Keszeg Vilmos és Harangozó Imre – az MMA Népművészeti Tagozatának Erdélyi Zsuzsanna-díja
Az MMA népművészeti díja, az Erdélyi Zsuzsanna-díj 2019. évi kitüntetettje Keszeg Vilmos néprajzkutató, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke részesült a díjban nemzeti művelődésünk és kultúránk értékeinek feltárásáért, jobb megértéséért, életben tartásáért és továbbörökítéséért végzett tevékenységéért, áldozatos közösségformáló munkája elismeréseként, és aki a néprajzi-népművészeti szakmai közélet évtizedek óta aktív résztvevője- és szervezője.
A díjat szintén megkapta Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítója a magyar szakrális néphagyomány kutatásáért, nemzeti művelődésünk értékeinek feltárásáért, a magyar népművészet életben tartásáért és továbbörökítéséért végzett tevékenységéért, áldozatos közösségformáló munkája elismeréseként, aki a népművészeti szakmai közélet évtizedek óta aktív szervezője.
Keszeg Vilmos életrajza
Romániai magyar néprajzkutató, egyetemi oktató, tudományszervező, intézményvezető.
(Detrehemtelep, 1957. április 24. –)
Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában, a gimnáziumot Aranyosgyéresen, a középiskolát a tordai Mihai Viteazul Elméleti Líceumban végezte. 1977–1981 között a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán tanult, 1981-ben szerzett magyar és francia nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1981–1990 között a tordai Mihai Viteazul Líceum irodalom tanára. 1990 szeptemberétől a BBTE bölcsészettudományi karának oktatója, néprajz szakon. 1990–1997 között adjunktus, 1997–2001 között docens, 2001-től egyetemi tanár. 2003–2011 között a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője. 2003-tól doktori képzést irányít, a Hungarológia Doktori Iskola igazgatója. 1995-ben szerzett doktori címet.
Évtizedeken keresztül az Erdélyi Mezőség hiedelemrendszerének narratív struktúráit vizsgálta. Az 1990-as évek elején diákjaival A másik osztály címmel az arisztokrácia továbbélő emlékét regisztrálta. Kutatást kezdeményezett erdélyi kollektív és individuális életpályák és az autobiografikus történetek feltárására (protestáns lelkészek, szórványban élők, népi specialisták, asszonyok, néptanítók, mérnökök, orvosok életpályája és élettörténete). Alapkutatásokat végzett az írás populáris felhasználásával kapcsolatban, irányította más médiumok (fényképek, családi filmek) háziasításának kutatását. Az íráshasználati habitusok vizsgálata vezette el az emlékezés formáinak feltárásához (gombiratok, lokális történelmek). A történetek formái és funkciói alapján azonosította a homo narrans narratív viselkedését. Az utóbbi években médiumhasználati habitusokat vizsgál, biografikus és családtörténetek alapján értelmezi a 20. század történéseit. Oktatói és kutatói szemléletét a beszélés etnográfiája, a kontextuselmélet, a történetiség elve, az egyéniségkutatás határozta meg. Meghatározó szerepe volt a kolozsvári néprajzoktatás szemléletének és nyelvének kialakításában. Vendégtanárként oktatott Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Budapesten és Blagoevgrádban.
Tagsági tagság:
Réseau FER-EURETHNO du Conseil de l'Europe (1996–, romániai nemzeti antenna), Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja (2000–), Magyar Néprajzi Társaság külföldi tiszteleti tagja (2003–), Erdélyi Múzeum-Egyesület (1990–, szakosztályi elnök: 2002–2008, elnök: 2018–), Kriza János Néprajzi Társaság (1990–), Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság ((2005–, választmányi tag: 2011–), Kolozsvári Akadémiai Bizottság (2007–), Association of Ethnological Sciences from Romania (2010–), Bolyai Társaság (2006-), Magyar Kulturális Antropológiai Társaság (MAKAT, 2012–). Szerkesztőbizottságok: Cimbora (2008–), Néprajzi Látóhatár (1992–), Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (2008–), Alimori (2009–), Acta Etnologica Danubiana (2008–).
