A Trend FM vendége volt Turi Attila építész, az MMA alelnöke 2023. augusztus 15-én – részlet.

- Turi Attila, Kossuth- és Ybl-díjas építész, építőművész A nap vendége. Én Mezei Dániel vagyok. Folytatjuk a beszélgetést. A nap vendége első részében főképpen építőművészeti, filozófiai kérdéseket vizsgáltunk. Engem érdekel, remélem, hogy a hallgatókat is érdekelte, de most itt a műsor második felében egy picit konkrétabbak leszünk. Például abban, hogy az MMA-ban amelynek alelnöke vagy, ha jól tudom, és jól tudom, jelöltek az elnöki pozícióra, a jelenlegi elnök, Vashegyi György megbízatása lejár, és október elején új elnököt választ a Magyar Művészeti Akadémia. Mit gondolsz, és miért fogadtad el ezt a felkérést?
- Hát, hogy miért fogadtam el? Nehéz kérdés. Elfogadtam. Valahogy ezeket a dolgokat mindig sorsszerűnek gondolom. Nem akartam a Magyar Építész Kamara alelnöke lenni, nem akartam az MMA alelnöke lenni, így hozta a sors, és nekem azt mondta Makovecz mester, hogyha jó szívvel fölkérnek egy munkára, ezt építészetre értette, akkor nem teheted meg, hogy nem vállalod el, mert ez sorsszerű. Ez valahogy így jött. Ebbe bele kell állnod, ez a dolgod. Ezt gondolom egyébként az MMA-ról is. Nem volt túlzottan nagy tülekedés ezután a poszt után. Nehéz idők is vannak, és nem, még én sem tudom, hogy mennyire összetett feladat ez. Vannak elképzeléseim, vannak vízióim, hogy milyen irányba kell menni. Én azt gondolom, hogy az MMA történeten most a vezetők személyéből kicsit végigvezetve, egy Makovecz Imre megalapított egy testületet, nem érhette meg ennek a köztestületté válását. De a szellemi iniciatíva onnan van, az összművészet, és ebbe különösképpen és egyedülállóan a népművészetnek a beemelése, amelyet ő nagyon fontosnak tartott, mert forrásként tekintett rá, ugyanúgy, mint Bartók és Kodály. Máshol a népművészet az nem, nem a (…) a világa. Volt egy Vashegyi, bocsánat, volt egy Fekete elnök úr, akinek az a harcos és kemény szerep jutott, hogy köztestületként megerősítse ezt a társaságot. Talán többen emlékeznek rá, hogy mondjuk, 10 évvel ezelőtti milyenfajta, hogy mondjam, szelek fújtak és milyenfajta indulatok.
 
- Hát folyamatos támadásoknak volt kitéve az MMA, és a közbeszéd részévé vált.
- Amiről kiderült, hogy nem igaz. Egyetlenegy szava nem volt igaz a dolognak. Az MMA működött, tette a dolgát, és nem magát emelte emelvényre, hanem avval foglalkozik, hogy fölkutasson tehetségeket, hogy ezeket segítse. Tehát létrejött például az a hároméves ösztöndíjprogram, amely működik, és amely komoly segítséget nyújt 100, évente 100 fiatal művésznek hároméves időtartamra. Tehát nem egy gyorsan csináld meg, aztán majd lesz valami, hanem 3 évig csoportot alkotnak, egymással beszélgetnek, legfőképpen ez a lényege a dolognak, és próbálnak dűlőre jutni a maguk művészetében. És meghallgatni a másikat, hogy mondjuk, mint szobrász, vagy, mint zenész, hogy gondolkodik az építészetről, ő hogy látja ezt a világot. Inspiráció. Most ez a testület kezdett működni. Vashegyi György ideje alatt pedig egyfajta konszolidációs folyamat zajlott le. Nem voltak sajtóhírek. Utóbbi 6 évben nem nagyon foglalkozott senki ezzel.
 
- Gondolkodom, hogy jó-e, vagy rossz.
- Van, mint mindennek, van jó és van rossz oldalai ilyen értelemben. De lehetséges, vagy úgy gondolom, hogy az akadémiának erre volt szüksége, hogy egy picit a belső életét rendbe rakja, hogy ezt az ösztöndíjprogramot nem utolsó sorban kiharcolja az életjáradékot, ami azért megint csak egy olyan példátlan dolog. Szerintem Magyarországon is ismerjük a sorsokat. Keramikusok, akik 60 ezer forintból próbálnak megélni, holott középdíjjal rendelkező művészek. Miért kell ezt egy társadalomnak hagyni? Most nem azt mondom, hogy egy óriási dolog az a 120-130 ezer forint, de hát azért roppant jólesik, ugye? Meg, hogy mondjam, ad egyfajta jó érzést, hogy egy élet munkája, azért mégiscsak nem hegedülő tücsök voltál, aki most megfagy a télben.
 
