Interjú Turi Attilával, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével az InfoRádió Aréna című műsorában, akit Kocsonya Zoltán újságíró kérdezett.

- Köszöntöm az InfoRádió hallgatóit! A mikrofonnál Kocsonya Zoltán. És köszöntöm az Aréna mai vendégét, Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építészt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét. Jó napot kívánok!
 
- Jó napot kívánok! Üdvözlöm hallgatókat!
 
- Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Még igazán új ez az elnöki pozíció. November 30-án rögzítjük ezt a mostani beszélgetést. Október elején tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia. És ugye november 5-e óta tölti be hivatalosan is az elnöki posztot, elnöki tisztséget. De hát korábban azért több mint egy éven keresztül alelnöke volt az akadémiának. Vagyis azért mondhatjuk azt, hogy a szervezeti működés és működtetés azért nem ismeretlen és nem idegen az ön számára?
- Szerencsére nem. Tehát nem úgy kellett belecsöppen a dolga dologban, mint Vashegyi elnök úrnak, aki tagból lett hirtelen elnök, de hát ő karmester, tehát tudja kezelni ezeket a helyzeteket.
 
- Hát, valahol az építész is, mondhatjuk, hogy karmester, hiszen azért akár a mérnököktől, a kivitelezőktől a mesteremberekig azért sok mindenkit kellett úgymond, idézőjelben, vezényelni.
- Így van. Talán komplikáltabb a helyzetünk, mint Vashegyi elnök úrnak, aki azért mégiscsak egy kultúrából jövő, zenekultúrából jövő emberek. Azért nekünk itt a mesterember és a menedzser, és a bankár, és a jogász, és a nem tudom én, kinek a kezelése, azok egy kicsit más területeket jelentenek. De biztos, hogy ez is nagyon sokat segít abban, hogy az akadémiát vezetni tudjam, illetve társaimmal vezetni tudjuk. Tehát kell egy kompromisszumkészség, meg kell tudni érteni másoknak az érdekeit, a gondolkodását, a felfogását, a szemléletét, máshogy nézünk a világra. És ezt respektálni kell, és be kell tudni állítani egy cél mögé, hogy ezt végre tudjuk hajtani.
 
- Ehhez talán könnyebbséget jelent, azt most, hogyha fölidézzük meg az elnökválasztást, ugye, ha jól emlékszem, akkor egyedüli jelölt volt az elnöki posztra, és hát végül is a szavazatok 92 százalékával választották elnökké.
- Igen, igen.
 
- Azért ez egy elég nagy felhatalmazás és egy nagy bizalom az akadémiai testület részéről. Tehát azért megvan az a mögöttes tartomány.
- Igen, nagyon sok visszajelzést kaptam már a jelölés alatt, ha jól tudom, elég sokan jelöltek, tehát bizalommal voltak irántam, és hát így történt, hogy 9 jelöltből 3 fogadta el, abból szépen lassan visszalépett 2, és ott maradtam egyedül. És azt kell, hogy mondjam, hogy egy olyan, én azt gondolom, hogy tettre kész elnökséget választott meg a közgyűlés, aki be fog állni egymás mellé elsősorban és mögém ebben a munkában. Az elnöki programomnak az egyik fontos tétele volt az, hogy dedikált és címkézett feladatot szeretnék minden egyes elnökségi tagnak. Tehát nemcsak szavazunk, nemcsak véleményezzünk, nemcsak, hanem legyen kedves mindenki a maga szakterületét, érdeklődését mondja meg, hogy mi, és azt csinálja. Mondja meg, hogy milyen források és milyen segítség kell ahhoz, hogy ezt végrehajtsa, beszéljük meg közösen. Ha megkapja, akkor van egy feladat, csinálni kell. Tehát így, és ez nem volt kétséges, hogy Kiss János alelnök úrnak, a regionális csoportoknak a szárba szökkentése a feladata, hisz egy évvel ezelőtt ő szervezte ezeknek az alakulását. Most akkor beindítani, erőssé tenni őket, láthatóvá tenni őket, ez a feladat.
 
- Említette, hogy tettre kész az elnökség, és ennek kapcsán azért az jutott eszembe, amit az imént is említett, elődje, Vashegyi György mondott. Talán nem veszi ezt nagyon ilyen személyes vonatkozásúnak, de ő valahogy úgy fogalmazott, hogy Turi Attila dolgos ember. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy azért nagyon sok dolog és nagyon sok tennivaló vár az MMA-ra, és személy szerint önre az MMA élén?
- Ebben biztos vagyok. Dolgosság egyfajta tulajdonság. Tehát, hogy az ember nem árnyékkedvelő, és hogyha egy feladatot kap, akkor azt a legjobb tudása szerint végrehajtja. Nekem ez volt az életem mindig, ez volt a sorsom. Makovecz Imre mellett majdnem az összes beruházásában, '85-től kezdve nagyberuházásával részt vettem, és tudom a dolgomat. Tehát egy sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumnál tudatosan arra törekedtem, hogy a mesternek csip-csup ügyekért ne kelljen Sárospatakra utaznia, hanem amikor összegyűlnek a problémák, és ez taktika is, tehát a különböző szakmák úgy összejönnek, na, akkor jöjjön a mester, és vágjon rendet a társaságban. Lássa el lelki munícióval őket, és aztán most megint, akkor 3-4 hónapig én elvagyok a magam irányító feladataival. Így gondolom ezt is. Tehát összehozni embereket, információkat cserélni, meghatározni valamilyen fő irányokat, aztán haladni tovább.
 