Díjak, elismerések:
A BBTE érdemoklevele, 2004, 2006, 2008, 2010 Arany János-díj, Magyar Tudományos Akadémia, 2008 Györffy István emlékplakett, Magyar Néprajzi Társaság, 2009 Gróf Mikó emlékérem az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának évfordulója alkalmából, 2009 Teleki József Díj. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Gróf Mikó Imre Alapítvány, 2011 Ortutay Gyula Díj, Magyar Néprajzi Társaság, 2013 Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, 2018 60. születésnapjára jelent meg az Aranyhíd. Tanulmányok Keszeg Vilmos tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság – BBTE magyar Néprajz és Antropológia Intézete – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017. (szerk. Jakab Albert Zsolt – Vajda András)
Harangozó Imre életrajza
(forrás: Wikipéda)
Magyar néprajzkutató, tanító.
(Gyula, 1965. szeptember 29. –)
Harangozó Imre 1965-ben, Szent Mihály napján született, ahogy a régi újkígyósi anyakönyvekben olvashatjuk: „törzsökös magyar földész családban". Általános iskolai tanulmányait Újkígyóson, a középiskolát Gyulán végezte; felsőfokú tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Szegeden.
1988-ban végezte el a debreceni Tanítóképző Főiskolát, majd 2001-ben a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karát.
Gyermekkorától vonzódik a néprajz iránt. Gyűjtőútjai során bejárta az egész Kárpát-medencét különösen sok gyűjtőúton vett részt Erdélyben, Moldvában és a Bánátban. Kutató,- feltáró- és gyűjtőmunkájának java részét teszi ki az itt élő nemzettöredék megismerése, megismertetése.
Szervezte és szervezi az Ipolyi Arnold Népfőiskola keretében és azon kívül a témakör legavatottabb előadói és szaktudósai közreműködésével az előadásokat, illetve tartja maga is szerte az ország határain belül és azon kívül is. Szenvedélyesen beszél nemzeti kincseinkről, legyen az népzene, népviselet, építészet, képzőművészet, népi vallásosság, vagy maga a nyelv. Szenvedélyesen gyűjti azokat a tárgyi és szellemi műkincseket, melyek máskülönben az enyészet sorsára jutnának. Szűkebb pátriája, Újkígyós múltjának, hagyományainak feltárásában és ismertetésében is oroszlánrészt vállal.
Közéleti tevékenysége:
• 1991-ben barátaival megalapította az „Ipolyi Arnold Népfőiskola" Kulturális Egyesületet, amelynek megalakulása óta elnöke.
• Tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak.
• Tagja a Lakatos Demeter Egyesületnek
• 2003 óta dolgozik az Újkígyósért Közalapítvány kuratóriumának elnökeként.
• A Templomos Lovagrend (Militia Templi) tagja, lovag.
Kitüntetései:
• 2000. május 6-án vehette át a magánalapítású Magyarságért Emlékérem kitüntetést annak alapítójától, dr. Horkovics Kovács Jánostól.
• 2003. július 26-án a Magyar Néprajzi Társaság elnökségétől Sebestyén Gyula-emlékérmet kapott mint a szakmát nem hivatásszerűen művelő néprajztudós.
• 2006. augusztus 20. munkássága elismeréséül Újkígyós Nagyközség Képviselő-testülete a község népi kultúrájának, hagyományainak megőrzéséért, ápolásáért, publikáló, valamint közéleti tevékenységének elismeréséért „Újkígyósért" kitüntetést adományozott neki.
• 2013. január 18-án a nagykanizsai Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem közössége, az egyetemes magyar kultúra értékeinek megtartása és átörökítése érdekében kifejtett önzetlen munkásságának elismeréseként közfelkiáltással Magyar Műveltség-díjat adományozott.
