Párbeszédben a Magyar Építészeti Központ és Múzeumért

A tervpályázat győztesei mutatták be terveiket

Szakmai műhelybeszélgetést szervezett a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) 2024. április 19-én a Magyar Építészeti Központ és Múzeumra 2023-ban kiírt nemzetközi tervpályázattal kapcsolatban. Az épület, melynek koncepciótervén több mint százan dolgoztak a múlt heti leadásig, már nem csak a rajzokon létezik, maketteken, tetőhéjának kerámiáin keresztül tapinthatóvá vált. Az eseményen a legjobb terveket személyesen mutatták be készítőik. 
A MÉM MDK Műhelyterében rendezett találkozón Turi Attila építész, az MMA elnöke, a Bíráló Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd emlékeztetett, hogy a leendő múzeumot nem öncélúan, nem pusztán az építészek számára tervezik megépíteni, hanem mindenkinek. Ahhoz kerestek társakat, hogy párbeszédben lehessen megtervezni az épületet, s figyelembe szeretnék venni azokat a társművészeteket, melyeket jelenleg a szórakoztató ipar területére száműztek. Kitért a korábbi pályázatra is, melynek tanulságait beépítve igyekeztek egy új pályázatot kiírni, szem előtt tartva azt, hogy a meghívásos szakaszba már tapasztalt, referenciákkal rendelkező cégeket hívjanak meg. A másik fontos új elemnek azt nevezte meg, hogy a pályázók az első fordulót követően a bizottságtól kaptak instrukciókat, mely minden más pályázó számára nyilvánosan jelent meg. Ennek alapján a tervpályázati rendelet módosítását fogja kezdeményezni az MMA elnöke a rugalmasabb, gyorsabban reagáló módszerű lebonyolítás érdekében. A Bíráló Bizottság szerepét, megfelelő összeállítását hangsúlyozta zárásul Turi Attila.

Turi Attila, az MMA elnöke

Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész, a Bíráló Bizottság társelnöke kiemelte, milyen fontosnak tartja az együttműködést, melyről biztosította a jelenlévőket. A tervpályázat kapcsán hangsúlyozta: „azt mutatja meg, hogy milyen lehet a minőségi magyar építészet útja és visszaigazolja számomra és különösen azok számára, akik nem hittek nekünk, hogy igenis érdemes bízni a magyar építészekben. Az itt kiállított pályaművek eséllyel pályáznának bármilyen nemzetközi tervpályázaton, mégis jellegzetesen magyarok.  Kortárs tervek, nem akarják magukat réginek mutatni, mégis támaszkodnak a környezetre és az építészeti hagyományokra. Egyéni kreativitást tükröznek, mégis csapatmunkák."

Lánszki Regő

Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója, a Bíráló Bizottság tagja beszélt a győztes tervezőkkel folyó közös munkáról, valamint a központ működését is megismerhették a jelenlévők.
A hallgatóság az első öt, díjban részesített pályamű építészeitől hallgathatta meg a pályázatra beadott terveiket.

A nyertes pályázat tervezői

A BIVAK Studio Kft. – Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. képviselői, akiknek terve megnyerte a nemzetközi pályázatot, úgy fogalmaztak, a tervezés során egyrészt a századfordulós városi középületek, másrészt a vidéki mezőgazdasági épületek, pajták, csűrök világa volt az előkép.  Az új épület a tradíció és az innováció együttállását kívánja hangsúlyozni megjelenésével és tömegformálásával egyaránt. A tájépítészeti koncepció fontos része volt a jelenlegi faállomány megkétszerezése, valamint egy nyitott park létrehozása, amit a városlakók és a vendégek is élvezhetnek. Az épület mellett szabadtéri kiállításokra, kültéri vetítésekre, amögött pedig építőtáborok megrendezésére is lesz lehetőség. Az épületek funkcióit úgy tervezték meg, hogy azok egymást erősítve tudjanak majd működni. A sok visszhangot kiváltó tetőhéjalással kapcsolatban úgy fogalmaztak, hogy egy keramikus műhelyben zajlanak a kísérletek, jelenleg negyedik koncepciónál tartanak, hiszen az ipari porcelán nehéz, de sok-sok évre tervezik a tetőt. A következő lépés a megfelelő cserepek készítésének gyártósorra való optimalizálása lesz majd. A kiállítás keretein belül a mintadarabok is megtekinthetők. A nagy tető alatt egy szellős, izgalmas, kisvárosi világot alakítottak ki, melyben a köztes terek a kerttel kapcsolatban maradnak. Az „építészeti piactér" kulturális eseményeknek adhat majd otthont.

A BIVAK makettje

Nagy érdeklődés kísérte a többi jelenlévő, a MONOSTUDIO Építész Kft., az ARCHI-KON Építészeti Tervező-Szervező Kft., a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. – FEJÉRDY és BARTÓK Építészeti Kft. és a Klobusovszki Építészet Kft. prezentációit is, melynek során a hallgatóságnak lehetősége volt kérdezni is.

Tima Zoltán

A szakmai délelőtt végén a Bíráló Bizottság jelenlévő tagjai, Tima Zoltán építész, az MMA rendes tagja, Szabó Levente DLA építész, a BMGE Építészmérnöki Kar tanszékvezetője, a MÉSZ delegáltja, Vasáros Zsolt DLA építész, a BME Építészmérnöki kar tanszék vezetője, a MÉK delegáltja a kiírás előkészítéséről, a tervpályázat tanulságairól és a jövő építészeti múzeumának továbbtervezéséről beszéltek. Tima Zoltán úgy fogalmazott, építészként és zsűritagként is elégedett az eredménnyel, és örömét fejezte ki, hogy a nyertes terv egy számára is fontos értéket tartalmaz, nevezetesen, hogy a nagy területet, melyen állni fog, minél jobban integrálni szeretné a város életébe.
A finalista pályaművekből kiállított plakátválogatást 2024. április 22-26. között tekintheti meg a nagyközönség a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Műhelytér kiállítóterében (1071, Bajza utca 10.). A látogatást megelőzően kérjük az érdeklődőket, hogy a waltervilla@mma-mem.hu címen jelezzék a látogatás tervezett idejét. A kiállítást ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel a magyar építészet első önálló múzeumának épülete, de tanulságos lehet azok számára is, akik a modern építészet, múzeumok működése iránt érdeklődnek.

Lánszki Regő teljes beszédét ide kattintva lehet olvasni.