) Tíz év múlva a millecentenárium alkalmával ezt a technikát folytatva mutatta be Aqua Terra Herba című művét, amelyet a rá jellemző természetszeretet apoteózisának tekinthetünk. És ha felelevenítjük azt, a kortárs magyar gobelintörténet egyedülálló, hatalmas méretű alkotását, amely Kárpit határok nélkül címmel vonult be a művészettörténetbe – mivel 46 textilművész közös munkájaként szőtték meg –, láthatjuk, hogy már abban is részt vett szervezőként és alkotóként is Katona Szabó Erzsébet. Viszonylag rövid idő alatt tehát, nem csupán „letelepedett" Magyarországon, hanem be is fogadták őt a művészek és a művészeti közélet is.

1996-ban újabb oldaláról mutatkozott be a Gödöllői Királyi Kastély még helyreállítás alatt lévő Lovardájában, Pompa és ábránd címmel rendezett fantasztikus divatbemutatójával. Ezt Mária Terézia és Erzsébet királynő élettörténetének egyes korszakaira úgy komponálta meg, mintha egy drámát látnánk, a fiatal Habsburg királynő rokokó, biedermeier öltözékeitől kezdve, a különböző társasági eseményeken való részvétel során használatos ruházatokig – bál, vadászat, tengerparti utazások –, egészen Sisi karcsú szépségét és a múló időt is kiemelő fekete ruhákig. Ez a divatbemutató egyszerre volt kosztümparádé és egyfajta modern európai polgári öltözködés-kultúra ábrázolása. Eredeti foglalkozása szerint ugyanis ruhatervezőként és látványtervezőként is dolgozott még romániai tervezőművész korában. Ezen a kiállításán képes volt azt bebizonyítani, hogy tervezői és rendezői inspirációjára sikerrel tudta mozgósítani az egyébként sikeres magyar öltözéktervezőket arra, hogy az általa elképzelt gondolatmenethez tervezzék meg saját ruháikat. Egy évre rá, 1997-ben a budapesti Vigadó Galériában ezt a rendezői–tervezői koncepciót folytatta saját önálló bemutatójával Élő kiállítás címmel. A nagy létszámú közönség legnagyobb ámulatára, kihasználva a Vigadó belső terének lépcsőzetét, egymás után vonultak fel extravagáns és használhatóvá komponált ruhakölteményekben a rendező-tervező, Katona Szabó Erzsébet által válogatott manökenek, az ugyancsak az általa kiválogatott, drámai hatásokat is fokozó zenére. Mindkét alkalommal természetesen a saját tervezésű modelljeit is szerepeltette. Mindeközben részt vett az akkoriban újraélesztett kortárs magyar gobelinművészet egyre sikeresebb magyar és nemzetközi kiállításain is.

Egy idő után, nemcsak a ruhatervezést hagyta abba, hanem a gobelinszövést is, és a puha bőralapanyagok felé fordult. 2002-től hatalmas, több részből álló, és továbbfolytatható bőrkárpitot tervezett, amelyben képzőművészeti önéletleírást komponált ennek a különlegesen puha anyagnak a nyelvén, amelynek a Fal címet adta. Ezt a hatalmas méretű művet mutatta be másokkal is kiegészítve 2003-ban, a Vigadó Galériában Bőrkollázsok címmel rendezett egyéni kiállításán. Katona Szabó Erzsébet szenzibilis személyisége érzékenyen reagált a zene mellett a költészetre is. Más művészi hatások mellett egyszer csak felfedezte magának Shakespeare költészetét, azon belül is a 154 szonettet. Ennek, a máig titokzatos angol drámaírónak, költőnek ezek a versei őt egy egészen újszerű műfaji megoldásra ösztönözték. Hártyavékonnyá finomított, gyűrt, kissé, a felületén „megmunkált" selyempapírt választott alapanyagul, amelyre tollal, kézírással rótta rá a neki leginkább tetsző sorokat, amelyeket aztán különböző grafikai kompozíciókká alakított. 2010-ben a budapesti Országos Széchenyi Könyvtárban mutatta be nagyobb közönségnek ezeket, Üzenet William Shakespeare-től címmel, Kodolányi Gyula költő és műfordító vers-kollázsaival együtt. Elmondhatjuk, hogy ez a távol-keleti művészetfelfogáshoz rendkívül közel álló kifejezésmód juttatja talán a legközelebb a szemlélőt az alkotóművész érzelmi világához, és általa, a titokzatos költő művészetének megértéséhez. A Cella Septichora-ban Katona Szabó Erzsébet ezekből a költői papír-kollázsokból válogatott néhány darabot, illetve különleges című bőrkollázsaiból mutatott be néhányat. Egyik ilyen a Sűrűség-üresség című áttört csipkeszerű kompozíciója, a kék és zöld, barna bőrcsíkokból komponált Titokzatos föld, vagy a Tájszigettenger és a Ha a könnyeden át nézed… című művei. A 20. századi művészettörténet konstruktivista alkotóinak kollázs-technikáját Katona Szabó teljesen másként értelmezte, művein áthatol a fény, vagy az apró, kimetszett lyukakon át megduplázódott térbeli élményt kínál. Külön élményt jelentenek a versekhez készített művei. Kodolányi Gyula egyik verssora: „a tenger és a szél szüntelen…" ihlette az egyik művet, amelyhez ő még hozzákomponálta a kertet és a tavat, a vízszintes csíkokból fokozatosan térbeli hatást keltő színskálával. Másik ihletője Nagy Gáspár költő, „könnyedén halad szívem fölé az éj" verssora volt, amelyet nem sokkal a költő halála előtt fejezett be.

