Beszprémy Józsefné és Kékedi László
Elismerő oklevél Beszprémy Józsefnének
Az MMA Népművészeti Tagozata a magyar népművészet életben tartásában és továbbörökítésében végzett tevékenységéért, a népművészeti rendezvényeken elért eredményeiért, közösségformáló munkája elismeréseként az MMA Elismerő Oklevelében, és a vele járó pénzdíjban részesítette Beszprémy Józsefné hímző népi iparművészt, a Népművészet Mesterét. A díjat Kékedi László, az MMA Népművészeti Tagozatának vezetője március 22-én adta át Beszprémy Józsefnének otthonában.
Beszprémy Józsefné, született Bogdán Margit 1922. jún. 1-jén Csatári majorban, Csorna mellett látta meg a napvilágot. Először a polgári iskolában az apácák adták kezébe a tűt. Megtanították azokra az öltésekre, amire egy gondos családanyának szüksége lehet: gépöltés, tűzőöltés, stoppolás, foltozás, monogram kivarrásra. A középiskolában már a népi hímzéssel ismerkedett meg. Minden osztály más-más hímzéssel díszítette az ünnepi ruháját. Az ő osztálya ruháját torockói hímzéssel díszítették. Matróz gallér helyett szűrrátétes gallért kaptak. Az első báli ruháját matyó hímzéssel készítették el.
A hatvanas évek elején a megye egy népművészeti kiállítást rendezett. Az akkori szakreferens dr. Kőváriné Edit kért tőle kézimunkát. Pár megmaradt hímzést adott oda, így felfigyeltek fel rá.
Akkor már tudta, hogy a Népművelési Intézet (a Magyar Művelődési Intézet, illetve. a Hagyományok Háza jogelődje) a népi díszítőművészeti szakkörvezetők részére továbbképzést tart. Ragaszkodott hozzá, hogy ezeken részt vehessen. Szükségét érezte ismereteit felfrissíteni. Így jutott el 1962-ben Budapesten kéthetes tanfolyamra. A mai napig ott van minden egyes alkalommal, de már nem csak, mint tanuló, hanem gyakran az ifjú hallgatók tanítójaként.
A továbbképzéseken jeles előadóknak köszönhetően a nyugat-dunántúli hímzések közül legelőször a Néprajzi Múzeum raktárából előkerült „vasi hímzéseket" ismerhette meg. Ez volt az „1764" évben készült gránátalmás párnavég.
Tudatosodott benne, tapasztalta, hogy a megyében a népi hímzés eltűnt, oka a korai polgárosodás. Kutakodásának iránya egyre a múzeumok felé fordult. Budapest után az első hely Debrecen volt, a Déri Múzeumban kért engedélyt a kutatásra. Fényképezőgép hiányában maradt a rajzolás. Így kezdődött a gyűjtőmunka, hogy a megyébe hazahozva átadhassa a mintákat a többi szakkörvezetőnek is.
Hajtotta a kutatási vágy, hogy minél több mintát találjon. Így került később sorra az esztergomi Keresztény Múzeum, majd a soproni Liszt Ferenc Múzeum, a mosonmagyaróvári Hanság Múzeum, a győri, csornai, kapuvári, veszprémi majd a szombathelyi múzeumok textil gyűjteményei. Jelenleg is van kutatási engedélye a Néprajzi Múzeumba Budapesten.
A celldömölki evangélikus parókián találta meg egy korai, XVII. sz. végi míves, két szélből, négy kazettával készült fehérhímzéses lepedővéget. Azóta az egyik fele restaurálva a deák téri Evangélikus Múzeumba került kiállításra.
Gyűjtéseit hímzés minta albumokban tette közzé, melyek közel 200 rajzát, gyűjtött mintáját tartalmazzák. A legutolsó album 2015-ben jelent meg a Hagyományok Háza gondozásában. Dr. Baloghné Horváth Teréziával együtt készítették a Vas Megye Népművészete Vászonhímzés – csipke fejezetét.
A hatvanas évek elején a megye egy népművészeti kiállítást rendezett. Az akkori szakreferens dr. Kőváriné Edit kért tőle kézimunkát. Pár megmaradt hímzést adott oda, így felfigyeltek fel rá.
Akkor már tudta, hogy a Népművelési Intézet (a Magyar Művelődési Intézet, illetve. a Hagyományok Háza jogelődje) a népi díszítőművészeti szakkörvezetők részére továbbképzést tart. Ragaszkodott hozzá, hogy ezeken részt vehessen. Szükségét érezte ismereteit felfrissíteni. Így jutott el 1962-ben Budapesten kéthetes tanfolyamra. A mai napig ott van minden egyes alkalommal, de már nem csak, mint tanuló, hanem gyakran az ifjú hallgatók tanítójaként.
A továbbképzéseken jeles előadóknak köszönhetően a nyugat-dunántúli hímzések közül legelőször a Néprajzi Múzeum raktárából előkerült „vasi hímzéseket" ismerhette meg. Ez volt az „1764" évben készült gránátalmás párnavég.
Tudatosodott benne, tapasztalta, hogy a megyében a népi hímzés eltűnt, oka a korai polgárosodás. Kutakodásának iránya egyre a múzeumok felé fordult. Budapest után az első hely Debrecen volt, a Déri Múzeumban kért engedélyt a kutatásra. Fényképezőgép hiányában maradt a rajzolás. Így kezdődött a gyűjtőmunka, hogy a megyébe hazahozva átadhassa a mintákat a többi szakkörvezetőnek is.
Hajtotta a kutatási vágy, hogy minél több mintát találjon. Így került később sorra az esztergomi Keresztény Múzeum, majd a soproni Liszt Ferenc Múzeum, a mosonmagyaróvári Hanság Múzeum, a győri, csornai, kapuvári, veszprémi majd a szombathelyi múzeumok textil gyűjteményei. Jelenleg is van kutatási engedélye a Néprajzi Múzeumba Budapesten.
A celldömölki evangélikus parókián találta meg egy korai, XVII. sz. végi míves, két szélből, négy kazettával készült fehérhímzéses lepedővéget. Azóta az egyik fele restaurálva a deák téri Evangélikus Múzeumba került kiállításra.
Gyűjtéseit hímzés minta albumokban tette közzé, melyek közel 200 rajzát, gyűjtött mintáját tartalmazzák. A legutolsó album 2015-ben jelent meg a Hagyományok Háza gondozásában. Dr. Baloghné Horváth Teréziával együtt készítették a Vas Megye Népművészete Vászonhímzés – csipke fejezetét.
