Színpad és kínpad 1956–1958
2016. december 13-án volt a budapesti, színházi bemutatója Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön pódiumműsorának a Nemzeti Színházban. Az MMA által támogatott összeállítás az 1956-os forradalom színházi történéseiből villant fel fontos, eddig kevéssé ismert tényeket. A pódium-dokumentum előadásról Rubold Ödön színművészt, az MMA nem akadémikus köztestületi tagját kérdeztük.
Rubold Ödön az előadásról elmondta: mintegy 3-4 hónapos kutatómunka előzte meg a darab összeállítását, ami főhajtás az 1956-ban szerepet vállaló színészek előtt. Ablonczy László ötlete és könyve adta a vázlat gerincét, elsősorban az ő könyvére támaszkodtak, valamint Darvas Iván és Mensáros László írásaira és a korabeli olvasható dokumentumokra. Az összeállítás műfaja: szerkesztett pódiumműsor. Rövid, fejből mondott versidézetek és felolvasott szövegek egymásutánjából áll korabeli képekkel, dia- és videobejátszásokkal, zenékkel. A részletek két mai színész, egy férfi és egy nő szemszögéből hangzanak el. A felelevenített és piedesztálra emelt színművészeket ők még ismerték és tisztelték. A színész azt is hangsúlyozta, előadásuk főhajtás a színház előtt is, mert a színészet értelmiségi foglalkozás, és 1956-ban, amikor meg kellett nyilvánulni, akkor a színészek megtették a kötelességüket. "Fontos ez a színésznek készülő diákok számára is, hogy ismerjék elődeiket, mert tanítok a Pesti Magyar Színiakadémián, a Kaposvári Színházban és a Gór Nagy Mária Színitanodában, és látom, hogy a színészpalánták nem ismerik a nagy elődöket. Missziómnak tekintem tehát az elődök hősi helytállását bemutatni" – fogalmazott Rubold Ödön.
Rubold Ödön ismertette, eddig már hétszer adták elő a darabot. A Nemzeti Színház nyílt napján, szeptember 24-én már tartottak egy előbemutatót a pódiumműsorból, a november 4-i nemzeti gyásznapon pedig a felvidéki Királyhelmecen léptek fel a művészek, és középiskolások előtt is előadták a műsort, ahol a fogadtatás számukra is tanulságos volt. Bár főként budapesti színházi emberekről szól a darab, de Földes Gábor győri rendező volt az egyetlen mártír, akit ki is végeztek. [Erre lásd Ablonczy László: Földes Gábor útja a bitóig. Valóság, 2015/1. 53–66. o.] A rengeteg vidéki esemény jelzésszerűen van a darabban. A nemzetközi művészvilágban is visszhangja volt 1956-nak, aminek következtében például a Szovjetunió megítélése is megváltozott. A darab a művészeti vetületet is bemutatja, páldául azt, hogy Camus a forradalom mellé állt.
Az elmúlt negyedszázadban számos könyv, összeállítás született a forradalom eseményeiről. Az írások, a televízió sorozatai főként az események politikai aspektusait tárták fel, de hogy a színházi életben mi történt, arról keveset tudunk. Az egykori krónikák azt még megemlítik, hogy Sinkovits Imre, az MMA posztumusz tiszteleti tagja szavalt a Petőfi-szobornál, majd Bessenyei Ferenc a Bem-szobornál, de hogy mélyebb áramokban mi történt, arról alig valamit vagy semmit. A szuverenitási kísérletek, a vidéki események, a beszervezések, majd a büntetések változatossága az ártatlanul kivégzett Földes Gábor győri rendezőig, valamennyi külön is fontos árama a forradalom életének. Aztán a szétszóródás: a magyar színházi életből több mint százan elhagyták az országot, a Nemzeti vezető művészeiből a legtöbben, s közülük ketten öngyilkosságba menekültek. Igazi színészi karriert csak Ferrari Violetta futott be külföldön, sokan néhány hónapos vagy éves távollét után hazatértek. Sorsok és szakmai események dokumentatív felidézésére törekszünk versek, színészi vallomások, minisztériumi, rendőrségi, belügyi anyagok összeillesztésével.
