Költészet anekdotákba csomagolva
Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő volt a vendége az Erdélyi napok irodalmi estjének 2014. április 1-jén a Veszprémi Petőfi Színházban. A beszélgetésen a költészet mellett Erdélyről és Benedek Elekről is szó esett, de az is kiderült, hogy mióta szólítják bácsinak.
Minden gyermek ír verset, csak az okosabbak abbahagyják, fogalmazott önironikusan költői indulásáról Kányádi Sándor a teátrum telt házas irodalmi estjén. A költőt kérdező Tarján Tamás irodalomtörténésznek nem sok szerep jutott a bő egyórás est alatt, a beszélgetést ugyanis szinte végig a költő irányította: a gyerekkori történetektől kezdve a színészi pálya elhagyásán és a költővé váláson át a családi anekdotákig és a néhány nappal ezelőtti római látogatásig sok minden szóba került.
A prímet azonban így is a versek vitték, a költő olykor egy-egy történethez kapcsolódva mondta el a műveket, máskor pedig papírról olvasva kezdte el egy-egy költeményét, hogy aztán könyv nélkül fejezze be.
A prímet azonban így is a versek vitték, a költő olykor egy-egy történethez kapcsolódva mondta el a műveket, máskor pedig papírról olvasva kezdte el egy-egy költeményét, hogy aztán könyv nélkül fejezze be.
Kányádi Sándor felidézte azt a pillanatot is, amikor a költészethez először került igazán közel. Tízévesen egy fehéregyházai Petőfi-megemlékezésen hallott költemények után határozta el, hogy egyszer megpróbál olyan verseket írni, amilyeneket ott felolvastak. Bár a színművészeti egyetemet elkezdte, énektudás híján a bölcsészkaron végzett, majd a kolozsvári Napsugár című gyermekirodalmi folyóiratnál helyezkedett el, a lapnak harminc éven át volt a szerkesztője. Ott tanulta meg, hogy egy vers akkor jó, ha a karonülőtől a botra támaszkodóig mindenkihez szól, fogalmazta meg ars poeticáját, hogy azután a tavaszi hangulatot megjelenítő Útravaló ének című versével búcsúzzon el a közönség vastapsától kísérve.
April 3, 2014
