Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díját Molnár Péter festő- és grafikusművész a rendkívüli érzékenységgel és műgonddal megvalósított alkotásokból összetéveszthetetlenül jellegzetes életművet létrehozó művészi tevékenysége elismeréseként, míg Bereznai Péter festőművész a szimbólumhordozó geometrikus festészet területén elért kiemelkedő munkássága elismeréséül vehette át.
Molnár Péter
Tájékozódásként és irányjelölésül néhány képcím: Kavicsmező; Csönd-emlék; Lao-ce álma; Egy táj emléke; Fehér táj; Szürke táj, középen út; Esőzaj; Írásidő; Írásnesz.
Ezután újabb felsorolás – csend, hiány, idő/időtlenség, magány, költőiség, elmélyülés, metafizika, intimitás… Talán ezek a leginkább, legtöbbször előforduló kifejezések Molnár Péter alkotásainak fogalmi megközelítései, értelmezési kísérletei során.
Az idén 75 éves művész jórészt társtalannak, egyedül állónak tekinthető a hazai kortárs képzőművészetben. A mind mennyiségében, mind méreteiben nagynak, terjedelmesnek aligha nevezhető eddigi életmű a pályakép kezdetétől öntörvényűen, autonóm módon alakult, távol vagy inkább távolságtartással az úgy nevezett művészeti élet viharaitól, csatáitól és elvárásaitól.
A meghatározó toszkánai élmények, a kora-reneszánsz művészettel való találkozás és a régi nagy keleti kultúrák bölcseletének érintései adták az inspirációt, a tartalmi alapot az egyes alkotások létrehozásához. Erre épült az elmélyült, aprólékos és minden vonatkozásában igényes alkotói tevékenység.
A kevés és egyszerű anyag- és eszközhasználat, a visszafogott, puritán, letisztult közlésmód, az elmélyült, befelé figyelő, aszkétikus alkotói magatartás végül egy átszellemült, esszenciális, magas esztétikai értékkel bíró műtárgyat eredményez. Valami ilyesmi egy Molnár Péter-kép. Az életmű komoly értéke a kortársi magyar képzőművészetnek. Becsüljük meg!
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata a 2018. évi díját a rendkívüli érzékenységgel és műgonddal megvalósított alkotásokból összetéveszthetetlenül jellegzetes életművet létrehozó művészi tevékenység elismeréseként Molnár Péter Munkácsy-díjas festő- és grafikusművésznek.
Bereznay Péter
A szentendrei képzőművészek középgenerációjának egyik kiemelkedő alakja. 1955-ben született Mezőberényben. Talán nyomdász édesapja hatására, már 12 évesen tagja lett a Békéscsabai Képzőművészek Körének. Középiskolai tanulmányait a Nyomdai Szakközépiskolában végezte el. 1971 és 72 nyarán a Zebegényi Szőnyi István Szabadiskola diákja, 1973-tól 75-ig a békéscsabai Dűrer Nyomdában kéziszedőként dolgozik. 1975-ben Szentendrére költözik, tagja lesz a Vajda Lajos Stúdiónak, és 1980-ban a Szentendrei Grafikai Műhelynek. 1988 és 94 között a Zebegényi Szabadiskola grafika tanára, 2002-ben Munkácsy Mihály díjat kap.
Bereznay Péter művészi és képformáló világát két erős impulzus határozta meg: a Hamvas Béla írásaiból kibomló, a hetvenes évek kádári világával szembeforduló másként gondolkodás, valamint a jelhagyásból, nyomtatásból eredő, igényes, letisztult és pontos képszerkesztés. Az első önálló motívumai, a szárny- és kerék-próbálásai már Szentendréhez, a Vajda Stúdió szellemiségéhez, Vajda Lajos és Korniss Dezső szűrrealisztikus örökségéhez kötődnek, de a nyolcvanas években már megerősödik munkájában a „szentendrei festészet" másik tartópillére, a „Barcsay iskola", a konstruktív, geometrikus képi fogalmazás.
A Bereznay életmű eszköztára a kilencvenes évek elejére fejlődik ki. Megjelennek a régi, bontott deszkákból pontosan összeácsolt képtestek, és ezeken az ipari nyomdafestékkel, szálkás vonalakkal felfestett felületek és motívumok. Ez az erősen redukált szín és formavilág nem a dekoratív szépséget keresi, hanem tartalmi sűrítmény, aminek erős eszmetörténeti háttere és kapcsolódásai vannak. Minden jelnek és színnek szimbolikus tartalma, és filozofikus jelentése van.
A szentendrei hagyomány egyik jellemző vonása a kifejezési eszközök rétegezettsége. Vagyis olyan formai redukció, ahol a témán, az arányokon kívül, szerepet kap a kéz, a gesztusok érzékenysége. Maga a festés is egy elmélyült ritmus, rítus folyamata.
Bereznay Péter a „Halovány feketék" elnevezésű festői ciklusában éri el ezt a Deim Pálhoz méltó ecsetkezelést. Ebből a máig tartó korszakból kiemelkednek a „Szvasztika" és a „Konfirmáció" sorozatok művei.
Ezek többnyire fekete alapú, kereszt vagy ház jeleket viselő, centrális felépítésű képek. Hamvas Béla írta 1950-ben: „A középen kell kezdeni. Aki a középből indul ki, azonnal látja, hogy sem fátum, sem predesztináció, sem determinizmus nincs. A dolog nehezebb és egyszerűbb. Szabadság van."