- Makovecz Imre neve és személye nyilván megkerülhetetlen, amikor a Magyar Művészeti Akadémiáról beszélünk vagy beszélgetünk, alapítója, létrehívója volt, akkor még egyesületként a Magyar Művészeti Akadémiának is. Ahogy ön is utalt rá, hát ön tanítványa, majd közeli munkatársa volt Makovecz Imrének. Nyilván épp ezért van, vagy lehet egy személyes olvasata és vetülete is annak, hogyha azt mondom, hogy makoveczi örökség, és a makoveczi örökség folytatása a Magyar Művészeti Akadémiában. De ennek az ön számára mi ennek az olvasata?
- Hát azért ez egy kicsit nehéz kérdés, mert csak körbejárni lehet azt a dolgot, amit Makovecz Imréék gondoltak, és aminek reprezentánsa Makovecz Imre volt. 2006-ból származik egy feljegyzés, amit drága mester egy skiccpausz szélére írt, és az akadémiáról gondolkodik, értekezik benne, ahol a magyar népszellemről beszél, ennek a reprezentálásáról. És azt írja, hogy él és élni fog egy fénylő háló, amely beborítja a Kárpát-medencét Kassától Zentáig, amely erővel és bizalommal, és tartással tölti el a nemzetet. Avval az eleganciával, amely létezésünk lényege. Elég tömör mondat. Szerintem sok idő kell, hogy az ember ezeket a tömör makoveczes mondatokat, nem is az, hogy kielemezze, megélje. Mert ez persze lehet azt mondani, hogy ez innen van, meg onnan van, meg így nézzük, meg úgy nézzük. De mind az életünk is végigélve a hiteles. Most nekünk ezt a dolgot kell csinálni. Ha tetszik, akkor ez a fénylő háló, ez például a regionális szervezeteink, ha tetszik, akkor ez a hálónak egy része az ösztöndíjrendszerünk, a hároméves ösztöndíjrendszerünk, amit rendkívül fontos dolognak tartok, hogy nem, hogy mondjam, nem elsősorban valamilyen alkotás létrehozására szól. Az alkotás, az egy mérőeszköz, egy lakmuszpapír, hogy hátha már megkaptál 7,2 millió forintot pajtás 3 év alatt, akkor azért valamit azért lássék. Hát az ég szerelmére, az adófizetők pénzéből csinálod ezt a dolgot. Tehát itt nem lehet mondani … De valójában egy ember fejlődése a tét. Az, hogy szélsőséges, amit most mondok, és csak, hogy képies legyen, hogy egy tehetséges zongoristának nem kell füstös bárokba járni zongorázni ahhoz, hogy a családját fenntartsa. Természetesen ez a pénz nem elegendő arra, hogy megéljen az ember, de pont ezt a kis különbséget tudja áthidalni. De ugyanilyen hálót jelent, bár csak anyaginak tűnik a dolog, a megfelelő bemeneti feltételekkel rendelkező művészeknek a művészjáradéka. Tehát azok az emberek, akik azért ledolgoztak egy életet és alkottak, és tényleg azzal foglalkoztak, hogy minél szebbet, minél tartalmasabbat, nem tudom én, mi. És ott állnak a végén 70 évesen, nem tudom én, 80 ezer forint nyugdíjjal. Azért az nem olyan egyszerű, hogy most akkor La Fontaine, Tücsök és Hangyához megyünk vissza ebbe a dologba. Ezek alkotó emberek voltak, ezek a nemzetért dolgoztak. Az a kis pénz, amit ki lehetett ebbe hozni, és a kormány jóváhagyta ezt a dolgot, ez azt jelenti, hogy egy stabil, és, hogy mondjam, megbecsült alapok, alapokat meg lehet teremteni.
 
- Beszélt az imént a hálózatról, erről a kulturális hálózatról. Ennek alapjai voltaképpen megteremtődtek? Ugye, ha jól emlékszem, akkor egy évvel ezelőtt a stratégiai megállapodás a Magyar Tudományos Akadémiával, és elkezdődött a regionális építkezés, ugye 7 regionális központtal, de együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémiával. Tehát az alapok azért megvannak, vagy már túl is vagyunk ezen?
- Én azt gondolom, hogy szerényen hadd mondjam azt, hogy az alapok megvannak, megvan a programterve ezeknek a 7 szervezetnek, a '23-as programjaikat végrehajtották, '24-es programjaikat elfogadták. És nagyon fontosnak tartom azt, hogy mindezt az együttműködést, ezt a Magyar Tudományos Akadémiával együtt tudjuk csinálni. Mert ebbe a mai, hagy mondjam, csak a praktikumot értéknek tekintő világban a tudományt nem kérdőjelezi meg senki, ha van egy tudományos felfedezés, azt mostanság, már holnap, holnapután, de 10 éven belül biztos használjuk. Praktikus, lesz ilyen eszközünk, olyan eszközünk. Ezért az emberek ezt természetesnek veszik. Nem mondják azt, hogy ohó, hát a tudósok mondhatnak bármit. A művészet, az nem teljesen ilyen, ugye, mert az rögtön relatív lesz, kinek szép, kinek tetszik, ki ez, ki az. Kétségtelen, hogy ebben nincs egy általános ilyen mérce. A léleknek az ápolása és a léleknek az emelése, az nagyon sokrétű dolog, nem tud ilyen célirányos lenni, mint a tudomány. Freund Tamás elnök úr egy művészeti est bevezetőjében hívta fel a figyelmet arra, hogy a kultúrának eme 2 területén az a különbség, hogy a tudomány el tud menni a falig, mindig közelít, mindig a következő, és még, és még. A művészet át tud menni ezen a falon. És ez a dolog, ez nem 2 különböző, hanem ugyanannak a kultúrának az egyik és a másik megközelítése.
 
- Tehát akkor megvan ez a közös pont, vagy ez a közös nevező. Említette ugye Freund Tamást, és éppen Vashegyi György mesélte, amikor ugyanebben a műsorban vendégünk volt, hogy ugye Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, neves agykutató, aki egyébként kiváló zenész is.
- Így van.
 
