Tánczos Vilmos néprajzkutató, a Kolozsvári Babeș−Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének docense. Eddigi kutatói-oktatói tevékenysége és szakmai eredményei alapján korunk legjelesebb néprajzosai közé sorolható.

Doktori disszertációját 1999-ben védte meg a BBTE Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékén, Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2014-ben a Kolozsvári Babeș−Bolyai Tudományegyetemen habilitált.
 
Kutatói pályafutásának mintegy két évtizedét az archaikus népi imádságok kutatására szánta.
A középkori gyökerű, mára már elhomályosult, felejtésre ítélt vallásos-szimbolikus világkép bemutatására és egyszersmind megértésére tett kísérletet.
A népi és hivatalos vallásosság viszonyával elméleti vonatkozásban is foglalkozott. Több nagyobb tanulmányban összefoglalta az erdélyi magyar vallási néprajzi kutatások eddigi eredményeit és összeállította a téma könyvészetét.

Az utóbbi két évtizedben tudományos kutatói érdeklődése a moldvai csángók nyelvvesztésére és nyelvi-etnikai identitására is irányult, pontosan feltárva a nyelvi kompetenciák jelenlegi helyzetét és a nyelvi asszimiláció várható alakulását.
 
A vallási néprajzi és nyelvszociológiai kutatómunka „melléktermékeként" keletkeztek azok az írásai, amelyeket ő ún. „néprajzi esszéknek" nevez. Ezekben szépírói igénnyel foglalja össze az erdélyi és moldvai népi kultúrával, a terepmunkával kapcsolatos személyes élményeit. A népi kultúrának ezzel a típusú megközelítésével, „az ezerarcú, sokszínű élet, az érzékelhető jelenség mögé húzódó titok"-nak a fürkészésével az olvasók körében is sikert aratott: könyvét négy év leforgása alatt háromszor adták ki, nemcsak magyarul, hanem németül is (Aufgetan ist das Tor des Ostens (1999), és a frankfurti könyvvásáron díjat is nyert.
 
2000−2003 között négy éven át kuratóriumi alelnöke volt a Sapientia Alapítványnak, és ugyanekkor megbízott rektorhelyettese a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek. Ebben az oktatásszervezői minőségében fontos szerepet játszott az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat megszervezésében. Szerkesztői és tudományszervezői munkájának eredményeként jelent meg három vaskos kötetben a rendszerváltás utáni erdélyi tudományos kutatások hiánypótló szintézise és egyszersmind bibliográfiája is.
1998 óta az Erdélyi Múzeum tudományosan akkreditált folyóirat szerkesztője.
 
Fontosnak tartja a film dokumentációs lehetőségét. Gyűjtőútjairól, neves adatközlőiről mintegy 15 filmben számol be, amelyekkel magyar és nemzetközi filmfesztiválokon is részt vett. Egyik alkotása 2001-ben fődíjat kapott Neubrandenburgban, egy másik pedig 2009-ben Gdanskban.
Számos elismeréssel méltatták gazdag munkásságát. Legutóbb 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal jutalmazta őt. 
                                                                                                                 

Erdélyi Zsuzsanna