Bereznay Péter az életében és a művészetében is vállalja ezt a nehezebb utat. A saját szavaival: „Hol nappal, hol éjszaka, feszül bennem egy végtelen híd, visz hangtalan, visszhangtalan."
Molnár Péter
Tájékozódásként és irányjelölésül néhány képcím: Kavicsmező; Csönd-emlék; Lao-ce álma; Egy táj emléke; Fehér táj; Szürke táj, középen út; Esőzaj; Írásidő; Írásnesz.
Ezután újabb felsorolás – csend, hiány, idő/időtlenség, magány, költőiség, elmélyülés, metafizika, intimitás… Talán ezek a leginkább, legtöbbször előforduló kifejezések Molnár Péter alkotásainak fogalmi megközelítései, értelmezési kísérletei során.
Az idén 75 éves művész jórészt társtalannak, egyedül állónak tekinthető a hazai kortárs képzőművészetben. A mind mennyiségében, mind méreteiben nagynak, terjedelmesnek aligha nevezhető eddigi életmű a pályakép kezdetétől öntörvényűen, autonóm módon alakult, távol vagy inkább távolságtartással az úgy nevezett művészeti élet viharaitól, csatáitól és elvárásaitól.
A meghatározó toszkánai élmények, a kora-reneszánsz művészettel való találkozás és a régi nagy keleti kultúrák bölcseletének érintései adták az inspirációt, a tartalmi alapot az egyes alkotások létrehozásához. Erre épült az elmélyült, aprólékos és minden vonatkozásában igényes alkotói tevékenység.
A kevés és egyszerű anyag- és eszközhasználat, a visszafogott, puritán, letisztult közlésmód, az elmélyült, befelé figyelő, aszkétikus alkotói magatartás végül egy átszellemült, esszenciális, magas esztétikai értékkel bíró műtárgyat eredményez. Valami ilyesmi egy Molnár Péter-kép. Az életmű komoly értéke a kortársi magyar képzőművészetnek. Becsüljük meg!
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata a 2018. évi díját a rendkívüli érzékenységgel és műgonddal megvalósított alkotásokból összetéveszthetetlenül jellegzetes életművet létrehozó művészi tevékenység elismeréseként Molnár Péter Munkácsy-díjas festő- és grafikusművésznek.
Bereznay Péter
A szentendrei képzőművészek középgenerációjának egyik kiemelkedő alakja. 1955-ben született Mezőberényben. Talán nyomdász édesapja hatására, már 12 évesen tagja lett a Békéscsabai Képzőművészek Körének. Középiskolai tanulmányait a Nyomdai Szakközépiskolában végezte el. 1971 és 72 nyarán a Zebegényi Szőnyi István Szabadiskola diákja, 1973-tól 75-ig a békéscsabai Dűrer Nyomdában kéziszedőként dolgozik. 1975-ben Szentendrére költözik, tagja lesz a Vajda Lajos Stúdiónak, és 1980-ban a Szentendrei Grafikai Műhelynek. 1988 és 94 között a Zebegényi Szabadiskola grafika tanára, 2002-ben Munkácsy Mihály díjat kap.
Bereznay Péter művészi és képformáló világát két erős impulzus határozta meg: a Hamvas Béla írásaiból kibomló, a hetvenes évek kádári világával szembeforduló másként gondolkodás, valamint a jelhagyásból, nyomtatásból eredő, igényes, letisztult és pontos képszerkesztés. Az első önálló motívumai, a szárny- és kerék-próbálásai már Szentendréhez, a Vajda Stúdió szellemiségéhez, Vajda Lajos és Korniss Dezső szűrrealisztikus örökségéhez kötődnek, de a nyolcvanas években már megerősödik munkájában a „szentendrei festészet" másik tartópillére, a „Barcsay iskola", a konstruktív, geometrikus képi fogalmazás.
A Bereznay életmű eszköztára a kilencvenes évek elejére fejlődik ki. Megjelennek a régi, bontott deszkákból pontosan összeácsolt képtestek, és ezeken az ipari nyomdafestékkel, szálkás vonalakkal felfestett felületek és motívumok. Ez az erősen redukált szín és formavilág nem a dekoratív szépséget keresi, hanem tartalmi sűrítmény, aminek erős eszmetörténeti háttere és kapcsolódásai vannak. Minden jelnek és színnek szimbolikus tartalma, és filozofikus jelentése van.
A szentendrei hagyomány egyik jellemző vonása a kifejezési eszközök rétegezettsége. Vagyis olyan formai redukció, ahol a témán, az arányokon kívül, szerepet kap a kéz, a gesztusok érzékenysége. Maga a festés is egy elmélyült ritmus, rítus folyamata.
Bereznay Péter a „Halovány feketék" elnevezésű festői ciklusában éri el ezt a Deim Pálhoz méltó ecsetkezelést. Ebből a máig tartó korszakból kiemelkednek a „Szvasztika" és a „Konfirmáció" sorozatok művei.
Ezek többnyire fekete alapú, kereszt vagy ház jeleket viselő, centrális felépítésű képek. Hamvas Béla írta 1950-ben: „A középen kell kezdeni. Aki a középből indul ki, azonnal látja, hogy sem fátum, sem predesztináció, sem determinizmus nincs. A dolog nehezebb és egyszerűbb. Szabadság van."
Bereznay Péter az életében és a művészetében is vállalja ezt a nehezebb utat. A saját szavaival: „Hol nappal, hol éjszaka, feszül bennem egy végtelen híd, visz hangtalan, visszhangtalan."