A Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójánál tartott gyászszertartáson Turi Attila beszédében megemlékezett arról, hogy „a Magyar Művészeti Akadémia 2011. óta tudhatta sorai közt Tamás Menyhértet, s 2014-től hat éven át elnökségi tagként fáradhatatlanul segítette az akkor frissen létrejött köztestület munkáját. Az anyaországi régiók után idén megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága is, melyben neki is kiemelt helyet képzeltünk el. Az égiek azonban úgy rendelkeztek, hogy Tamás Menyhért a továbbiakban odaföntről patronálja a közös magyar kultúra ügyét. Egy hosszú, munkás, fáradhatatlan élet után adta vissza lelkét Teremtőjének."


Vári Fábián László, a köztestület Irodalmi Tagozatának vezetője a költőtársak nevében búcsúzva az életrajzíró Vasy Géza szavait idézve kiemelte, hogy Tamás Menyhért a bukovinai székelyeket mutatta be, amely pokoljárásával egyetemes érvényűen példázatossá válhatott. Verseiben és prózájában mindez egy mai igényes köznyelvbe épülten egy kétszáz évvel ezelőtti archaikus tájnyelven elevenedik meg, melyet Tamás Menyhért művei mentettek át a feledésből".

Lux Ádám színművész, az MMA levelező tagja a barátok részéről mondott búcsúbeszédet Tamás Menyhért ravatalánál, amelyben felidézte Tamás Menyhért egyik utolsó interjúját: Nincs annál szebb, minthogy az ember örököl valamit, és az örökséget, nem elherdálja, hanem úgy fordítja vissza, hogy az mindenkit gazdagítson.
 
Tamás Menyhért leánya Tamás Gabriella felidézte, hogy hogyan vezette be édesapja az irodalom világába. Végül pedig a búcsúzás emlékét elevenítette fel, amikor édesapja a kórmázban Csokonai a Reményhez című versének sorait idézte: Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. – Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! –Isten véletek!