Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia új irodaházát az Andrássy úton

A műemléki hűség és a 21. századi hivatali és társadalmi élet harmóniája

2018. augusztus 28-án ünnepélyes keretek között átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új irodaházát az Andrássy út és a Bajza utca sarkán. Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a megválasztott kormánynak nem feladata megszabni a kultúra irányait, nem is teszi. Ugyanakkor a kormány alkotmányos kötelessége, hogy szuverén módon védje értékeinket, mindenkinek biztosítsa az esélyt az alkotásra és kulturális gyarapodásra.
Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntőjében kiemelte: az Andrássy út 101. szám alatt, a Bajza utca sarkán, világörökségi helyszínen elhelyezkedő, két épületből álló ingatlanegyüttesben méltó körülmények között folytathatja munkáját az MMA Titkársága, de új közösségi terekhez jutnak az akadémikusok is.
A korábban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházaként működő egykori Schanzer-villa egyemeletes, saroktornyokkal kialakított épület, a 20. századi eleji historizáló, késő szecessziós építészet nívós alkotása.
Az elhanyagolt állapotban lévő villa és a szomszédos épület felújítása 2015-ben kezdődött el a műszaki előkészítéssel, értékleltár készítésével és a szükséges bontások elvégzésével. Az épületegyüttes teljes rekonstrukciója 2017 elején kezdődött, és 20 hónapot vett igénybe, a tervező Fazakas György, a kivitelező a Laki Épületszobrász Zrt. volt. A teljes beruházás mintegy négymilliárd forintból valósult meg.
A felújítás eredményeként üvegcsarnokkal összekötött két épületben az MMA vezetésének és az MMA Titkárságának irodái, valamint egyebek mellett tanácsterem, akadémikusi klubszoba és a volt 25. színház helyén rendezvényterem is helyet kapott. Az épületegyüttes teljesen automatizált, zéró energia kibocsátású, a fűtést és hűtést hőszivattyúk biztosítják.
Az MMA tiszteletbeli elnöke, Fekete György az átadó ünnepségen hangsúlyozta: a felújítás során érvényesült a szándék, hogy az épületegyüttesben megvalósuljon a műemléki hűség és a 21. századi hivatali és társadalmi élet harmóniája. Az irodaház birtokbavételével az MMA beköltözött Európa egyik legjelentősebb kulturális és műemléki zónájába – tette hozzá.
Az ünnepségen jelen volt még Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Halász János, a Felügyelő Testület elnöke, valamint Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.
2018. augusztus 29.  |  fekete györgy vashegyi györgy átadó ünnepség mma irodaháza