• 2013. január 26-án a Téka Alapítvány Kuratóriuma a szamosújvári Téka Művelődési Központ és Szórványkollégium anyagi és erkölcsi támogatásáért, éveken át tartó, következetes munkálkodásáért Téka-díjban részesítette.
A díjat szintén megkapta Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítója a magyar szakrális néphagyomány kutatásáért, nemzeti művelődésünk értékeinek feltárásáért, a magyar népművészet életben tartásáért és továbbörökítéséért végzett tevékenységéért, áldozatos közösségformáló munkája elismeréseként, aki a népművészeti szakmai közélet évtizedek óta aktív szervezője.
Keszeg Vilmos életrajza
Romániai magyar néprajzkutató, egyetemi oktató, tudományszervező, intézményvezető.
(Detrehemtelep, 1957. április 24. –)
Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában, a gimnáziumot Aranyosgyéresen, a középiskolát a tordai Mihai Viteazul Elméleti Líceumban végezte. 1977–1981 között a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán tanult, 1981-ben szerzett magyar és francia nyelv és irodalom szakos oklevelet. 1981–1990 között a tordai Mihai Viteazul Líceum irodalom tanára. 1990 szeptemberétől a BBTE bölcsészettudományi karának oktatója, néprajz szakon. 1990–1997 között adjunktus, 1997–2001 között docens, 2001-től egyetemi tanár. 2003–2011 között a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője. 2003-tól doktori képzést irányít, a Hungarológia Doktori Iskola igazgatója. 1995-ben szerzett doktori címet.
Évtizedeken keresztül az Erdélyi Mezőség hiedelemrendszerének narratív struktúráit vizsgálta. Az 1990-as évek elején diákjaival A másik osztály címmel az arisztokrácia továbbélő emlékét regisztrálta. Kutatást kezdeményezett erdélyi kollektív és individuális életpályák és az autobiografikus történetek feltárására (protestáns lelkészek, szórványban élők, népi specialisták, asszonyok, néptanítók, mérnökök, orvosok életpályája és élettörténete). Alapkutatásokat végzett az írás populáris felhasználásával kapcsolatban, irányította más médiumok (fényképek, családi filmek) háziasításának kutatását. Az íráshasználati habitusok vizsgálata vezette el az emlékezés formáinak feltárásához (gombiratok, lokális történelmek). A történetek formái és funkciói alapján azonosította a homo narrans narratív viselkedését. Az utóbbi években médiumhasználati habitusokat vizsgál, biografikus és családtörténetek alapján értelmezi a 20. század történéseit. Oktatói és kutatói szemléletét a beszélés etnográfiája, a kontextuselmélet, a történetiség elve, az egyéniségkutatás határozta meg. Meghatározó szerepe volt a kolozsvári néprajzoktatás szemléletének és nyelvének kialakításában. Vendégtanárként oktatott Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Budapesten és Blagoevgrádban.
Tagsági tagság:
Réseau FER-EURETHNO du Conseil de l'Europe (1996–, romániai nemzeti antenna), Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja (2000–), Magyar Néprajzi Társaság külföldi tiszteleti tagja (2003–), Erdélyi Múzeum-Egyesület (1990–, szakosztályi elnök: 2002–2008, elnök: 2018–), Kriza János Néprajzi Társaság (1990–), Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság ((2005–, választmányi tag: 2011–), Kolozsvári Akadémiai Bizottság (2007–), Association of Ethnological Sciences from Romania (2010–), Bolyai Társaság (2006-), Magyar Kulturális Antropológiai Társaság (MAKAT, 2012–). Szerkesztőbizottságok: Cimbora (2008–), Néprajzi Látóhatár (1992–), Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (2008–), Alimori (2009–), Acta Etnologica Danubiana (2008–).
