fotó: Mudra László (Origo)

„Kétműfajú ember vagyok"

Beszélgetés Lukács Sándorral

„A versek a magány szent pillanataiban születnek" – véli Lukács Sándor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával a költészet mellett természetesen a legújabb színházi szerepekről, és egy kerek évfordulóról is beszélgettünk. (Kurucz Éva interjúja)

– Néhány nap nyaralás és a születésnapja megünneplése után máris próbál ás játszik. Siófokon is fellépett, a Rózsavölgyi Szalonban pedig a tavaly ősszel bemutatott Anthony McCarten darabban, a "Két pápában" szerepel: Bergogliót, a később Ferenc néven pápává választott bíborost alakította. Hogy látja, mennyire volt nehéz Önnek és általában az egész kulturális szférának a koronavírus miatti kényszerű leállás, és aztán az újrakezdés?

– A karanténállapot számomra egyáltalán nem okozott nehézséget. Mivel „kétműfajú" ember vagyok, a színészet helyét az írás vette át. Dolgozhattam jövő tavasszal megjelenő új verskötetemen. És természetesen hosszú, kedves együttlétek adódtak lassan másfél esztendős kisunokámmal, Leóval. Ami az egész kulturális szférát illeti, kinek könnyebben, kinek nehezebben sikerült átvészelni ezt az időszakot. A társulati tagsággal nem rendelkező kollégák nyilván sokkal nehezebb helyzetbe kerültek.

– A színházi élet az őszi „újranyitásra" készül. Milyen bemutatókkal várják szeptembertől a közönséget?

– Örömömre szolgál, hogy sikeres előadásaim továbbra is műsoron maradnak: a Honderű, a Kaddis…, a Játék a kastélyban mindmáig telt házakat vonz, és izgalommal várom az angol Sally Potter kortárs vígjátékát, a Party című darabot, melyet december 4-én fogunk bemutatni. Végül, nagy élmény számomra A két pápa előadása a Rózsavölgyi Szalonban.

– A színművészet mellett a másik nagy szerelem a költészet: 1985 óta ír verseket, 8 kötete jelent már meg. A legújabb éppen tavaly, „Földi szokásaid" címmel. Azt vallja, a költészet a színművészettel egyenértékű az Ön életében. De mégis milyen másfajta művészi, alkotói attitűdöt jelent?

– Színészként mindig egy közösségben dolgozom, magamon kívül ezer dologra kell még odafigyelnem. A versek viszont a magány „szent pillanataiban" születnek. Ilyenkor nem kell alkalmazkodnom senkihez.

– Kimondani is hihetetlen, de a jövő évadban (2022-ben) 50 éve lesz, hogy a Vígszínház tagja! A rengeteg felejthetetlen alakításból ki tudna emelni egy-két, az Ön számára meghatározó élményt, pillanatot? És szereti azt a kérdést, hogy melyik a szerepálma? Úgy tudom, Prosperót szívesen eljátszaná...

– Valóban, 1972-ben szerződtetett Várkonyi Zoltán a Vígszínház legendás társulatához, melynek ötven éve koptatom már a deszkáit. Ha sorolni kezdeném kedvenc szerepeimet, ki sem férne az oldalra. De kettőt azért megemlítek: Petronius helytartót a Caligula helytartójából és Woland szerepét a Mester és Margaritából…

August 10, 2021  |  interjú lukács sándor