- Klarinétos is, rajong a zenéért, és a kutatási területe ráadásul érdekes módon, és akkor ez így össze is áll a kép, a kutatási területe pont a művészeti élmény emberi agyra gyakorolt hatása. Tehát azért nagyon sok érintkezési felület és találkozási pont van.
- Ez kapcsolódik egy olyan elképzelésünkhöz, amellyel dolgozunk, de még egy pici idő kell, hogy ez megjelenjen. Ez pedig a művészettel nevelés. Nem művészeti nevelés, hanem művészettel való nevelés. Mindannyian tudjuk azt az élményt, tehát, hogy odavagyunk ezektől a fogalmaktól, hogy kreativitás, mindenki kreatív ugye. Mindenki nyitott, mindenki, nem tudom én, micsoda. Egy gyermek, 90 százalékuk imád rajzolni vagy valamit csinálni, alkotni, utánozni a világot. Hisz egy gyerek, meggyőződésem, hogy első 7 évében lényegét tekintve az utánzásból tanul. Utánozza a szüleinek a hanghordozását, egy életre megmarad ez a dolog. Utánoz gesztusokat, és ezek a gesztusok nagyon mélyek. A szeretetnek a kifejezése, az egyet nem értésnek a kifejezése, nagyon sok minden. Ezek elemi dolgok, és ehhez nagyon sokban tud hozzájárulni ennek a rendezéséhez a művészettel való nevelés, hisz 7 és 14 éves kora között ez meg fog változni, ez a dolog. Ugye a kiskamaszkorban, melyik szülő ne ismerné a dackorszakot, az egyéb ilyeneket most. És segítenünk kell ezen a világon, hogy nem művészeket akarunk nevelni. Isten ments, nem erről van szó. Csak a két agyfélteke, amire elnök úr utal, annak valamilyén fajta egyensúlyát, átjárhatóságát. Én nem megyek most ebbe bele, mert biztos, hogy valami nem jó fogalmat fogalmazok meg. Ugye van egy furcsa képem, amit majd lehet, hogy a hallgatók azt mondják, hogy ez teljesen butaság, de azért elmondom. Ugye mi, építészek abból élünk, hogy mi le tudunk olyat rajzolni, ami nincs. Mi látunk valamit, ami megvalósítható, ami később megvalósítható. Ez a mi nagy tudásunk lehet. De ez csak úgy működik, hogyha van egy belső képünk, azt rajzoljuk le. Az a ház, az már itt bent megvan, ezt le rajzaljuk, tulajdonképpen humán printerek vagyunk, és akkor ezt meg lehet építeni. Kellő szervezés, nem megyek ebbe a dologba bele. De ez akkor létezik, ez a kép, hogyha itt hátul, itt a tarkónál a kisagy területén van egy vászon. Egy belső vászon, amire az elíziumi mezőkről vagy a csuda tudja, hogy honnan, rávetülnek képek. És minél több feldolgozatlan kép ér bennünket, és hát ma vegyük elő a mobiltelefonunkat, vagy üljünk a számítógép elé. Gondoljanak bele, ezerszerese annak a mennyiségnek, mint amit mondjuk, engem a '60-as években, gyerekkoromba ért, és amire rácsodálkoztam és … Ha a Szentendrei úton elment egy menőbb autó, akkor egész nap arról beszéltünk, hú, láttad azt a, nem tudom én, milyet. Nem voltak azért ezek … Ma ezer ilyet lát az ember.
 
- Kevés dologra csodálkozunk így rá.
- De ebben egy ilyen szkeptikusság kialakul, hogy ó, ilyet már láttam, ohó, olyat is láttam már. Ez a felfogóképesség csökken. És minél többet foglalkozik valaki művészettel, kicsi alkotásokkal, kicsi, nem tudom én, mivel, annál sűrűbb lesz ez a vászon, annál jobban tudja fölfogni ezeket a képeket, és annál jobban tudja fölfogni a mások által közvetített képeket. Nem elsősorban művészeti alkotásra vagy művészeti képre gondolok, hanem a lelki élményre, a rezgésekre. Érzékenyebb ember lesz, tudja, hogy mi történik vele. Ez a művészeti nevelés szerintem.
 
- Visszatérve még a hálózatra és a regionális építkezésre, az MTA-val való együttműködésre, ugye szokták azt mondani, hogy Budapest révén a kulturális művészeti életünk azért egy kicsit fejnehéz, vagy talán túlzottan fejnehéz. De Budapest szerepe, vagy ez a Budapest-központúság, ez megvolt a Magyar Művészeti Akadémia működését tekintve is? Tehát ezért érezték úgy, hogy nagyon fontos, hogy legyenek regionális központok?
- Ez így van. Én azért azt hiszem, hogy majdnem, hogy az, hogy axiómaként el lehet fogadni, hogy akadémiát Budapesten lehet alapítani. Tehát nagyon szép hely, nem tudom én, mi ...
 
- Történelemből tudjuk.
- Kővágószőlős. De hát most a kővágószőlősi összművészeti akadémia, ez inkább egy alkotótábor és nem akadémia. Akadémiának más a szerepe. Ugye szerepét az akadémiáról szóló törvény több mint 20 pontban pontosan leírja, hogy mit kell csinálnunk. És ahhoz, hogy ez megerősödjön egy évtized alatt, ez kellett. De el kell tudni érnünk a láthatatlan művészeket is. Hány olyan művészt …
 
- Vannak sokan láthatatlan művészek?
- Biztos vagyok benne, hogy igen.
 