- Megalakultak vidéki központok is, hogyha jól tudom, tehát ilyen szempontból a Budapest-központúság például az MMA életében, ez megváltozott. És ismerve a magyar helyzetet és a magyar sajátosságot és a történelmünket is, hozzáteszem, most ebbe nem akarok mélyebben belemenni, ez lehet, hogy fontos.
- Ez a másik legfontosabb dolog, a regionális szervezetek megalakulása. Győr, Miskolc, Pécs, Kecskemét, Szeged, Debrecen. Amelyek nyilván egy kicsit átnyúlnak a határokon is, gondoljunk egy szegedire. Tehát azért ott Bácska (…) is átmegy. Amúgy egyébként a szégyenletes népszavazás után ugye még, mint társadalmi testület, az MMA-nak az volt a válasza, hogy 50 határon túli művészt bevett a soraiba, és ez a fajta gondolat, ez a mai napig fontos. Tehát mi az építőművész tagozatban nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből vannak tagjaink, és most Kárpátaljáról is van egy tagunk. Tehát hogy vannak embereink, akik tudnak az ottani művészeknek segíteni, akik össze tudják fogni őket, be tudják csatornázni őket, egyáltalán meg tudjuk szólítani őket, hogy mire van szükségetek, miben tudunk segíteni és el tudjuk mondani, hogy ti miben tudtak segíteni. Tehát ez a fajta kapcsolatteremtés, ez a legfontosabb dolog, amit Kiss János alelnök társam irányít és szervez, és azt gondolom, hogy az elkövetkezendő 3 évnek az az egyik feladata, hogy ez megerősödjön és működjön. Párbeszédként működjön, fórumként tudjon működni.
 
- Van egy másik meglátás, de hát ez abszolút kívülről érkező meglátás, sőt, a beszélgetésben több név is szóba került, akadémikusok, MMA-tagok. Ugye Vadász Györgyöt említettük, a Nemzet Művészét, Szemadám György is szóba került. Hogy itt azért ezek a személyiségek a maguk idejében, Makovecz Imre, forradalmi személyiségek voltak. Fiatalok. És hogy vajon ezt a lelkületet nem lehet-e, nem kell-e egy picit, tudom, hogy ez egy köztestület, nem kell-e egy picit megjeleníteni, merthogy idén nagyon sok kimagasló tehetségű, élesen gondolkodó ember van ebben a testületben, mégis, hát a munkásságukban látszik ennek a nyoma. De egyébként nem.
- Ez egy olyan belső probléma, amit most fölvetettél, ami természetesen elhangzik a tagok részéről is, főleg azok részéről, akik még a köztestületi lét előtt is tagjai voltak. Hisz ebben a sajátos helyzetben, akkor még a Kecske utcában, ma Makovecz Imre utcában gyűltek össze csütörtökönként az akadémikusok, és mivel nekem ott van az irodám, le-leszivárogtunk oda, és mint csipa, a háttérből nézegettük, hogy mi van. És amikor, mondjuk, Gyurkovics Tibor és Hernádi Gyula vitatkozott, beszélgetett valamin, nem volt ez vita, elemi kijelentéseket tettek. Hát az ember úgy érezte, hogy úristen, hát Árkádiában van, hát ezek az embereknek egy szava aranyat ér. Na, most ez a fajta élet nyilvánvalóan csorbul, amikor ez egy köztestület lett. 365-en vagyunk a törvény szerint. Minden napra egy akadémikus. Egyébként erről szeretnék egy, az MTA-val való együttműködési megállapodásunk alapján, és talán pont egy szakembernek mondom ezt, egy olyan sorozatot megcsinálni, hogy minden napra egy akadémikus, és azt mondani …
 
- Csak, hogy kell ezt megcsinálni? Mert ezen gondolkodik az ember ilyenkor rögtön, hogy a mai világban látom a gyerekeimet, hogy, hogy kell ezt megcsinálni. Ez nem egy egyszerű feladat.
- Én azt gondolom, hogy elemi fogalmakat kéne kitalálnunk. Akár a szépségtől kezdve a gördeszkán át, bánom is én, hogy micsoda. A suhanás, teljesen mindegy, hogy minek hívjuk ezt a dolgot, és azt mondani, hogy tessék, jöjjön egy kémikus, persze olyan, aki jól tud beszélni, és jöjjön egy, nem tudom én, egy zenész, és mit gondol erről a fogalomról. És nagy valószínűséggel ki fog derülni, hogy egy és ugyanazon nagyszerűségről beszélnek két más szempontból. Nem ellentétes a tudomány és a művészet. Freund Tamás azt mondta egy megnyitóján, hogy a tudomány az, ami el tud menni a falig, a művészet az, ami át tud menni a falon.
 
