– Ha visszatekintünk egy évvel ezelőttre, az első teljes évadra az Ön igazgatása alatt, akkor mit tart a legnagyobb eredménynek? Mennyiben valósult meg az új Operettszínház vállalt küldetése: „a több, mint szórakoztató színház" gondolatiság?

– Nagyon komoly próbatételt él meg az emberiség. Azt látom, tapasztalom, hogy leginkább az emberek türelme, toleranciakészsége, egymásba vethető, vetett bizalma, a hite, egyszóval a humánum az, ami megmérettetik. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy az Operettszínházban kreatív, jó hangulat uralkodik, az emberek figyelnek egymásra, és egymás munkáját segítve teszik a dolgukat. Ez mindennél fontosabb. A jegyeladásokból, az elővételek üteméből, a nézőkkel való kapcsolattartásból az derül ki, hogy igen nagy az érdeklődés az a fajta színházi esztétikum iránt, amelyet vizionáltam, és amely felé igazgatni szándékozom ezt a jelentős múltú egyedülálló intézményét a műfajnak.
Közfeladatunk a minőségi szórakoztatás, azonban azt tapasztalom, hogy nézőink szívesen veszik azt a pluszt is, amit útravalóként becsempészünk a szívükbe, lelkükbe.

Jelentős minőségi előrelépést jelent a hangszerparknak az elkezdett följavítása, megújítása, a műhelymunkákhoz és kamaraszínházi produkciókhoz oly fontos jó minőségű zongorák beszerzése, a reflektor állomány megújítása, a minőségi hangosításhoz szükséges eszközök beszerzése. A Társulat-törzsgárda programba foglalt illetménybővítés is minőségi változást eredményez, hiszen művészeink, dolgozóink jobban tudnak a társulati feladatellátásra összpontosítani, kevésbé kényszerülnek pluszfeladatot vállalni más munkahelyeken. Megteremtettük a lehetőségét annak, hogy egy kiszámítható forrás-ütemezéssel szerződéses, úgymond szabadúszó művészeink számára is biztosítottunk megélhetést a nehéz időszakban.

– Maradva az idei, új évadnál: október végén mutatta be a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre klasszikusát, a Marica grófnőt. E sokszor feldolgozott darabot ezúttal Bozsik Yvette, rendező-koreográfus állította színpadra, aki szerint az előadás legfőbb üzenete: szépség és mérték. „Valós férfiak és valós nők egy móriczi Tündérkert-ben". Hogyan jelenik meg ez az „éteri világ" a színpadon?

– Ez az, amit látni kell! Nem elég a szó leírni azt az élményt, amiben a nézőnek része lehet. Maga az összművészet. Mester-hármas a Bozsik Yvette, Berzsenyi Krisztina, Cziegler Balázs alkotó csapat. Oly sok kreativitásra inspirálják egymást, hogy nem tellek be a gyönyörűséggel. Az emberek vágynak a szépre. Az operett műfaja eredendően egy pompás műfaj, és ha sikerül ebből ma az amúgy egyre jobban a beszürkülés felé tartó világunkban megmutatni egy szeletét a Tündérkertnek, akkor talán nem élünk hiába.

– „Ha talán jobb lesz így a világ, / nem volt értelem nélkül a lét." Ezek a gondolatok, a „Don Quijote-i" idealizmus a járvány miatti, egyébként is nehéz helyzetben talán még inkább eljutnak a lelkünkhöz. A La Mancha lovagja pandémia miatt elhalasztott tavaszi premierjére az ősszel került sor. A darab tulajdonképpen „hazaérkezett", hiszen az európai színhelyek közül a londoni és madridi bemutató után Budapesten, éppen az Operettszínházban mutatták be 1971-ben. Miért fontos egy ilyen darabot újra színre vinni, avagy mit jelenthetnek ma ezek a fogalmak, mint szeretet, tisztaság, szolidaritás, nemeslelkűség?

