Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője Alkotás és társulatvezetés címmel tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását. Személyes hangvételű beszédében rámutatott arra, hogy az alkotás teljessége akkor válik komplexebb feladattá, ha az a társulat érdekét és egyben a benne lévő művészeket is szolgálja. A koreográfus kitért arra, hogy a több mint két évtizedes múlttal rendelkező Szegedi Kortárs Balett esetében egy „vidéki" társulatról beszélünk, ahol csak egy szűk réteg választja kikapcsolódásul a színházat, és azon belül a balettet. Ettől függetlenül úgy véli, hogy társulatának kötelessége a potenciális nézők megszólítása, köztük olyanoké is, akik a balett műfajjal még soha nem találkoztak, vagy akik a kortárs tánc és kortárs balett fogalmáról még egyáltalán nem is hallottak. „Ezt a munkát 26 évvel ezelőtt kezdtük el, de valószínűleg sosem lesz vége. Ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt 26 évben nagyon jelentős sikereket értünk el Szeged városában, mert ma azt látjuk, hogy nemcsak egy generációt neveltünk fel a tánc szeretetében, hanem annak a generációnak a gyermekeit is" – mondta Juronics Tamás.

A szegedi társulat az elmúlt években 26 országban játszott és több mint 140 előadást tartott külföldön. A koreográfus szerint a Szegedi Kortárs Balett eddigi sikereit annak köszönhette, hogy képes volt a saját, egyedi hangján megszólítani közönségét a világ számos pontján. Az elmúlt 21 évben 77 mű született a társulaton belül, ezek közül 59 köthető Juronics Tamás nevéhez. Elmondása szerint amiatt is fontosak ezek a darabok, mert általuk sikerült nemzetközi kapcsolatokra szert tenniük, és ezen kívül lehetőségük volt beépülni a nemzetközi táncéletbe. A Kossuth-díjas táncművész kiemelte, hogy koreográfiai munkájára nagy hatással voltak korábbi rendezői tapasztalatai. „A színészekkel, énekesekkel való munka sok szempontból átformálta alkotói hozzáállásom, de nyilván a szereplőknek is sok újdonságot adott, hogy egy koreográfus rendezésében kellett szerepüket létrehozniuk" – hangsúlyozta a koreográfus.

Előadása során Juronics Tamás felidézte a szívéhez legközelebb álló produkciókat, úgy mint a Sárembert, amelyre személyes darabként tekint, hiszen az egyfajta összegzése volt a külsö-belső konfliktusainak, a nőkkel való viszonyainak. Ilyen darabja volt az expresszionista eszközöket felhasználó A csodálatos mandarin is. Ez a munkája olyan vágyakról szól, amelyeket szerelmei során érzett, és bizonyos alkotói korszakában „ki kellettt magából beszélnie." Több más darab mellett kiemelte még az Ady Endre verseit idéző XX. század című darabot is, amelyre így emlékezett vissza. „A legfájdalmasabb elbocsátó szép üzenetem volt, melyet nemcsak a szavak szépségével és nyersességével, hanem a mozdulatok költészetével fejeztem ki."

Juronics Tamás akadémiai előadása végén köszönetet mondott az őt hosszú idő óta körülvevő állandó társulatának. „Kifogyhatatlan örömöt ad, hogy állandó társulat vesz körül, hogy rájuk figyelhetek, hogy az ő szempontjaikat figyelembe véve kell alkotnom. Oly sok visszajelzést ad az, hogy egy szűkebb közösségnek, egy kisebb városnak is tudok örömöt adni műveimmel, és az is, hogy ez a kis csapat lassan egy egész ország örömére mutatja be darabjaimat."