- Mert azt gondoljuk, hogy azért ebben a kommunikációs térben, a social média, amikor ezt, nap mint nap ezt emlegetjük, ezt az idegen szóval talán szerencsétlenül, hogy talán nincsenek is már láthatatlan művek, láthatatlan művészek, akik nem kerülnek legalább valahogy … Tehát, hogy olyan értékű vagy olyan minőségű művek talán nem kallódnak láthatatlanul valahol.
- Egyetértek evvel. Tehát talán a kallódásról szó nincsen. Tehát nem arra gondolok, hogy egyszer valakire rátörik az ajtót Békéscsaba mellett, és csodálkozunk, hogy úristen, ki élt közöttünk, miért nem tudjuk? Tudjuk róla, de nem ismerjük, és őt sem ismerik, hogy ebbe mi …
 
- Kevés fény irányul a tevékenységre.
- Pontosan erről van szó. Mert annyi … Én a saját szakmámat tudom, tehát annyi tehetséges, azt is mondhatnám, hogy nálam tehetségesebb építész van, aki nem látható, mert a mienk, az egy elég bonyolult dolog.
 
- Nem kap olyan megbízást …
- Meg nem az a rámenős típus, aki mutatja magát.
 
- Művészemberek között elég sok lehet ráadásul, aki nem annyira rámenős típus.
- Hisz befelé fordulunk, ugye? Tehát a művészet az nem elképzelhető kifele. Aki kifelé fordul, az egy dizőz, tehát az mutogatja magát. Ahhoz, hogy valamit merítsünk valamihez, már a hálón, ezen a vetítővásznon megjelenjen, ahhoz befelé kell fordulni. Mi szeretnénk őket ellátni információval, szeretnénk őket megmutatni, és szeretnénk azokat a más, alig látható embereket összehozni. Mi egy közvetítő szerep vagyunk ebben a dologban.
 
- És ez a regionális hálózat, úgy látják, úgy érzik, hogy alkalmas lehet erre? Legalábbis ez a cél vagy terv?
- Mit mondjak, őszintén? Igen, ez a cél. És mi más, ha ez nem. Tehát helyben kell lenni, együtt kell élni, együtt kell mozogni ebben a dologban. Ha ez nem segít, akkor semmi nem segít.
 
- Többször emlegettem már elődje, Vashegyi György nevét, és ő is úgy fogalmazott, hogy például a támogatásokkal, akár ezekkel az ösztöndíj programokkal vagy a művészeti támogatásokkal oda kell menni, ahova más támogatási forma, vagy más támogatási rendszer nem jut el. Tulajdonképpen ugyanarról beszélünk most.
- Ez így van. Tehát mi egy kiegészítői vagyunk az NKA programpályázatának. Ahogy mondtam, nálunk a fiataloknak … Fiatalok! 50 éves alatt.
 
- Művészembernél az lehet …
- Abszolút, persze, tudósembernél is. Tehát addigra érik be az ember. De ennek a személyi előrejutása, a van egy gondolatod, egy vágyad, mindig is meg szeretted volna csinálni. Most adunk egy kis lehetőséget. És elsősorban itt is az a fontos, hogy összehozzuk őket, beszélgessetek egymással. Valamit akarsz csinálni? A másik elmondja, hogy te milyen érdekes, én is ezt akartam, de én belefutottam ebbe, abba, amabba, nem ment, vagy ment. Tehát roppant egyszerű a világ. Hát egymásnak adjuk át az infókat, egymásnak adjuk a történeteket, és védjük meg a másikat a zsákutcától, a csalódástól, lelkesítjük a másikat. Egy kicsi kis, hogy mondjam, ez megint Makovecz történet. Tehát egy pici irigység is működik bennünk, legyünk őszinték, amikor más jobban megcsinálja azt a dolgot, mint mi. A Makovecz azt mondta, hogy az, hogy egy ház jó, amit lát tervben, annak az első jele az, hogy azt mondja magában, hogy menj a fenébe! Mert te találtad ki, ezt nekem kellett volna, ezt én is szerettem volna kitalálni, de te kitaláltad ezt a dolgot. Megérti, megérzik a másikban a képességet és a tehetséget. Szellemi világnak ez az egyik, hogy mondjam, ismertetőjele.
 
- A hírek után folytatódik az Aréna, és folytatjuk is a beszélgetést Turi Attilával, Kossuth- és Ybl-díjas építésszel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével. És a hírek előtt a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia között létrejött megállapodásról beszéltünk, és az ennek nyomán elindult regionális építkezésről. És ugye az MMA esetében gyakran elhangzik ez, hogy mint kulcsszó, érték és minőség, de ezen túl nyilván, hogy értéket és a minőséget kell meglenni és felelni, és ezeket az értékeket kell közvetíteni, támogatni. De feladata, mondjuk, ezen túl a Magyar Művészeti Akadémiának, hogy érték és minőség mellett, hát úgymond világképpel is foglalkozzon? Vagyis, hogy egyfajta világképet, kulturális értékrendet közvetítsen, akár művek, művészek, műhelyek támogatásakor? Mi a szempontrendszer egyáltalán?
- Alapvetően ez a két dolog, tehát a minőség, ez alapvető dolog. De nyilván a nevében ott van, hogy Magyar Művészeti Akadémia. És itt hadd térjek ki egy dologra, és talán hadd világítsam meg egyfajta módon, hogy mit értek én magyar, vagy nemzeti dolgon. Makovecz Imre a '70-es években a népművészeti minták szerkezetelemzését tartotta nagyon fontos dolognak, és ez nem egy bezárulkozást jelentett, nem egy csipkés pitykéknek az imádatát jelentette, hanem ezekben a mintákban egy univerzális világot ismert meg. Egyébként elég, hogyha a Huszka könyvet előveszi az ember, és a honfoglaló magyarság övcsatjai, hirtelen kiderül, hogy Kínától kezdve, de még olyan vidékeken is megjelennek, mint őstudás, amelyekkel bizonyítottan nem voltunk fizikai kapcsolatban. Tehát én azt gondolom, hogy a nemzeti kultúra attól nemzeti, hogy természetesen van egy általános, egy európai, most maradjunk egy felfogható dolognál, sajátos módon színezi ezt. Én azt gondolom, hogy nekünk azt a sajátosságot is figyelembe kell venni és támogatni kell, mindamellett, hogy mindenféle dolgot, amely erősíti ezt a kultúrát. A mi akadémiánknak van egy sajátossága. Ha jól tudom, talán a finneknek van népművészeti tagozata. Miért van nekünk népművészeti tagozatunk? Természetesen lehet ezt furcsállani, hogy itten ilyen unatkozó pásztoremberek, bicskás faragásait mi magas művészetnek tekintjük. De, ha azt gondoljuk, vagy azt tudjuk, hogy ezekbe a faragásokba egy olyan őstudás, és egy olyan őskép jelenik meg, ami meglehetősen ritkaság, és amely egy kultúra folyamatosságát tudja hordozni, és nem ellentétbe kell állítani a, nem tudom, operával vagy bármilyennel, hanem tessék szépen megférni egymást mellett. Ugyanannak a kultúrfolyamnak vagyunk a részei, csak más-más kifejezésmódon. Tehát a támogatásainknál igenis nekünk figyelembe kell venni azt, hogy mire nem jut esetleg máshol, és nem kontrába, hanem segítsük ezeket, amennyire csak tudjuk. És természetesen alapvetően, amit mondott, a művészi minőség az, ami meghatározza ezeket.
 
