Szávai Géza és Tari István – az MMA Irodalmi Tagozatának díja

Illyés Gyula-díjban részesült Szávai Géza Déry Tibor-díjas író, műfordító, kritikus, aki sokrétű, kiterjedt életművével, prózaírói, kritikusi, szerkesztői munkásságával jelentős mértékben járult hozzá az elmúlt negyven év magyar irodalmának sokszínűségéhez, értékeinek gyarapításához. Szávai Géza műveiben a rendszerváltás utáni Magyarország egyéni és közösségi válsághelyzetének hiteles elemzőjeként a világregény műfajának megteremtésére tesz kísérletet.
Szintén az Illyés Gyula-díjat kapta meg Tari István költő, prózaíró, fotó- és filmművész, újságíró, a délvidéki magyar szellemi és társadalmi élet egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki egész életművét a történelmi távlatban való gondolkodás, a felelősségérzet, a délvidéki magyarság megmaradásáért való jogos aggodalom és tenni akarás jellemzi.

Szávai Géza
(Küsmöd, 1950. december 4.–)
Déry Tibor-díjas (2001) magyar író, műfordító, esszéíró.
Középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron végezte. 1973-ban a kolozsvári kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Székelyföldi iskolákban tanított, majd újságíró, lapszerkesztő lett. 1979-1988 között Bukarestben szerkesztette A Hét című hetilapot. 1988 óta Budapesten él. 1994-ben megalapította a PONT Kiadót – melynek azóta főszerkesztője –, majd európai és tengerentúli barátaival elindította a CONFLUX (a CONFLICT – konfliktus – ellentéte) nevű nemzetközi programot. Regényíróként a műfaji változatosság híve. Legismertebb regénye a Székely Jeruzsálem (esszéregény az identitásról), mely a zsidó hitre tért székelyek, a „lelki zsidók" négyszáz éves – szinte hihetetlen, sokkoló – történetével szembesíti az olvasót. A kritika által monumentálisnak nevezett Múlt évezred Marienbadban a rendszerváltozás utáni Magyarország emberi és közösségi válságait ábrázolja. Az Aletta bárkája a 17. századi véres keresztényirtások után (kétszáz évre) bezárkózó Japánban játszódik. A változatosság igézetében alkotó Szávai Géza azt vallja, hogy minden regénye: külön műfaj. Szerinte néhány oldalon is lehet úgy elbeszélni történetet, hogy azt regénynek érzékeljük. Kisregények és nagyregények című sorozatában ezzel a sajátos regényírói módszerrel kísérletezik. Az évtizedek óta készülő sorozat könyveit 2008-ban a Valaki átment a havon című kötettel kezdte rendszerbe foglalva közreadni.

Tari István
(Zenta, 1953. május 15. –)
Balassi-kardos költő.
Szülővárosának gimnáziumában és az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén tanult. 1976–1994 között a Képes Ifjúság, a jugoszláviai magyar fiatalok hetilapjának újságírója, szerkesztője volt. 1994–1998 között az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör alapító elnöke volt. 1999-ben, az akkor alakult Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának tagja lett. 2000–2005 között Óbecse alpolgármestereként tevékenykedett. 2003–2012 között a Magyarkanizsai Írótábor szellemi vezetője volt.

Művei:
  • Térzene a majomszigeten (versek, Újvidék, 1979)
  • Ellenfényben (versek, prózai írások, Újvidék, 1982)
  • Homokba kapaszkodva (prózai írások, Újvidék, 1985)
  • Tépőzár (versek, Újvidék, 1987)
  • Elmulatott jövő (versek, Újvidék, 1990)
  • Boglya (gyermekversek, Újvidék, 1993)
  • Fegyvertánc (szonettkoszorúk, Újvidék, 1994
  • Napszél (versek, Újvidék, 1998)
  • Darazsakkal barátkozom! (gyermekversek, Újvidék, 2000)
  • Akarsz egy Jugoszláviát? (prózai írások, Újvidék, 2002)
  • Kiadó a keresztút (versek, képversek, grafikák, Újvidék, 2004)
  • Szórványban (riportok, Burány Nándorral, Dudás Károllyal
  • Németh Istvánnal közös kötetben, Újvidék, 2004)
  • Csurran a csillag (válogatott versek, Budapest, 2008)
  • Betakarják az eget (versek, képversek, grafikák, Újvidék, 2009)
  • Łopata żaru/Egy lapát parázs (versek lengyel–magyar nyelven, Żirardów, 2012)
Díjai