„Arról volt szó: ne hazudjunk. Az NMF [Nemzeti Megmentési Front] legkorábbi felhívásaiban már ott áll e kérő, kétségbeesetten parancsoló mondat: az elkövetkezőkben ne hazudjunk. Igen, tudjuk, első pillanatban éreztük, csak azt nem sejtettük, milyen nehéz lesz betartani." – kezdi Szilágyi István Krónika című publicisztikai írását, melyet 1990-ben további hat számozott írás követ ezzel a címmel, a következő évben pedig a Renegátlástalanul sorozatát adja közre, ugyanott. A Krónika sorozat a romániai rendszerváltás szinkron mérlege, a Renegátlástalanul a művész és humán értelmiség szerepvállalásaival való szembenézésé, a múlttal való elszámolásé. […]

Szilágyi a Karácsony Menyőben című szépprózában dolgozza fel az advent harmadik hetétől karácsonyig tartó kritikus, feszült, zaklatott időszakot. […] A mélyen megrendült írásban egyrészt hitet tesz az együtt élő népek békés együttélésének a bizodalmáról, hiszen a diktatúrától egyként szenvedtek románok, magyarok, szászok, tehát nem történhet másként. Másrészt már itt fölemlíti a szellemi romeltakarítás, a múlttal való szembenézés szükségét – amire majd a 91-es Renegátlástalanul sorozatban tesz kísérletet. Még lelkesült – „Kaptunk egy sanszot a sorstól." – de megjelenik az aggodalom is.

Három héttel később, a Helikon 1990/3. számában Krónika címmel hosszabb írással jelentkezik. Ez még számozatlan, feltehetően egyszeri közéleti hozzászólásnak szánta a szerző, de az újabb és újabb megdöbbentő fordulatok arra késztetik, hogy átlépjen a higgadt, nagyregényt író, megfontolt szerkesztő szerepéből a megszenvedettség és méltánytalanság szenvedélyes krónikásáéba – nagy a tét, ezekben a hetekben, hónapokban dől el a román társadalom és benne, vele együtt a romániai magyarság jövője. […]



Az első Krónika apropója egy bagatellnek látszó csúsztatás: a Nemzeti Megmentési Front a forradalom halottjairól behasal egy számot a nyilvánosságnak: hetvenezer. „Arról volt szó: ne hazudjunk." – ezzel a magas felütéssel kezdi elemi fölháborodását, elutasítását előjelző írását Szilágyi, s aztán szisztematikus logikával könyörtelenül szembesíti a propagandaszöveget a senki, még az isten se tudja valósággal. Hetvenezer halott? A józan paraszti ész szerint kérdez rá, és ad abszurdum viszi: kiket, mikortól, miért számolunk bele a keretbe? És megpróbálja aprólékos gonddal összeszedni a hetvenezret – a Duna-deltától a 77-es bányászsztrájk eltűntjeitől a Szeku kínzókamráiban agyonverteken át a szülőszobákon elvérzettekig és a 89-es decemberi sortüzekig. A leltár sehogy sem áll össze, a rendszerváltó hatalom az első pillanattól pontosan ugyanúgy hazudik, mint a megbuktatott. Holott voltak halottak Bukarestben, de az összevissza hazudozás éppen a legfontosabbat maszatolja, el, hogy ki lőtt és ki lövetett december 21-én Bukarestben (a lehetséges lövetők utólag állítják, minden darab tölténnyel el tudnak számolni). Hiperérzékeny látlelet az első hetekről, majd az írás nyitómondatára visszacsatolva, ezzel az axiomatikus kijelentéssel zárul a tabló: „Az őszinteség a demokrácia szakítópróbája." […]

Szilágyi István összesen hét írásban követi és értelmezi a romániai politikai-hatalmi változás visszás folyamatait. Akár sűrűbben is megszólalhatott volna, de a szigorúan megkomponált, gondolati érvelésükben kiérlelt, szépírói igénnyel, retorikailag is gondosan megkomponált szövegeknek hosszabb a kihordási idejük. Hangsúlyoznunk kell az írások komplexitását: ezekben Szilágyi többféle szerepben szólal meg: higgadt és racionális társadalomelemzőként, politológusként, népéért, annak igazáért izzóan szenvedélyes vitázóként, stílbravúros szépíróként. Mindig társadalmilag vitás kérdésekhez szól hozzá – a vitás kérdés pedig maga a társadalom átalakításának a visszássága, elfogadhatatlan folyamata. […]


A hét vitairat az aggódó lelkesültségtől, szorongó reménykedéstől a realitások keserű felismeréséig, azaz az illúzióvesztésig, és az illúziókkal való leszámolásig dokumentálja az erdélyi magyarság drámai küzdelmét. […] Mérhetetlen csalódás a felemás rendszerváltásban kisebbségi magyarként és romániai állampolgárként, és a megcsalatás, a „pokoli rászedettség" riasztó felismerése, hogy a szentnek hitt decemberi forradalom tömegindulatának a fedezékében lényegében puccs, államcsíny, össznépi színjáték zajlott. […] Szilágyi István páratlan éleslátással, kíméletlen realitásérzékkel, az eseményekkel szinkron időben írja meg a romániai abszurd rendszerváltozás folyamatának a diagnózisát – és a hitvitázók szenvedélyével tiltakozik azok megvalósulása ellen. A Krónika-sorozat pontosan leköveti a társadalmi lélekállapot változásait, a romániait is, de elsősorban a kisebbségi magyarságét – és persze, Szilágyi Istvánét, aki ezekben az írásokban legmélyebb és legszemélyesebb kötését és aggodalmát vallja meg. […]

A Krónika esszésorozat egymásra épülő darabjai a kisebbségi – és ezáltal egyetemes – magyar sorskérdés neurotikus kérdéseinek megkerülhetetlen, kíméletlenül őszinte látleletei és mérlegei – az első napok lelkesültségétől a realitások keserű felismeréséig. Ezek az esszék irodalmi önértékük és történelmi forrásértékük mellett mindenekelőtt azt erősítik meg, hogy Szilágyi Istvánt legmélyebben az erdélyi magyarság megmaradása foglalkoztatta. A Krónika vitairat-sorozatnak a magyar sorskérdések legnagyobbjai – Németh László, Szabó Zoltán, Bibó István, Illyés Gyula – művei magasában sejtem a helyét…

Fotó: Walter Péter