- Hogyan látja, kultúrpolitikai döntéseknél, vagy ezen döntésekhez kapcsolódóan érdemes-e a Magyar Művészeti Akadémiának véleményt formálnia, netán állást foglalnia? Most hirtelen az jutott az eszembe, hogy ugye hónapok óta, jó ideje polémiákkal kísérve húzódik például a Zeneakadémia rektori pályázata. Ebben, vagy akár hasonló ügyekben, kérdésekben a Magyar Művészeti Akadémiának kell, hogy legyen véleménye, álláspontja, szava?
- Én úgy gondolom, hogy igen, de egy kitétellel, hogy ami már elromlott és lehetetlen, tehát túlbeszélt lett már, adott esetben túlpolitizált már, érdekcsoportok állnak föl egymás mellett, most abban az akadémiának megszólalni, most a 20. nem tudom, hogy mi, ennek semmifajta értelme nincs, mert utána a megfelelő szekértáborok kimazsolázzák ebből, ami nekik érthető, és akkor, lám-lám, megmondtam. Ennek égegyadta világon nincs semmi értelme. Mondok egy példát, nem nagyon szokott akadémia, de egy évvel ezelőtt, másfél évvel ezelőtt a Széchenyi téren az Átrium Hotelt elkezdték átépíteni. Ennek tervezője Zalaváry mester volt, akadémikus, meghalt akadémikusunk. És nyilván, hogy mondjam, az ember azért mégis csak megszólal egy ilyenben. De nem azt mondtuk, hogy hagyjátok békén Zalaváryt, el a kezekkel Zalavárytól. Ami ott volt, az még jó volt, mert ez nem igaz. Mert az embereknek az a szálloda, az nem egy megfellebbezhetetlen mű volt. Nem a Gresham-palota. Kinek tetszett, kinek kevésbé tetszett. Hanem azt mondtuk, hogy ahogy átépítik, abba egy új gondolat jelenik meg, egyfajta látvány kisajátítás. Tehát ezt nem magyarok tervezték, magyarok adaptálják. Mi jut eszébe egy amerikainak vagy nem tudom én, kinek Magyarországról, dizájnból? Vasarely. Hát akkor csináljunk egy Vasarely homlokzatot, mert ez jól fog mutatni, nem Budapesten, hanem a szállodaláncnak a portfóliójában. És akkor, nem tudom én, Texasban Mr. Smith azt mondja feleségének, hogy odanézz, anyukám, milyen érdekes szállodába fogunk menni Budapesten. Ez nem Budapestről szól, ez másról szól ez a dolog. És mi ezt az irányra tettünk egy, hogy mondjam, fókuszt, hogy ezt tessék meggondolni, most nem tudunk ezzel mit csinálni, ez így fog megépülni. Épül, vagy már késő, ez elment jogilag, mindenfajta szempontból. Mi szempontokat tudunk mondani, nem a tutit, nem a frankót, nem az, így kell csinálni, a mi megmondtuk, odavetettük, hanem szempontokat tudunk felvetni, ami alapján gondolkodni lehet, nem megítélni, nem szekértáborokba tolni ezt a dolgot. Most ez nem mindig megy, ahogy mondtam a Zeneakadémiánál már egy már túlharsogott, túldumált, túl, nem tudom én, milyen dolognál. Hát az égegyadta világon semmilyen fajta értelme nincs. De van olyan hely, ahol igenis van értelme.
 
- Beszéltünk művészek, művek támogatásáról, ösztöndíjrendszerről. Anyagi források tekintetében most milyen helyzetben van a Magyar Művészeti Akadémia? Szűkebbek ezek az anyagi források, támogatási lehetőségek? Ugye én csak arra gondolok, hogy bővült az akadémia össztaglétszáma, itt vannak ugye a Nemzet Művésze díjazottak, különböző ösztöndíjak, ösztöndíj rendszerek, és hát azért ne felejtsük el, hogy nyilván a rezsiköltségek is meredeken emelkedtek. Ráadásul, hát nagy és nem is feltétlenül korszerű ingatlanokat kell fenntartania a Magyar Művészeti Akadémiának. Szóval anyagilag, anyagi lehetőségeket tekintve hogyan néz akár a következő évre, vagy a következő 3 évre, amíg a ciklusa szól?
- Hát kétségtelenül hullámosabb vizeken hajózunk, mint eddig. Itt elsősorban azért a rezsiár-csökkenés a tavalyi évünket, azért az az nagyon súlyos volt. Tehát itt 6-7-8-szoros, de, hát, mint minden magyar polgárnak. Tehát azért ebből most nem akarok itt sírást csinálni, de ez egy objektív dolog. Igen, bővültünk. Igen, a feladataink bővültek. Ez, majd rendezzük ezeket a dolgokat, hogy milyen központi forrásokat kapunk, mert feladat mellé úgy gondolom, hogy erőforrás is jár, mert csak akkor tudjuk ellátni. Meg vagyunk, tisztelettel. Tehát én ezt tudom mondani, hogy azokat a programjainkat, amelyeket elindítottunk és azokat a pályázati lehetőségeket és támogatási lehetőségeket, amit eddig elhatároztunk, azt változatlan formában csináljuk tovább. Ebbe nem lehet …
 
