MTI Fotó Balaton József

Átadás előtt a Magyar Művészeti Akadémia Irodaháza

Világörökségi helyszínen, nettó 4 milliárd forint tervezési-kivitelezési költségből újult meg az a két ingatlanból álló épületegyüttes, amely a Magyar Művészeti Akadémia irodaházi funkcióit fogja betölteni. A felújítás során összekötött egyik épületben (A épület) a vezetők irodái, tanácsterem, akadémikusi klubszoba, rendezvényterem, míg nagyobbrészt a másikban (B épület) a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága kap helyet. A felújítással bezárt, elhanyagolt állapotban lévő épületek nyíltak meg újra, melyek a műemléki értékeket is megőrizve zéró emissziós, csúcstechnológiás működtetésűek.
Az MMA Irodaház története
Az Andrássy út 101. alatti egyemeletes, saroktornyokkal kialakított villa (korabeli nevén Schanzer-villa) a XX. század eleji magyar historizáló, késő-szecessziós építészet nívós alkotása. A ház helyén korábban Bányász Gyula báliruhákat készítő szabómester Feszl Frigyes által tervezett, 1882–1883-ban épült ingatlana állt, amit 1906-ban lebontottak. Annak ellenére, hogy a levéltárban 31 tervlap maradt fent a tervezésről, fényképet nem őrzünk róla (csak fotórészletet). A telekre Schanzer Ignác szolnoki fakereskedő és neje, Schanzerné Lőwy Klára terveztette meg otthonát Spiegel Frigyessel. Bugár-Mészáros Károly kutatásai szerint a család 1908-ban beköltözött az akkor elkészült házba. (Mint jelzi, nem fedi a valóságot az az információ, ami az interneten kering. Vagyis, hogy Schanzerék időközben elszegényedtek, így a palota először üresen állt, majd bérbe adták.)
A műemléki védelem alatt álló Schanzer-villa több tekintetben is reprezentáns értékű a magyar ipar- és építőművészetben. És nem csak azért, mert a berendezés – amit ugyancsak Spiegel tervezett – jórészt épségben maradt. Itt már jól látható az az új törekvés, aminek vezérfonala az egységes enteriőr kialakítása volt. 
Ugyancsak Bugár-Mészáros a magyar ötvösművészetről írt tanulmányában kiemeli a villa 1912 körül készült ebédlőjét a falakon megjelenő kazettás vörösréz domborítással, ornamentikákkal, domborművel. A mozaik alapú stukkó domborművek ugyancsak iparművészetünk fontos darabjai. Kiemelkedő még a finn szecessziós stílusú könyvtárszoba sárga márvány kandallóhomlokzatának domborított bronzlemezből készült félkupolája az életfa motívummal.
A fagerendázott elnöki szobával, stukkómennyezetes tanácsteremmel, fogadótermekkel, könyvtárral, olvasóteremmel, klubszobával, ívelt folyosókkal ellátott épületet néhány éve kulturális értékként lajstromba vették, védetté nyilvánították és az MMA Értékleltárt készíttetett a berendezésről.
 
2014–2018
Az épületegyüttes megvásárlásához szükséges forrást a Kormány a 1653/2014. (XI. 17.) Korm. határozatával biztosította az MMA számára. Az ingatlan adásvétele 2014. november 17-én, birtokbavétele 2014 decemberében történt meg.
Az épület felújításának tervezési költségeire fedezet az MMA 2015. évi költségvetésében állt rendelkezésre. Az épületegyüttes esetében, a tervezés közbeszerzési kiírása előtt, az ahhoz szükséges műszaki előkészítések, az értékleltár elkészítése művészettörténészek bevonásával, valamint a szükséges bontások már 2015. év folyamán megtörténtek.
A tervezésre kiírt közbeszerzés eredménye 2015 decemberében került kihirdetésre, azt a Fazakas Építész Iroda nyerte el. A tervezés 10 hónapot vett igénybe. Az Irodaház generáltervezője Fazakas György építész.
Az építési engedélyt 2016. augusztus 25-én kapta meg az MMA. A kivitelezésre irányuló nyílt közbeszerzési eljárás 2016 decemberében lett eredményes, amelyet a Laki Épületszobrász Zrt. nyert el.
Az épületegyüttes teljes rekonstrukciójának – mely az ingatlanok szinte teljes újjáépítését jelenti – kezdési időpontja 2017. január 1. volt, befejezése 2018. augusztus 15. (20 hónap).
Néhány érdekes adat a kivitelezésről:
  • 1100 m3 beton
  • 160.000 kg betonacél
  • 9 db 12 m magas 6 réteg 10 mm vastag üvegből készített üveggerenda, amely európai viszonylatban is egyedülálló
  • közel 82 km erős és gyengeáramú kábel
  • 600 m2 padlófűtés
  • cca. 1000 m2 mennyezetfűtés
  • az épület teljesen automatizált, zéró kibocsátású, a hűtést és a fűtést is hőszivattyúk biztosítják, amelyekhez részben napelemek is biztosítják az energiát.
August 28, 2018  |  mma-irodaház