A művészek fontos törekvése, hogy ne csak az 1956-os őszi eseményeket mutassák meg, hanem a következményeket, a megtorlások változatos tényeit is. Ebben a jelben felvillantják Sinkovits Imre előkerült '56-os naplójának részleteit, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc, Mensáros László írásait és rendőrségi anyagait, Földes Gábor perének tényeit. Felhasználják Ablonczy László Régimódi színháztörténet – ÁVH-s iratokkal … és Raksányi Kutyával, továbbá „Templom, parlament, színpad, megannyi kínpad" című könyvének néhány kutatási eredményét. Albert Camus kiállása a magyar forradalom mellett közismert, de arról a magyar közvélemény nem értesült, hogy nemzetközi diplomáciai üggyé és különös háttérpolitikai játékká vált, amikor 1957 márciusában Yves Montand kelet-európai turnéja során felmerült a kérdés: tiltakozásul mondják-e le a moszkvai és budapesti fellépést feleségével, Simone Signoret-val. Ehhez a párizsi Irodalmi Újság anyagaiból merítenek az est műsorában, ezzel is utalva a forradalom és a magyar színészet becsülésének nemzetközi dimenziójára.
Az előadás létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia és az 1956-os Emlékbizottság is támogatta.
Rubold Ödön ismertette, eddig már hétszer adták elő a darabot. A Nemzeti Színház nyílt napján, szeptember 24-én már tartottak egy előbemutatót a pódiumműsorból, a november 4-i nemzeti gyásznapon pedig a felvidéki Királyhelmecen léptek fel a művészek, és középiskolások előtt is előadták a műsort, ahol a fogadtatás számukra is tanulságos volt. Bár főként budapesti színházi emberekről szól a darab, de Földes Gábor győri rendező volt az egyetlen mártír, akit ki is végeztek. [Erre lásd Ablonczy László: Földes Gábor útja a bitóig. Valóság, 2015/1. 53–66. o.] A rengeteg vidéki esemény jelzésszerűen van a darabban. A nemzetközi művészvilágban is visszhangja volt 1956-nak, aminek következtében például a Szovjetunió megítélése is megváltozott. A darab a művészeti vetületet is bemutatja, páldául azt, hogy Camus a forradalom mellé állt.
Az elmúlt negyedszázadban számos könyv, összeállítás született a forradalom eseményeiről. Az írások, a televízió sorozatai főként az események politikai aspektusait tárták fel, de hogy a színházi életben mi történt, arról keveset tudunk. Az egykori krónikák azt még megemlítik, hogy Sinkovits Imre, az MMA posztumusz tiszteleti tagja szavalt a Petőfi-szobornál, majd Bessenyei Ferenc a Bem-szobornál, de hogy mélyebb áramokban mi történt, arról alig valamit vagy semmit. A szuverenitási kísérletek, a vidéki események, a beszervezések, majd a büntetések változatossága az ártatlanul kivégzett Földes Gábor győri rendezőig, valamennyi külön is fontos árama a forradalom életének. Aztán a szétszóródás: a magyar színházi életből több mint százan elhagyták az országot, a Nemzeti vezető művészeiből a legtöbben, s közülük ketten öngyilkosságba menekültek. Igazi színészi karriert csak Ferrari Violetta futott be külföldön, sokan néhány hónapos vagy éves távollét után hazatértek. Sorsok és szakmai események dokumentatív felidézésére törekszünk versek, színészi vallomások, minisztériumi, rendőrségi, belügyi anyagok összeillesztésével.
A művészek fontos törekvése, hogy ne csak az 1956-os őszi eseményeket mutassák meg, hanem a következményeket, a megtorlások változatos tényeit is. Ebben a jelben felvillantják Sinkovits Imre előkerült '56-os naplójának részleteit, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc, Mensáros László írásait és rendőrségi anyagait, Földes Gábor perének tényeit. Felhasználják Ablonczy László Régimódi színháztörténet – ÁVH-s iratokkal … és Raksányi Kutyával, továbbá „Templom, parlament, színpad, megannyi kínpad" című könyvének néhány kutatási eredményét. Albert Camus kiállása a magyar forradalom mellett közismert, de arról a magyar közvélemény nem értesült, hogy nemzetközi diplomáciai üggyé és különös háttérpolitikai játékká vált, amikor 1957 márciusában Yves Montand kelet-európai turnéja során felmerült a kérdés: tiltakozásul mondják-e le a moszkvai és budapesti fellépést feleségével, Simone Signoret-val. Ehhez a párizsi Irodalmi Újság anyagaiból merítenek az est műsorában, ezzel is utalva a forradalom és a magyar színészet becsülésének nemzetközi dimenziójára.
Az előadás létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia és az 1956-os Emlékbizottság is támogatta.