- Tudnak figyelni egyébként arra, hogy, mondjuk, ne legyenek párhuzamosságok? Azért is kérdezem ezt, mert mikor ugyanebben a műsorban vendégünk volt Csák János kulturális és innovációs miniszter, akkor ő utalt arra, hogy azért a kulturális, művészeti élet területén azért tetten érhetők ezek a párhuzamosságok, párhuzamos támogatások. Ugye NKA-nak is van ösztöndíjrendszere, különböző támogatási lehetőségei, nyilván a tárcának és az MMA-nak is. Tehát, hogy nyomon lehet ezt követni egyáltalán, hogy ne legyenek párhuzamosságok?
- A korrekt válasz az, hogy tökéletesen nem. Tehát az ösztöndíjrendszernél, mondjuk, én az építészeti részre van nagyobb rálátásom, azért egy, hogy mondjam, szagra megismerem azt, hogy ki az, aki már az NKA-ba beadott, és nyertes pályázatát újramelegítve próbálja hároméves programmá tenni ezt a dolgot. Ez nem jó dolog, mert másoktól szívvel erőforrást, mások nem férnek hozzá. Kialakult Magyarországon a profi pályázók és a profi emberek. Ennek egy része jó, mert profik, másik része nem, hogyha másoktól elveszi a fényt. Úgyhogy én azt gondolom, hogy a, de, hát én nem adhatok miniszter úrnak kvázi iránymutatást, de valószínű, hogy azt a támogatási rendszert, és egyáltalán az egész kulturális rendszert, felépítményt, lehet, hogy egy picit érdemes lenne áttekinteni és strukturálni. Mert nagy része bizonyos szokásokból él a mai napig. Mi szoktuk ezt, mi szoktuk az, és hogyha, hogy mondjam, ha ezt nagyon végignézzük, akkor ezeknek az eredete nem biztos, hogy jó impulzusokból táplálkozott.
 
- A Magyar Művészeti Akadémia kiadóként is jelen van a magyarországi könyvpiacon. Mennyire tartja hangsúlyosnak vagy folytatandónak ezt a területet, egyáltalán a könyvkiadást? Mik lehetnek egyáltalán ezzel kapcsolatos tervek, elképzelések?
- Én azt gondolom mindig, hogy ez egyfajta kötelezettség. Tehát ez a kiadó, ez egy nonprofit kft., ami azt jelenti, hogy az akadémia költségvetéséből azért elég jelentős összegekkel támogatjuk, segítjük ezt a dolgot, hogy olyan portréfilmek, olyan könyvet jelenjenek meg, amelyek üzleti alapon kevéssé tudnának. Azért majd mindent kiadónak a portfóliójában jelentős részt kell kitennie azoknak a könyveknek, mondjuk, ami el is adható. Eladható, mert népszerű. Eladható, mert olyan ember írta. És ezek a kultúra termékei. Tehát én nem minősíteni akarom a dolgot, de többet jelent az, hogy a tévében rendszeresen szerepel, jobban meg fogják venni a könyvét. De nem vagyok benne 100 százalékig biztos, hogy ennek a tartalma, mondjuk 50 vagy 100 év múlva visszanézve ténylegesen tartós marad. Ezt nem tudjuk megmondani, és nem is, nem is akarjuk megmondani ezt a dolgot. Ez egy jelenség. Mi próbálunk olyan, ha tetszik, hiánypótló tanulmányokat vagy monográfiákat megjeleníteni, amelyek biztos, hogy ebben a világban nem kapnának helyet, mert nem ilyenek. Tehát az építészeti sorozataink, monográfiák, vagy elkezdtünk egy 2 sorozatot, az egyik az a Mestermunkák címmel egy épületen keresztül egy építésznek a bemutatása. De az akkor a kilincsig, a gondolataiig mindent, hogy egy olvasó, esetleg még akár nem szakmabeli is, azt tudja mondani, hogy aha, szóval, akkor ez így működik. Vagy olyan elméleti írásokat, amelyek úgy vannak kiegészítve, hogy olvasmányosak legyenek. Ez nem biztos, hogy például ezekben az esetben, mondjuk, a nagyon, hogy mondjam, magas művészet szintjén akarjuk közvetíteni, hanem a megérthetőség szintjén, de nem populáris szinten. Tehát megpróbálnánk ezt, az ilyen értelemben középszintet. Hisz mi a feladatunk? Hogy eljusson emberekhez. Ezen még sokat kell dolgozni, mert ebben még nem vagyunk túl ügyesek, de, hogy eljussanak emberekhez ezek a könyvek.
 