- Ez nekem is egyébként beragadt ez a kijelentés. Nagyon találó megfogalmazás.
- Igen. Én azt gondolom, hogy valamilyenfajta módon rendezni kéne ezt. A művészet, a tudomány, és majd zárójelbe teszem, vagy nem zárójelbe teszem a harmadikat, a hitnek a kérdését, mert a hit az, ami a túloldalon van, és nehezen tud áttüremkedni erre az oldalra. Ezért a művészet egy köz …
 
- Szerencsére át-átszűrődik azért.
- Igen, igen, igen, de a művészet az, ami közvetíteni tud igazán ebből a 2 dologból. Tehát megvan a kellő illumináltsága. Most ezt ma más hangzásban vagy más értelemben használják ezt a szót, de az elemelkedés értelmében. Szóval visszatérve a kérdésedre, hogy ne bújjak ki ez alól a dolog alól, igen, ez erősen fogalmazódik meg az akadémikusokban, ez a fajta életnek az igénye. Úgyhogy, ha lehetőségem van rá, akkor én mindenképpen a székházunkban, nagy valószínűséggel ott szeretnék egyfajta klubéletet beindítani, aminek pont az lenne a lényege, hogy részben a Tudományos Akadémia, itt ilyen értelemben, beleértve természetesen ennek függelékét, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát is, legyenek valamilyen … Tessék eljönni, és pacekba elmondani, hogy szerintem ez így van. Szerintem meg nem így van. Aztán majd valami ki fog derülni. De az, hogyha ezt nem tesszük meg, akkor ez más lesz. És ugyanilyen jelleggel gondolom az egyik legnagyobb projektünket, amely most van előkészítés alatt, a Magyar Építészeti Múzeumnak az ügyét is, amelyet nem olyanfajta múzeumnak gondolok, amelybe okvetlenül most 100 korinthoszi oszlopfőt kiállítunk. Kit érdekel? Nekünk, szakmabelieknek fejből kéne tudni lerajzolni.
 
(…)
 
- Hát ezek érdekes tervek, és remélem, hogy megvalósulnak. Egyetlen záró kérdést, hogyha megengedsz, mert igazából azért vetettem föl az előző gondolatot, hogy most, hogy nagyon-nagyon erős a művészetről folyó diskurzus, mondom, megjegyzem, hogy ez az anyagiak mentén zajlik. Ugye mindenki attól fél, hogy kevés vagy kevesebb a pénz, és emiatt én úgy érzem, ez kritika, ha úgy tetszik, hogy mindenki beszélni akar, mindenki meg akarja mondani. Most az MMA miért nem artikulál véleményt, bármely kérdésben? Mert azért ma sok szálon fut ez a kultúrpolitikai vita és eszmecsere.
- Nézd, én azt gondolom, hogy mondjuk, egy olyan helyzetben, és akkor legyünk aktuálisak. Zeneművészeti Egyetem. Arra a problémára, hogy az egyetemnek a színvonala miért csökken, legalábbis felmérések alapján. Ugye ez a sajtóban megjelent, hogy 20-ról 51. nyolc év alatt. Hogy nincs igazi kifutási lehetősége esetleg az ott végzett embereknek, hogy a próbajátékokon milyen eredményeket vagy eredménytelenségeket érnek el, hogy úgy zenélnek le bennünket a kínaiak, hogy nem is érezzük meg. Hogy ma egy fiatalnak lehetősége van Innsbruckba, Párizsba, bárhova kimenni, és ott neki azt mondják, hogyha tehetséges vagy, akkor holnap már színpadon vagy, és mi ezt nem tudjuk megtenni. Ezek problémák. Most nem a felelősöket kell keresni ebben a dologba. Lehet azt is, de sokra nem megyünk a dologgal. Mi a probléma? Tudunk-e egy ilyen modellt csinálni? Ehelyett arról beszélgetünk, hogy akkor ki milyen pályázatot írt ki, és akkor az most egyeztetett-e ezzel, meg az, meg akkor ő, hogy hívjákja, meg nem ő a, hogy hívjákja. Ezek álviták. Ezek pozíciókról szólnak, ezek megszerzett sarzsiról szólnak. Ez sok minden másról szól. Ebben most nyilatkozzon az MMA? Ennek nem, tehát ennek nincsen, ugyanez a műemlékvédelem az én szakmámban. Akkor tiltakozzunk, és akkor mondjuk meg, hogy a Várba, nem tudom én, micsoda. Itt nem ez a kérdés. Normális kérdéseket kéne föltenni és arról leülni, még azt sem mondom, hogy higgadtan vitatkozni, de ténylegesen beszélgetni, szakmailag beszélgetni, és egyébként kellő számú és kellő kört bevonni ebbe a kérdésbe. Mert ezek a kérdések, ezek nem magánügyek. Ez nem az építészetről vagy a művészetről való kinyilatkoztatása az MMA-nak, és akkor majd a (…). Az MMA-nak nem ez a szerepe. Az MMA-nak az a szerepe, hogy segítse a művészetben dolgozó tehetséges embereket, megtalálja őket, és valamilyen életút felé próbálja őket terelgetni.
 
- Nagyon szépen köszönöm! Turi Attila, Kossuth- és Ybl-díjas építőművész volt A nap vendége. Az MMA alelnöke. Köszönöm, hogy itt voltál, Attila!
- Köszönöm szépen!  Viszontlátásra!