A Stephanus-díjat két kategóriában ítélik oda: a teológia és az irodalom területén kiemelkedő eredményt elért alkotókat díjazzák vele. A kitüntetettek – az alapító okirat szerint – minden évben olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény kultúra értékrendjét közvetítik.

Kányádi Sándor laudációját Szentmártoni János tartotta. A Magyar Írószövetség elnöke beszédében kiemelte, hogy Kányádi Sándor töretlen népszerűségének rejtett oka az, hogy olyan nyelvet beszél, amit mindenki ért, hiszen versein nemzedékek nőttek fel. Méltató szavai szerint olyan költőt tisztelhetünk benne, aki a magyarságért aggódik, közösséget vállalva a nemzettel, mintegy élő lelkiismeretévé válva. Kányádi válaszában elmondta: mindig úgy próbált írni, hogy négy elemi iskolát végzett édesapja is megérthesse. Majd két példaképéről, Petőfiről és Márton Áron püspökről is megemlékezett beszédében, végül egy román költővel közösen tett pannonhalmi látogatás emlékeit elevenítette fel.

Idén teológiai kategóriában André-Joseph Léonard mechelen-brüsszeli érsek, irodalmi kategóriában pedig Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő kapta a Szent István Társulat kitüntetését. Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke a könyvhétre megjelent művek közül kiemelte Kányádi Sándor A Corcovado Krisztusa című kötetét, amely istenkereső verseket és műfordításokat is tartalmaz.

Pápai Lajos győri megyéspüspök beszédében röviden ismertette Léonard érsek életútját, majd kiemelte teológiai és filozófiai munkásságának azt a vonalát, amely a magyarul is megjelent Miért hiszünk? – A hit érvei című művében is kirajzolódik, és amely arra tesz kísérletet, hogy a hitet ésszerű érvekkel támassza alá. 

Kányádi Sándor (írói álneve: Kónya Gábor) 1929. május 10-én született a Hargita megyei Nagygalambfalván (Románia), székely földműves családban. Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végezte, majd a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) tanult. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, életét teljesen az irodalomnak szentelte. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–1952-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egy időben néhány hónapig az Utunk, 1955 és 1960 között a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője. Az osztrák fővárosban 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1968-ban Függőleges lovak című kötetét az Utunk szerkesztőségének díjával tüntették ki. 1970-ben Fától fáig című válogatáskötetét írószövetségi díjjal ismerték el. 1971-ben a szatmári színház bemutatta Ünnepek háza című drámai játékát. 1979-ben Budapesten jelent meg Fekete-piros versek című gyűjteményes kötete. 1984-ben egy hosszabb észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be. Esszéíró és műfordító, főként modern román költők: Nicolae Labis, A. E. Baconsky, Ioan Alexandru művei, valamint az erdélyi szász és jiddis népköltészet tolmácsolója.

Forrás: uj.katolikus.hu