- Tervekről, elképzelésekről beszélgettünk, és ha jól emlékszem, akkor ugye alelnökként is megfogalmazott célokat. És gondolom, ezek az elnöki programba is átkerülnek. Itt gondolok most elsősorban a Műcsarnok, Építészeti Múzeum kérdéskörére. Ugye kezdjük is talán a Műcsarnokkal, aminek azért a rekonstrukciója, hát jócskán napirenden van. Már, ha én jól tudom, akkor ugye, meg, ha jól látom is, mert nap mint nap járok arrafelé, kívül megújult az épület, de belül rossz a helyzet?
- Hát mondjuk azt, hogy nem jó a helyzet. Azért azt tudnia kell a hallgatóknak, hogy a Műcsarnok egy közel 130 évvel ezelőtt épült, és ideiglenes épületnek épült épület, csak akkor még az ideiglenes szó és az építőanyagok olyanok voltak, hogy úgy látszik, megmaradt 130 évig. Jó, fölújították, aláalapozták, alápincézték, volt itt minden, de háború is volt, amibe belövéseket kapott. Tehát ideje lenne ezt rendbe rakni. Van egy alagsora, ami nagyon kevesen tudják, hogy egyáltalán le lehet oda menni, egy rossz lépcsőn lehet lemenni. Szeretnénk kitágítani ezeket a kiállító-, előadótermeket, hogy többrétű legyen ennek a működése. És igen, kívülről teljesen rendben van a dolog. Most belülről egy kicsit komfortosabbá szeretnénk tenni.
 
- Ez mikor kezdődhet el, ez a munka? Vannak erre már tervek?
- Ha van pénz.
 
- Mert most éppen nem a beruházások időszakát éljük.
- Igen, ez biztos, hogy a Magyar Művészeti Akadémia saját forrásból nem tudja megcsinálni. Ennek a költsége, ez durván másfél év költségvetésünknek felel meg. Lázár miniszter úrral beszéltünk eddig erről, és folyamatosan tájékoztatjuk a kormányt erről, és jelezzük azt az igényünket, hogyha lehet, akkor ez belekerüljön a büdzsébe. A másik az Építészeti Múzeum, amelynek a tervpályázata lezárult, egy kétfordulós tervpályázatot hirdettünk.
 
- Ez ugye nem volt, az első forduló, az nem járt sikerrel?
- Nem járt sikerrel. Van egy törvény, amivel én teljesen egyetértek, ami azt mondja, hogy a szakminiszternek országképi hozzájárulást kell adnia egy épülethez. Hogy tessék érteni, ha 40 milliárdba kerül ez az épület, azért valakinek oda ki kell állni elé, ugye? Egy választott embernek, akit választásokon emeltünk arra, és azt mondtuk, hogy pajtás, a te dolgod az, hogy az épített környezet rendben legyen. Ebbe balanszírozni kell. Én azt gondolom, hogy egyébként rendbe volt, tehát semmifajta baj nem volt. Ezért hirdettünk kétfordulós pályázatot. A második menetben, hogy a 2. fordulóba bejutott pályázóknak tudjunk, hogy mondjam, instrukciókat adni, jó, amit csináltál, de szerintünk ez és ez a rész túl harsány, kilóg, elnyomja, nem tudom, bármi. És megfogadták ezeket a dolgokat. Tehát kezelték. Nem biztos, hogy úgy, ahogy én gondoltam, mint zsűrielnök, de kezelték ezeket a dolgokat. Úgyhogy december 11-én 11 órakor a Vigadóban lesz az eredményhirdetés. Eredményes a pályázat, és azonnal el akarja kezdeni a hirdetmény nélküli közbeszerzési tárgyalást a nyertessel. Ez a hivatalos menete a dolognak. Tehát minden reményünk megvan arra, hogy 2024-ben a tervezést be tudjuk fejezni, és 2025-ben, amennyiben forrást kapunk erre, szintén ez olyan nagyságrend, amit nem tudunk mi megcsinálni, akkor 2025-ben elkezdődjék egy olyan múzeumnak az építése, ami nem teljesen múzeum. Az építés közügy. Kis túlzással mindenki építkezik életében egyszer, vagy nem építkezik, vagy beköltözik egy lakásba. Tehát a lakhatás alapszükséglet, anélkül nagy baj van, ha azt nem oldjuk meg. Szeretnénk tanáccsal ellátni ezeket az embereket, szeretnénk olyan programokat csinálni …
 
- Ez az építkezőknek, vagy házépítésben gondolkodóknak is?
- Bocsánat, nyolcezer építésznek csináljunk múzeumot? Hát, amit oda ki tud állítani, azt nekünk vizsgázni kellett belőle.
 
- Ettől függetlenül azért gondolkodnak állandó kiállításban, vagy időszaki kiállításokban?
- Természetesen.
 
- Csak lenne egy ilyen praktikus vetülete is.
- Pontosan. Mondok egy állandó kiállítást, vagy 2 dolgot, ha beleférek még ebbe a dologba. Az egyik az, hogy szeretnénk, mondjuk, lehet, hogy ezt megcsináljuk, egy olyan teremben leválasztott kis szobácskákat csinálni, vagy egy asztalnyi helyet, ahol ott van Ybl Miklósnak, Hauszmann-nak, Lechnernek, Makovecznek, Kós Károlynak az asztala, hogy kézzelfogható legyen egy látogató számára, egy hangulat legyen. Szeretnénk egy olyan space boxnak hívjuk, helyet, nem túl nagy, amibe, mondjuk, egy negyed óra alatt zenével, fénnyel és tolható falakkal, süllyedő-emelkedő mennyezettel, tehát egy mechanikával és egy erős vetítéssel elmagyarázni azt gyakorlatilag szavak nélkül, hogy mondjuk, a romantika építészete és a gótika építészete között mi a különbség. Egy olyan belső élményt, ami nem szöveg. Iskolás csoportoknak, embereknek, érdeklődőknek. Ugyanebben a térben meg tudjuk azt csinálni, hogy bármilyen beruházást kvázi makettként fölépítsünk, nagyrészt vetítve, tehát, hogy egy valódi élményt éljen át, aki ott van, és ne legyen az, hogy jó, hát a rajzon nem ez volt. De az volt. Hát én nem ennek gondoltam. Ez nem jó szituáció. Tehát a segítést akarjuk. Akarunk inkubátorházat csinálni, coworking irodát, és minden fajta, minden művészeti szervezetnek, akinek nincsen helye biztosítani egy kicsi kis irodát, hogy a nem tudom én, milyen magyar grafikusok szövetsége ne a valamelyik bérház nyolcadik emeletén egy szobában tudjon beszélgetni, mondjuk, a külföldről odalátogató emberrel, hanem elegáns és normális körülmények között tudjon működni.
 
