Grafikus, festőművész, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1973-ban. 1976-ban Kondor Béla-díjjal, 1980-ban Derkovits-emlékéremmel tüntették ki, 1985-ben pedig elnyerte a Miskolci Grafikai Biennále nagydíját, majd 1987-ben a Munkácsy díjat. Többször díjazták a hódmezővásárhelyi Őszi tárlaton, s birtokosa a Koller-díjnak is.
Mégis nagyon nehéz laudációt írni egy olyan kiemelkedő művészről, (akit nagy örömömre barátomnak is tudhatok) akinek a művészete nem köthető semmilyen stílushoz, irányzathoz, semmilyen művészettörténészi skatulyába nem helyezhető el, és akinek alkotásai annyira az alkotójának a szellemi folytatásai, hogy szinte úgy érezzük, hogy testi létezése is művészet.
Alkotásai belső lelki kiáramlások, szubjektív, a legmélyebbről jövő, időtől, kortól független szellemi valóságok.
Olyan szellemi áradás az ő munkássága, hogy kár kiemelni belőle műveket, mert olyan egyenletesen magas színvonalúak a munkái. Karakteresen körvonalazódik alkotásaiban a humánum és a humor. De ez nem az a humor, ami bárkit is bántana (magyarul nem cinizmus), hanem a léttől való elemelkedéshez segítő humor, amely nem kimódolt, nem megfontolt és nem kitalált, hanem az ösztönök legmélyéről jövő, és így a legőszintébb humor, amely megmutatja Almásy rokonszenves és humánus személyiségét.
Hihetetlen szakmai tudásról tanúskodnak művei, amelyek nem az üres bravúroskodás, hanem a lélek finomművű megjelenítésének eszközei. Ez a művészet folytathatatlan. Annyira egyedi, mélyről jövően egyéni formai és tartalmi szempontból is, hogy bárki hozzányúl, vagy epigon lesz, vagy formalista. Alkotásait nem is kell magyarázni, csak örülni kell, hogy megszülettek, hiszen a munkáiból jövő és a szemlélőben meginduló érzések is megmagyarázhatatlanok.
Nagy örömöm, hogy idén Almásy Aladár kapja az Akadémia Képzőművészeti-díját, igazán méltó kezekbe kerül!