István, a szent király
Tanulmánykötet és kiállítási katalógus Szent István tiszteletéről halálának 975. évfordulóján
Mind a kutatók, mind a nagyközönség számára kiválóan használható, tudományos igénnyel megírt, színes képanyaggal gazdagon illusztrált reprezentatív kiadványt jelentetett meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum részben a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.
Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök úr az előszóban a köszöntő szavakon túl leírja a konferencia, a kiállítás és a kötet létrehozásának főbb alapelveit: a könyvben a 2012. november 24-én immár negyedik alkalommal a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat támogatásával megrendezett Szent István kultusztörténeti konferencián elhangzott előadások olvashatók, kibővítve újabb tanulmányokkal, melyek Szent István kevésbé kutatott XIX–XX. századi tiszteletéről adnak körképet. Megállapítja, hogy a kiállítás I. István szentségére helyezte a hangsúlyt, ezért kiemelt szerepet kaptak benne ereklyéi, és bízik abban, hogy a kiállításról szóló kötet alapművé válik a téma későbbi kutatói számára. Maga az „István, a szent király" kiállítás 2013. augusztus 31-től december 11-ig volt látható a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.
Az első tanulmányban Lövei Pál – Szent István kapcsán – Boldog Gizella passaui síremlékének történetéről szolgál adalékokkal. Nagyobb egységet képeznek a Szent István kultuszával, különösen az ereklyékkel, illetve ereklyetartókkal foglalkozó tanulmányok. Zsoldos Attila a Szent István-tisztelet kezdeteiről, elsősorban Szent László és Könyves Kálmán királyok szerepéről ír, Thoroczkay Gábor a szenttel kapcsolatos legendák bemutatásán túl három új problémát vet fel. Kerny Terézia kutatástörténeti áttekintést közöl Szent István ereklyéiről. A Szent István iránt megélénkülő horvát tudományos figyelmet jelzi, hogy két horvát kutató írásai is szerepelnek a kötetben: Vinicije B. Lupis a szent király több, XV. századi, Ragúzában készült ereklyetartójáról, Daniel Premerl a Zágrábban őrzött, talapzatát Bernininek, szoborrészét Alessandro Algardinak tulajdonított műről írt tanulmányt. Smohay András Ignaz Sebastian Würth barokk korban, Lakatos Adél pedig Bachruch Károly által a millennium idején készített ereklyetartó hermáját vizsgálja. A szent ereklyéiről Siptár Dániel állított össze válogatott forrásjegyzéket.
A szent király kultusztörténete szempontjából figyelemre méltó terület a heraldikai reprezentáció. Szent István alakjának ábrázolásait Mikó Árpád néhány kora újkori nemesi oklevélen, Vitek Gábor pedig Fejér vármegye zászlóin és pecsétjein követi nyomon.
A szóbeli-írásbeli hagyomány továbbélését Maczák Ibolya Szent István királyról szóló magyarországi barokk prédikációkon, Medgyesy S. Norbert XVII–XVIII. századi Szent István tiszteletére írt históriás és könyörgő népénekeken keresztül mutatja be.
Ikonográfia tárgykörben Szilárdfy Zoltán egy magyar barokk apácamunka motívumaiból kiindulva Szent István király kettős fölajánlásának, Gaylhoffer-Kovács Gábor pedig a Zala megyei Páka község templomának falképein bemutatva kardfelajánlásának változatait tekinti át.
Terdik Szilveszter „ikonográfiai kísérlete" során Franc és/vagy Karl Jobstnak a Szent István Társulat számára készített „Trónon ülő Szent István" című festményét, Roskovics Ignác budai vártemplombeli, a háborúban, vagy utána elpusztult oltárképét és Róth Miksa eredetileg a Szent Jobb kápolnába készített, ma Balatonalmádiban látható mozaikját vizsgálja.
Terdik Szilveszter írt a Szent István-kultusz nagyobb közösségbeli jelenlétének egy igen érdekes dimenziójáról is, arról, hogy a magyarországi görög katolikus egyház miként emelte be Szent Istvánt saját szentjeinek sorába, nem utolsó sorban a magyar nemzethez tartozás kifejezésének jegyében.
