„1942-ben születni, ráadásul Kárpátalján és polgári famíliából, nem a legszerencsésebb dolog, már-már könnyelműség" – írta Szepesi Attila az életrajzában. Az életben helyet találni valóban nem szerencsés kezdet, de egy költő így egycsapásra megszerezheti a „dudássághoz" szükséges tudást. A család sok-sok szálból szövődött össze, szász elődök mellé társult némi osztrák, bajor, székely, cseh és szlovák vérségi nyom, ahogyan ez a Kárpátok és a Nagy Alföld találkozásánál szokásos. Beregszászban futottak össze végül a szálak, ahol apja főszolgabíró volt, aki 1945-ben hadifogságba esett, s majd csak Budapesten, 1948-ban találkozik vele a család. Szegeden végezte a tanárképző főiskolát, ahová az irodalomhoz és a festészethez való kettős vonzódása terelte, majd ugyanott a bölcsészeten elvégezte a magyar szakot is. Rövid ideig falvakban tanított, de már 1970-ben Budapesten kötött ki, folyóiratoknál dolgozott, később újságíróként talált megélhetést – legtovább talán a Magyar Nemzet munkatársa volt. Első házasságából öt gyermek született.
 
1970-ben jelent meg első verskötete (Az üveg árnyéka), több mint harminc könyve jelent meg azóta, köztük sok gyermekvers gyűjtemény és verseivel egyenértékű prózáiból, esszéiből is több kötetnyi.
 
Számos irodalmi díja közül a József Attila-, a Déry Tibor- és a Füst Milán-díjait emelhetjük ki.
 
Költészete és egész világszemlélete az illúziótlan valóságismeret és a jelenségek, szavak formába fegyelmezése együttesének jegyében áll. Rendkívüli művelődéstörténeti és irodalomtörténeti ismeretanyag, és a természet bámulatos ismerete segíti elő ironikusan archaizáló, vagy szívderítően a természet kincses titkai felé megnyíló írásainak megszületését. Ahogyan egyik kritikusa (Alföldy Jenő) írta: „Megtartotta a független szemlélő pozícióját, bár a veszteségek súlya őt is nyomasztja. Hol a krónikás énekek tárgyilagosságával, hol a vásári igricek harsányságával, hol a hordólakó Diogenész halk magánbeszédével mondja el mindazt, amit lát."
 

Ács Margit