- Kevés időnk maradt, de azért ejtsünk szót meg erről az úgynevezett 3 ezrelékes törvényről. Az állami beruházásokról szóló törvényhez kapcsolódna mindez. De mi is lenne ez pontosan?
- A 8-án, tehát november 8-án, életbe lépett törvényben a magyar kormány azt vállalja, hogy minden közforgalmú épületbe, amely állami pénzből, tehát közpénzből épül, abba képző- és iparművészeti alkotásokat helyez el 3 ezrelékig a beruházásnak. Ez nem vagy-vagy, meg nem, ha szeretem, így van, ez egy kötelezettség. Kiüresedtek egy kicsit az épületeink, konganak, és azt …
 
- Bocsásson meg!
- Igen?
 
- Vonatkozna, mondjuk, egy ilyen központi beruházásban megvalósuló irodaházra, meg mondjuk, egy óvodára is ugyanúgy?
- Igen, bár irodaházak viszonylag kevés, de igen, igen. Egyébként halkan jegyzem meg, hogy az ilyen nagybefektetői irodaházak, azok tele vannak ilyennel. Ők pontosan érzik, hogy kell egy hangulat ebbe a dologba, de egy óvodát átadunk, egy kép nincs a falon, és aztán talán visszamegyünk egy év múlva, és lesz kép a falon, mert igény van rá, csak nem biztos, hogy akkor jó, hogy amit látunk. Tehát mondjuk 3 évvel ezelőtt, vagy 4 évvel ezelőtt csináltam Budakeszire egy iskolát, és mivel Orosz István világhírű grafikus ott lakik, kértem tőle képeket, és a feleségétől is Keresztes Dórától mesekönyv-illusztrációkat. Alsósoknál a Dóráé van, a felsősöknél pedig Orosz Pistáé. Egyből lesz egy hangulata az épületnek, és lehet folytatni, lehet tovább csinálni. Tehát azt gondolom, hogy egy építészeti program, az otthonosságnak a megteremtése, az üzenetességnek a kifejtéséhez nem pusztán építészeti eszközök kellenek, hanem kellenek a társművészetek.
 
- Azért elképzelhető, hogy lesznek itt kisebb csaták vagy küzdelmek, mert éppen az jutott eszembe, hogy megvan ez a szándék, megvan az elhatározás, adott most már a jogszabályi háttér is. De, hát vajon maguk az építtetők vagy a kivitelezők hogyan fogadják majd ezt? Lehet, hogy azért velük lesznek viták és polémiák.
- Bizonyára. Hát gondolja meg, hogy egy kivitelezőnek, aki eddig épített, most ez a 3 ezrelék, művészeket behívni oda, hát nem biztos, hogy a lehető legboldogabb. De ezt mi szeretnénk az építész kollegákra bízni. 99,7 százalékig az ő alkotásuk a ház. A maradék a befogadó dolog. Mi rájuk szeretnénk bízni azt, hogy kit fogadnak be. Tehát ez egy zárt rendszer ilyen értelemben, és ennek nekünk meg kell teremteni egy felületét. Ez a Magyar Művészeti Akadémiának a dolga, úgy gondolom. Még tárgyalásban vagyunk a szakminisztériummal, de egy olyan étlapot létrehozni, ahova föl lehet tölteni, természetesen minősített, tehát minőségbiztosított műveket, amik példák. A jó példákat föl lehet tölteni. Szeretnénk egy ilyen részt is csinálni Magyarországon, és máshol is. És a második dolog pedig ennek a segítése és minőségbiztosítása. De ebben is a segítést gondolom, és nem pedig egyfajta itészkedést. Van egy ilyen része természetesen, tehát közpénzekről van szó, azért mégis mi kerül oda. De ez annyira különböző. Tehát, ha valahol Pécsen épül egy óvoda, akkor jó lenne, hogyha mondjuk, helyi művészt lehetne megbízni azzal, hogy ezt is amazt csináljon. Tehát ne importáljuk a dolgot. Egész egyszerű egyébként. Ennek van egy hozadéka is, ő a mi művészünk, ő a mi emberünk, ő helyben van. Az identitástudat, a helyi identitásnak a kialakításához kellenek ezek a fajta történetek.
 
- Az építészet révén, hát tulajdonképpen a szakmáját érintettük. De azt gondolom, hogy amúgy a tervezés, az építészet, egyáltalán a saját építésziroda most azért óhatatlanul háttérbe szorul az MMA-elnökség mellett.
- Ez természetes dolog. Naivan azt gondoltam, hogy ezt a hét valahány napjával ezt abszolválni tudom ezt a dolgot. Hát a hét napja se elegendő. De szerencsére egy olyan alkotóműhelynek vagyok része, amelyben 15-16 ember van, és ők viszik tovább ezt a dolgot. És mindig is úgy dolgoztunk, hogyha valakit elhív valamilyen fajta kötelesség, tehát mondjuk, amik a vörösiszapot csináltam, hát az is ilyen volt. Hát egy évig gyakorlatilag én semmi mást nem tudtam csinálni. Ettől még az iroda nem halt meg, mert a többiek csinálták a dolgukat. Ebben az irodában a fiam is ott dolgozik, ő is egy részét viszi ennek a dolognak. De akár Horváth Zoltán Ybl-díjas építész barátom, kollegám, vagy Terdik Bálint Pro Architectura-díjas építész kollegám, barátom, ezt kiválóan viszi tovább, ezeket a dolgokat.
 
- Elnök úr, köszönöm szépen a beszélgetést! Köszönöm, hogy eljött hozzánk! Az elmúlt órában Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke volt a vendégünk itt, az Arénában. Köszönöm, hogy velünk tartottak!