
Újjáalakult az MMA felügyelő testülete
Emellett fontos változás, hogy Balog Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének a Kormány által delegált tagja és a felügyelő testület elnöke 2021. január 1. napi hatállyal lemondott tagságáról és így az elnökségről is. A Kormány ezért 2021. január 1-től 2024. május 31-ig Bús Balázst delegálta a felügyelő testület tagjának.
A most elnökké választott Erdélyi Rudolf Zalán már kezdetektől tagja a felügyelő testületnek: 2011–14 között kormányzati, 2014–19 között, majd 2019-től országgyűlési delegáltként vett részt a testület munkájában.
Erdélyi Rudolf Zalán életrajza
1976-ban született, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem államigazgatási karán végzett. Költségvetési szakértőként, tanácsosként dolgozott a Pénzügyminisztériumban és a Nemzetgazdasági Minisztériumban, utóbbi helyen 2010-től 2012-ig az államháztartási államtitkárság titkárságvezetője volt, ezt követően a Magyar Államkincstárnál főosztályvezető, majd pedig ismét a Nemzetgazdasági Minisztériumban a koordinációs és igazgatási főosztályt vezette, később a jegybank egyik alapítványának igazgatója lett. Pályafutása során a határon túli magyarsággal kapcsolatos támogatások költségvetési szakértőjeként is tevékenykedett, majd a külhoni magyar nyelvű oktatás, illetve a Kárpát-medencei interdiszciplináris kutatások finanszírozásának koordinálásával is foglalkozott. Jelenleg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
Bús Balázs életrajza
Bús Balázs a szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett 1984-ben. 1984-től 1985-ig, majd 1988-tól 1989-ig a békásmegyeri Zipernowsky úti Általános Iskolában, mint képesítés nélküli nevelő dolgozott. 1995-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális munkás szakán diplomázott. 1994-ben a Népjóléti Minisztérium Módszertani Csoportjának (Pro Domo) munkatársa volt. 1999 és 2002 között az ELTE Szociálpolitikai karára járt, ahol szociálpolitikus abszolutóriumot tett.
1993–2003-ig a Fővárosi Fidesz frakció szakértője, valamint 1993-tól 2003-ig a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságának és a Civil Szervezetek Albizottságának volt a tagja. 1998 óta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat képviselője. 2006-tól 2019-ig volt Óbuda-Békásmegyer polgármestere, 2010-től 2014-ig országgyűlési képviselő (KDNP) volt. 2021. január 1-től prof. dr. Kásler Miklós miniszter, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke Bús Balázst nevezte ki az NKA alelnökének. A Magyar Kormány 2021. január 1-től Bús Balázst delegálta az Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületébe.
2007-ben Trianon emlékéremmel jutalmazták, 2008-ban megkapta a Lengyel Köztársaságért Érdemrend lovagkeresztjét. Megkapta emellett a Corvin közi hősök érdemrendjét a babérkoszorúval (2009), az Eötvös József-emlékérem arany fokozatát (2010), a Szent László-díjat (2012) és a Henszlmann Imre-díjat (2018).
A művészeti és kulturális élet aktuális helyzetéről Bús Balázs a honlapján közzétett Közösségi terek és nívós programok létrehozására vállalkoztam című interjújában beszélt, ami ezen a linken érhető el.
A felügyelő testület
A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény alapján a köztestületi vagyonkezelés és a köztestület gazdálkodásának törvényességét, a vagyonkezelés és gazdálkodás során e törvény céljainak érvényesülését öttagú felügyelő testület ellenőrzi. A felügyelő testület tagja büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható magyar állampolgár lehet. A felügyelő testület egy tagját a Kormány, egy tagját az Országgyűlés kulturális ügyekért felelős bizottsága nevezi ki és hívja vissza, további három tagját – az akadémikusok közül – a közgyűlés, és a közgyűlés hívja vissza. A felügyelő testület tagjai a felügyelő testület megbízatásának idejére maguk közül elnököt választanak. A felügyelő testület tagjainak megbízatása öt évre szól.
Változás történt a Magyar Művészeti Akadémia Társadalmi Tanácsadó Testületének (MMA TTT) összetételében is. Freund Tamás az MTA elnöki hivatalba lépését követően lemondott MMA TTT tagi pozíciójáról, az elnökség Hámori Józsefet (volt miniszter, volt MTA-alelnök, a TIT elnöke) kérte fel, aki elfogadta a felkérést. Hámori József megbízatása 2020. október 8-tól 2021. december 21-ig tart.