Fotó: www.mupa.hu
Poppea megkoronázása a Művészetek Palotájában
Claudio Monteverdi Poppea megkoronázása című operája hosszú idő után először elsőként november 26-án, a Vashegyi György karmester vezette Orfeo Zenekar közreműködésével, neves énekesek előadásában csendült fel a Művészetek Palotájában. A nagysikerű bemutatóról és a darab színpadra állításának körülményeiről kérdeztük Vashegyi Györgyöt.
Monteverdi Poppea megkoronázása című, háromfelvonásos zenedrámája közel húsz éve nem hangzott el Budapesten.
A barokk opera sajátos stílusjegyeit kialakító Monteverdi 1642-ben, hetvenöt éves korában, halála előtt egy évvel alkotta meg korszakalkotó művét. Szakítva a műfaj hagyományaival, nem mitológiai történetet, hanem – elsőként az operatörténetben – történelmi eseményt vitt színre. Így műve az operatörténet első szövegkönyve, amely egy valóban megtörtént történelmi eseményt dolgoz fel. Éppen ezért Monteverdit az opera műfajának megteremtőjeként is szokás említeni. Az opera megszületését a görög tragédiák természetét kutató, javarészt elméleti viták ösztönözték.
"A Poppea megkoronázása egy rendkívül rejtélyes darabja az európai zenetörténetnek. Verdi, Wagner és Mozart műveit is beleértve az egész operatörténet egyik csúcsműve" – mondta kérdésünkre Vashegyi György karmester, aki arról is beszámolt, hogy a november 26-i premier volt élete első Poppea-előadása. "Nagyon nagy élmény volt ezzel a művel foglalkozni, szakmailag pedig hatalmas kihívásként éltem meg az előadást. Zenei források szempontjából egy nagyon problematikus művel állunk szemben. A darab ősbemutatója 1642-ben volt Velencében, ám erről az előadásról kézirat gyanánt csak az énekszólamok, és részben a számozott basszus részek maradt fent. Egy évtizeddel későbbről, körülbelül az 1650-es évekből két kéziratos másolat viszont fennmaradt – az egyik Velencéből, a másik Nápolyból származik. Az utóbbit tartják a másodlagos forrásnak, de nézetem szerint ez egy téves alapfeltételezésem nyugszik, hiszen mind a két másolat esetében valaminek a sokadik másolatáról van szó. A két kéziratot összehasonlítva, főként az énekszólamok és a számozott basszus viszonyát vizsgálva a nápolyi verziót sokkal megbízhatóbbnak tartom. A mi előadásunkban talán az a különleges, hogy főként a nápolyi verziót vettük alapul, ezért nagyon sok olyan részlet volt, ami november 26-án hangzott el Magyarországon először – mesélt az előadás körülményeiről Vashegyi György.
A darab az Orfeo Zenekar művészei mellett olyan nemzetközileg elismert magyar énekesek közreműködésével valósult meg, mint Baráth Emőke (Fortuna / Poppea), Vizin Viktória (Néró), Sebestyén Miklós (Seneca). A külföldi énekművészek közül pedig Hagar Sharvit (Virtus / Ottavia, mezzoszoprán), Matthew Shaw (Otto, kontratenor) és Jeffrey Thompson (Arnalta). Az opera rendezője Geréb Zsófia.
A barokk opera sajátos stílusjegyeit kialakító Monteverdi 1642-ben, hetvenöt éves korában, halála előtt egy évvel alkotta meg korszakalkotó művét. Szakítva a műfaj hagyományaival, nem mitológiai történetet, hanem – elsőként az operatörténetben – történelmi eseményt vitt színre. Így műve az operatörténet első szövegkönyve, amely egy valóban megtörtént történelmi eseményt dolgoz fel. Éppen ezért Monteverdit az opera műfajának megteremtőjeként is szokás említeni. Az opera megszületését a görög tragédiák természetét kutató, javarészt elméleti viták ösztönözték.
"A Poppea megkoronázása egy rendkívül rejtélyes darabja az európai zenetörténetnek. Verdi, Wagner és Mozart műveit is beleértve az egész operatörténet egyik csúcsműve" – mondta kérdésünkre Vashegyi György karmester, aki arról is beszámolt, hogy a november 26-i premier volt élete első Poppea-előadása. "Nagyon nagy élmény volt ezzel a művel foglalkozni, szakmailag pedig hatalmas kihívásként éltem meg az előadást. Zenei források szempontjából egy nagyon problematikus művel állunk szemben. A darab ősbemutatója 1642-ben volt Velencében, ám erről az előadásról kézirat gyanánt csak az énekszólamok, és részben a számozott basszus részek maradt fent. Egy évtizeddel későbbről, körülbelül az 1650-es évekből két kéziratos másolat viszont fennmaradt – az egyik Velencéből, a másik Nápolyból származik. Az utóbbit tartják a másodlagos forrásnak, de nézetem szerint ez egy téves alapfeltételezésem nyugszik, hiszen mind a két másolat esetében valaminek a sokadik másolatáról van szó. A két kéziratot összehasonlítva, főként az énekszólamok és a számozott basszus viszonyát vizsgálva a nápolyi verziót sokkal megbízhatóbbnak tartom. A mi előadásunkban talán az a különleges, hogy főként a nápolyi verziót vettük alapul, ezért nagyon sok olyan részlet volt, ami november 26-án hangzott el Magyarországon először – mesélt az előadás körülményeiről Vashegyi György.
A darab az Orfeo Zenekar művészei mellett olyan nemzetközileg elismert magyar énekesek közreműködésével valósult meg, mint Baráth Emőke (Fortuna / Poppea), Vizin Viktória (Néró), Sebestyén Miklós (Seneca). A külföldi énekművészek közül pedig Hagar Sharvit (Virtus / Ottavia, mezzoszoprán), Matthew Shaw (Otto, kontratenor) és Jeffrey Thompson (Arnalta). Az opera rendezője Geréb Zsófia.