A BŐR, amely Katona Szabó Erzsébet alkotásainak létrejöttében segédkezik, az egykor élő anyag erejével közvetít beszélt nyelvünkkel nehezen kódolható üzeneteket.
Festett, áttetsző PAPÍR kézzel préselve, gyűrve, William Shakespeare szonettjeivel betöltve, eredeti angol nyelven és magyarul; az írás, amely éteri világba emelhet.
A fizikai és szellemi világ e két, ellentétpárként is felfogható pontja között létrejött művek terébe érkezik a kiállítás látogatója.

A meghívót és a katalógust is díszítő Örvény című, legújabb kompozíciója fejezi ki leginkább mindazt, amit a szimbólumokról az előbbiekben már említettem. Ha egy sodró, veszélyes örvényre gondolunk, arról egy természetes körkörös, azaz spirális mozgás jut eszünkbe. Katona Szabó Örvénye azonban egyszerre követi a vagy lefelé, vagy felfelé irányuló sodró mozgás irányát, miközben annak útvonalát négyzetekbe komponálta, ráadásul mélykék, világoszöld, sötét- és világosbarna színű bőr csíkokkal jelölte ki. Ez a mozgásdinamika egy szigorú négyzetes keretbe zárva, ráadásul a négyzet egyik sarkán egyensúlyoz. Ezt a kompozíciót hosszasan szemlélve olyan rafinált térbeli játékokat fedezhetünk fel, mint amelyeket a művésznő egyik szellemi inspirátora, Orosz István grafikusművész sajátos anagrammáival fejez ki. A különbség azonban óriási, mivel a művésznő ezen az Örvény című művén nem a tükröződés, hanem a mélység és a magasság, a lebegés és a transzcendens élménye dominál. A kompozíció közepéből határozott irányt mutató, kockaforma kékszínű tetején észrevétlenül feltűnik az egyetlen körkörös forma, egy pici csigaház formájában.

Amikor egy olasz művészettörténész, a 20. század különböző izmusainak történetét próbálta meghatározni, „meglepő módon" jutott arra a fölfedezésre, hogy ezek a művek összefüggésben vannak a természettel. Micsoda felfedezés! A szimbólumok kultúrájának ismerői ezt, mint említettük, évezredek óta tudták! A nagyszerű élmény ma számunkra az, ha egy alkotó képes a transzcendens élményét – legalább megközelítőleg – megformálni. Katona Szabó Erzsébet ezen, lélekjáró művei ezt valósítják meg számunkra.
Egy 6. századi pápa idézetével kezdtem, egy jeles magyar kortárs jezsuita pap, Jelenits István szavaival fejezem be: „Nem a titok megértése a lényeg, hanem a beavatás." 

A tárlat 2013. május 25. – június 23. között tekinthető meg a pécsi Cella Septichora kiállítótermében. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

2013. május 28.  |  kiállítás katona szabó erzsébet videoportré