Díjak, elismerések:
A BBTE érdemoklevele, 2004, 2006, 2008, 2010 Arany János-díj, Magyar Tudományos Akadémia, 2008 Györffy István emlékplakett, Magyar Néprajzi Társaság, 2009 Gróf Mikó emlékérem az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának évfordulója alkalmából, 2009 Teleki József Díj. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Gróf Mikó Imre Alapítvány, 2011 Ortutay Gyula Díj, Magyar Néprajzi Társaság, 2013 Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, 2018 60. születésnapjára jelent meg az Aranyhíd. Tanulmányok Keszeg Vilmos tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság – BBTE magyar Néprajz és Antropológia Intézete – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017. (szerk. Jakab Albert Zsolt – Vajda András)
Harangozó Imre életrajza
(forrás: Wikipéda)
Magyar néprajzkutató, tanító.
(Gyula, 1965. szeptember 29. –)
Harangozó Imre 1965-ben, Szent Mihály napján született, ahogy a régi újkígyósi anyakönyvekben olvashatjuk: „törzsökös magyar földész családban". Általános iskolai tanulmányait Újkígyóson, a középiskolát Gyulán végezte; felsőfokú tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Szegeden.
1988-ban végezte el a debreceni Tanítóképző Főiskolát, majd 2001-ben a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karát.
Gyermekkorától vonzódik a néprajz iránt. Gyűjtőútjai során bejárta az egész Kárpát-medencét különösen sok gyűjtőúton vett részt Erdélyben, Moldvában és a Bánátban. Kutató,- feltáró- és gyűjtőmunkájának java részét teszi ki az itt élő nemzettöredék megismerése, megismertetése.
Szervezte és szervezi az Ipolyi Arnold Népfőiskola keretében és azon kívül a témakör legavatottabb előadói és szaktudósai közreműködésével az előadásokat, illetve tartja maga is szerte az ország határain belül és azon kívül is. Szenvedélyesen beszél nemzeti kincseinkről, legyen az népzene, népviselet, építészet, képzőművészet, népi vallásosság, vagy maga a nyelv. Szenvedélyesen gyűjti azokat a tárgyi és szellemi műkincseket, melyek máskülönben az enyészet sorsára jutnának. Szűkebb pátriája, Újkígyós múltjának, hagyományainak feltárásában és ismertetésében is oroszlánrészt vállal.
Közéleti tevékenysége:
• 1991-ben barátaival megalapította az „Ipolyi Arnold Népfőiskola" Kulturális Egyesületet, amelynek megalakulása óta elnöke.
• Tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak.
• Tagja a Lakatos Demeter Egyesületnek
• 2003 óta dolgozik az Újkígyósért Közalapítvány kuratóriumának elnökeként.
• A Templomos Lovagrend (Militia Templi) tagja, lovag.
Kitüntetései:
• 2000. május 6-án vehette át a magánalapítású Magyarságért Emlékérem kitüntetést annak alapítójától, dr. Horkovics Kovács Jánostól.
• 2003. július 26-án a Magyar Néprajzi Társaság elnökségétől Sebestyén Gyula-emlékérmet kapott mint a szakmát nem hivatásszerűen művelő néprajztudós.
• 2006. augusztus 20. munkássága elismeréséül Újkígyós Nagyközség Képviselő-testülete a község népi kultúrájának, hagyományainak megőrzéséért, ápolásáért, publikáló, valamint közéleti tevékenységének elismeréséért „Újkígyósért" kitüntetést adományozott neki.
• 2013. január 18-án a nagykanizsai Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem közössége, az egyetemes magyar kultúra értékeinek megtartása és átörökítése érdekében kifejtett önzetlen munkásságának elismeréseként közfelkiáltással Magyar Műveltség-díjat adományozott.
• 2013. január 26-án a Téka Alapítvány Kuratóriuma a szamosújvári Téka Művelődési Központ és Szórványkollégium anyagi és erkölcsi támogatásáért, éveken át tartó, következetes munkálkodásáért Téka-díjban részesítette.