Köszöntőjében Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője felidézte: 2015 őszén indították el a Keddi kaleidoszkóp műhelybeszélgetés-sorozatot, amelynek célja, hogy a közönség bepillantást nyerjen a meghívott művészek és művészetelméleti szakemberek alkotó- és kutatómunkájába. „Márciusban Hang – lélek – hagyomány címmel vendégem volt Lovász Irén Kossuth-díjas népdalénekes, néprajzkutató egyetemi docens, az MMA köztestületi tagja, akinek vezetésével ezen az estén neves szakemberek vizsgálják az egyéniség szerepét a népművészetben. A Hang – lélek – hagyomány témában a művészetpedagógia, a művészettel nevelés felől tekintünk rá az eredményekre a május 27-i Keddi kaleidoszkóp kerekasztal-beszélgetésen" – tájékoztatta a közönséget Solymosi-Tari Emőke.

Hogyan kapcsolódik a közösségi tudás és az egyéni kreativitás a hagyományos kultúrákban, mit jelent a sorsének a Volga-vidéki népeknél? – szólította meg Lovász Irén elsőként Felföldi Lászlót, az MMA köztestületi tagját, akinek kutatási területe a rituális táncok, a rokon népek táncai és a Dél-Alföld tánchagyománya. A folklorista felelevenítette: Molnár István koreográfus az 1940-es években alig két perc hosszúságú táncfelvételt vetített le tanítványának, Martin Györgynek.  A némafilmen a magyarvistai Mátyás István „Mundruc" legényest táncolt – ennyi elég is volt ahhoz, hogy a fiatal Martint magával ragadja a kiváló kalotaszegi táncos stílusa és virtuozitása. De amikor meg akarta találni Mátyás Istvánt Magyarvistán, nem emlékezett pontosan a nevére, ezért a falubeliek csak ingatták a fejüket: nem ismernek ilyen táncost. Erre Martin eljárta a némafilmen látott figurát, hogy megmutassa, ilyen táncot szeretne látni, s akkor a jelenlévők közül valaki felkiáltott: hiszen ez az apám tánca!

„A tulajdonosi érzés, a tulajdonosi viszony ezen a szinten is megjelenik a hagyományos kultúrában – magyarázta Felföldi László – vagyis a közösség tagjai pontosan tudják, kié az ének és kié a dallam – kinek a sorsa kapcsolódik az elhangzó dalhoz –, ahogyan a figura is jellemezte táncosát." Persze megvannak az alapsémák, az alapformulák, hogy melyik motívumból hogyan lehet felépíteni a táncot. „Mundruc" is ismerte a tánc törvényszerűségeit, és az alapján alakította ki saját, mással össze nem téveszthető stílusát.

 Az Egyéniség a népművészetben, a folklór sajátos alkotásmódja című kerekasztal-beszélgetésen Sebő Ferenc nagytudású parasztasszonyokról, az éneklés gyógyító erejéről is mesélt. „A régiek körülvették a gyereket – nem gyerekkultúrával – azzal a kultúrával, amiben benne éltek. El is mondták: a gyereket arra kell megtanítani, amit mi is tudunk, nemcsak az éneket, a táncot meg a beszédet, hanem dolgozni is, meg visszaköszönni…, hogy belenőjön a kultúrába. Amikor mindezt tudja, majd hozzáteszi a magáét."

Hogyan mutatkozik meg az általánosban az egyedi? Sipos János Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, az MMA rendes tagja a magyar népzene keleti kapcsolatairól, a belső-ázsiai török népek zenei hagyományairól osztotta meg vizsgálatait a közönséggel. Lovász Irén a beszélgetés során felidézte Andrásfalvy Bertalan gondolatait: „szeretetkapcsolataink lenyomata a magyar népdal, amelyben benne vannak kötődéseink és kötődési nehézségeink, a hiányok is".  A Kossuth-díjas előadóművész megerősítette: az ének a hagyományos paraszti kultúrában az önkifejezés, a lelki bánat kibeszélésének, feloldásának az eszköze, és az öngyógyítás, a lélek gyógyítása révén szakrális, spirituális kommunikáció.


Az izgalmas beszélgetés végén Lovász Irén emlékeztette a közönséget arra, hogy a Hang – lélek – hagyomány sorozat harmadik, befejező része a néphagyománynak a művészettel nevelésben betöltött szerepét járja körül május 27-én, kedden 18 órától a Magyar Művészeti Akadémia irodaházában.

Tóth Ida
Fotó: Nyirő Simon