Bánszky Pál Az alkotó ember (Népművészet – naiv művészet) című székfoglaló előadásában kiemelte, hogy a 20. és a 21. század fordulóján viszonylag nagy számban maradtak Magyarországon forrás közelben szoborkészítők. Ezeket az alkotókat nem lehet egységesen naiv szemléletű alkotóknak tekinteni. Ezért is az utóbbi negyed században meghirdetett országos pályázatoknak (1973, 1991 és 1996) eleve a népi szobrászat címet adták. S amíg a 19. század végén a 20. század elején elenyészően kevés szoborfaragó mutatkozott, addig az utóbbi évtizedekben a szoborfaragók egyre tömegesebb jelentkezése következett be, és ezek döntő többségben tematikailag és esztétikai megoldás tekintetében is a néphagyományhoz kötődnek.

„Különbséget lehet és kell tenni a népművészet és a naiv művészet között a stílus, az etnikai és az egyetemes jelleg tekintetében is. A népművészetnek stílusa van, sőt határozott nemzeti, illetve regionális karaktere jelentkezik. A naiv alkotások viszont nem rendelkeznek közös stílussal, ami nem jelenti azt, hogy a naiv alkotók nem mutatnak egyéni stílusjegyeket. Ahány alkotó annyi személyes stílusjegy. Valamennyien odafüggeszthetik a képeik illetve a szobraik fölé, hogy »Ez az én világom, felkészültségem, műveltségem, tapasztalatom, világképem, ízlésem, tehetségem stb.« Náluk a közös stílus helyett az autonóm stílusjegyekkel találkozhatunk." A népművészet és a naiv művészet között talán a legszembetűnőbb és a legfontosabb különbség, hogy amíg a népművészet egy adott közösség igényéhez és ízléséhez tapad addig a naiv művészet alapvetően individuális, személyes jellegű.

A naiv alkotó tapasztalataiból, megélt élményeiből indíttatva önnön világából merít. Ezek az alkotók nem követnek stílusirányzatokat, szabadiskolai és főiskolai tanárok előirányzatait. Nem követnek elődöket, hanem mindent elölről kezdve leginkább újra felfedezik maguk számára a világot. A naiv mű ezért a természeti állapothoz közelálló önkifejezés. Legtöbbször érett emberként kialakult világképpel kezdenek bele az alkotótevékenységbe, s egy-egy képbe, szoborba sűrítik bele életük mondanivalóját. Felnőtt emberek és mégis ártatlan gyermek módjára alkotnak, alkothatnak. Idős korukban meg tudnak őrizni - ki többet, ki kevesebbet – saját gyermekségükből.

„A naiv mű a világ személyes felfedezése. Ebben a művészeti jelenségben benne rejlik az a lehetőség, hogy mire jut önmagában a vizuálisan érzékeny tehetséges ember. Főként érzésekből indulnak ki és ösztönükre hagyatkozva jó értelembe vett gátlástalansággal és elementáris önkifejező erővel küzdik le az ismeretek hiányát. A hívők és az ártatlanok makacs szenvedélyével egyé válnak azzal, amit festenek, vagy faragnak." 

Bánszky Pál (Kaba, 1929. október. 31.) művészeti író, művészettörténész Díjak: Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje (1994), Csokonai Vitéz Mihály-díj (1996), Életfa-díj (1999), Magyar Örökség díj (2009), Bocskay István-díj (2009) Több mint hat évtizede minden munkahelyén alkotó emberekkel (faragóművészekkel, amatőr képzőművészekkel, naiv alkotókkal) foglalkozott, s nem azzal az igénnyel, hogy művészekké váljanak, hanem azzal a céllal, hogy a vizuális kultúrában tájékozott, sokoldalúan felkészült alkotók legyenek. Kortárs magyar művészek (például Balázs János, Samu Géza, Tóth Menyhért) kiállításainak megrendezése és az élő képzőművészeti hagyományok megismerése terén szerzett érdemeket, mintegy az élő képzőművészeti folklór kutatójává vált. A rábízott és általa felügyelt múzeumok állandó tárlatainak felfrissítésében, átrendezésében is nagy szerepe volt, főként a Magyar Naiv Művészeti Múzeumban, melynek anyaga legközelebb állt kutatásai köréhez. Tapasztalatait, kutatásainak eredményeit kiállításokon mutatta be és tanulmányokba, kötetekbe foglalta. Összefoglaló munkái: A naiv művészet Magyarországon (Képzőművészeti Kiadó, 1984); A képzőművészet vadvirágai (magánkiadás, 1997); Megújhodó faragóhagyomány 1973–1998 (Budapest 2000). Képzőművészeti, művészettörténeti monográfiái: Németh József festőművész (1974), Tóth Menyhért festőművész (1978), Bak Imre képzőművész (1982). Naiv művészeti, illetve faragóalkotókról készült monográfiái: Örsi Imre (1986), Orisekné Farsang Erzsébet (1990), Borosné Endresz Teréz (1991), Bán Magdolna (1993), Süli András (1995), Erdélyi Tibor (1996). Székfoglaló előadásának címe: Az alkotó ember (Népművészet – naiv művészet)