– Inkább azt kérdezném, hogy miért nincs oly sok éve műsoron a La Mancha lovagja, hiszen bátorításra szorulunk mindannyian. Meg kell győznünk egymást arról, hogy nem vagyunk egyedül azzal az igényünkkel, hogy ne legyen értelem nélküli a létünk. Valahogy úgy képzelem el az emberi társadalmat, mint egy előadáson részt vevő közönséget. A legtöbb ember szemléli a világot, és várja, hogy embertársa tegyen valami olyat, amit ő szívesen követne. A néző esetében most épp a tapsra gondolok. Amikor a nézőtér harmadolására kényszerültünk egy rövid időre, a nézők két szék távolságra kerültek egymástól. Nem érezték, hogy a mellettük ülő is hasonlóan érez, mint ők. Bátortalanabbul kezdték el kinyilvánítani tetszésüket. Aztán a katarzis mégis győzött, és az előadás végén álló tapssal ünnepeltek. A nézők a színpadot, a művészek a nézőket tapsolták meg. A kérdésben felsoroltak, a korábban már említett humánum tartozékai minden korban és minden társadalmi rendszerben átsegítették az emberiséget a nehézségeken. Megpróbáltatásoknak most sem vagyunk híján, kell a segítség. Ki kell mondanunk újra és újra, hogy szeretet nélkül senki se bírná ki hosszú távon, csak a hit, az, ami megtart és a lélek az, ami továbbsegít. Boldog emberek hagyták el a nézőteret, amíg még látogathatóak voltak az előadások. Vincze Balázs, a darab rendezője úgy hozta át az időtlenségbe a darabot, hogy a mondanivaló nemhogy sérült volna, hanem még közelebb került hozzánk.

– „A mosoly évadában" – ahogy az Operettszínház 2020/2021-es jelmondata szól – milyen bemutatókkal várják még a közönséget? Mennyire szeretnék a nézők a „megszokott sikerdarabokat" (pl. Szépség és a Szörnyeteg, Abigél) továbbra is műsoron látni, illetve mennyire várják a nagy operett-klasszikusok repertoáron tartását?

– Az elmúlt évadban a leállásig az Operettszínház látogatottsága gyakorlatilag 100%-os volt. Ha nem következett volna be a második hullám, hasonló mutatókkal tudtunk volna büszkélkedni ebben az évadban is. A meghirdetett előadásainkra szinte kivétel nélkül elkeltek a jegyek elővételben. Nagyon sok embernek okozott csalódást, hogy előadásaink lemondására kényszerültünk. Közönségünk színházunk iránti bizalma töretlen, a legtöbb nézőnk megvárja bizalommal a pótlás pótlását is. Sokan joggal ragaszkodnak kedvenc művészükhöz, szereposztásukhoz, és ez így van rendjén. Mi pedig igyekszünk mindent pótolni. A kérdésben felsorolt két musicalt is nagy érdeklődéssel fogadta, várja a közönség. Az Abigélt egy évadon át pihentettük, most annál nagyobb az érdeklődés iránta. Természetesen az új produkcióknak helyet kell teremteni, ilyenkor a régebbieket egy időre parkoló pályára tesszük. Egy ilyen patinás intézménynek, mint az Operettszínház a repertoár gerincét képező remekműveket műsorán kell tartania. Kálmán Imre két legcsodálatosabb alkotása után idénre Lehár mester felé óhajtottunk volna törleszteni, de a pandémia átkényszeríti a Mosoly országa bemutatóját a következő évad elejére. Nagyon bízom benne, hogy a tervezett Nine (Kilenc) című, Budapesten először hallható nagyszerű Broadway-musical bemutatóját meg tudjuk tartani a tervezett időpontban, márciusban. Tervezünk a közeljövőben egy Hegedűs a háztetőn bemutatót, de mindenről csak „keresztbe tett ujjakkal" merek beszélni, mert nem tudni, mit tartogat a jövő. Most azon igyekszünk, hogy magas minőségben, több kamerás felvételeket készítsünk az előadásainkról, és ezeket online juttassuk el nézőinkhez. A stream-elésnél még nem találtak rá jobb kifejezést, a lényeg az, hogy házhoz visszük az operettet, musicalt, daljátékot, revüt. Már több előadó-művészeti intézmény dolgozik ebben a formátumban. Az Operettszínháznak a szerzői jogi egyeztetések, a sugárzási játékszabályok véglegesítése, az egyszerre igen sok közreműködőt foglalkoztató produkciók kissé késleltetik az elindulását ebben a virtuális térben, de rövidesen érkezünk. Csak példaként említem, hogy hangszeres művészeink biztonsága érdekében eltávolítottuk az első hat széksort a nézőtérről, és a zenekart a zenekari árok helyett a nézőtéren helyeztük el. Így biztonsági távolságra tudjuk őket egymástól leültetni. A próbáink kizárólag maszkban zajlanak, a felvételek előtt leteszteltük az együtt szereplőket. Tanuljuk folyamatosan, hogy hogyan tudjuk a megváltozott helyzetben is teljesíteni küldetésünket.