A magasabb, állami szintű reprezentációt két tanulmány két, nagyon különböző államrend szemszögéből mutatja be: Kerny Terézia Szent István Király tiszteletének XIX. századi megújulásáról, míg Mózessy Gergely a kommunista államhatalom és a szent király kultuszának kapcsolatáról ír. Az állami szintű reprezentáció sajátos formája, amikor a szent király alakja modern kori pénzeinken tűnik fel, Gedai István munkája ennek történetét tekinti át.
A huszadik századi művészet tárgykörében Prakfalvi Endre Székesfehérvár két világháború közötti művészeti életéhez szolgál adatokkal és adalékokkal, Molnos Péter pedig Aba Novák Vilmos a székesfehérvári Szent István mauzóleumhoz készített falképterveit elemzi.
A kötet katalógus része a mintegy 274 kiállított mű mindegyikét fényképpel és rövidebb-hosszabb leírással mutatja be. Mind tematikáját, mind időhatárait tekintve rendkívül gazdag és széles körű a gyűjtemény. A legrégebbi darabok az István korabeli pénzérmék és a XI. századi kőfaragványok voltak, de látható volt a híres, XIII. századi kalocsai királyfej is. Az ötvösművészeti anyagban a kiemelkedő jelentőségű ereklyetartók mellett szerepeltek kelyhek, keresztek, és más ötvöstárgyak is. Kiállításra került számos, rendkívül értékes könyvritkaság, például Thuróczy-krónika brünni és augsburgi kiadása. Rézmetszetek és szobrok mellett festmények is szerepeltek, például az esztergomi Porta Speciosát megörökítő híres olajkép, Johann Ignaz Cimbal kompozíciós vázlatai, vagy Benczúr Gyula két műve.
A képzőművészeti anyag időben egészen napjainkig elért: olyan, huszadik századi alkotók, mint Aba Novák Vilmos, Jeges Ernő, Márffy Ödön, Molnár C Pál, Ferenczy Noémi, Sidló Ferenc vagy Árkayné Sztehlo Lily munkái mellett a kortárs művészek közül például Somogyi Győző, Mátyássy László, vagy Ozsvári Csaba művei szerepeltek. A közölt kiállításfotók jelzik az anyag installálásának korszerű multimédiás lehetőségekkel, például „élő freskókkal" való kibővítését. Szent István király Szent Imréhez intézett intelmeinek idézeteit felhasználva Fákó Árpád és Gombos Lajos készített megszólító szándékú plakátokat. A nagy művészeti és művelődéstörténeti áttekintésre vállalkozó kiállításon helyet kapott egy újszerű megközelítés is: az alapvetően művészeti anyagot figyelemre méltó módon egészítette ki a 20. századi emlékeknek egy olyan gyűjteménye, amely Szent István kultuszának sajátos, hétköznapi aspektusait vizsgálja. Főként a Kőbányai Polgári Serfőzde és a Szent István Tápszerművek Rt. reklámhordozói voltak láthatók: dobozok, matricagyűjtő albumok, számolócédulák és reklámplakátok. Szintén a meglepetés erejével hathat a magyar királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred II. világháborús olyan emlékeinek itteni szerepeltetése, mint például katonai kerékpár, rohamsisak, vagy vitézségi érem.
(István, a szent király. Tanulmánykötet és kiállítási katalógus Szent István tiszteletéről halálának 975. évfordulóján. Székesfehérvár, 2013, Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 539 p.)
Az első tanulmányban Lövei Pál – Szent István kapcsán – Boldog Gizella passaui síremlékének történetéről szolgál adalékokkal. Nagyobb egységet képeznek a Szent István kultuszával, különösen az ereklyékkel, illetve ereklyetartókkal foglalkozó tanulmányok. Zsoldos Attila a Szent István-tisztelet kezdeteiről, elsősorban Szent László és Könyves Kálmán királyok szerepéről ír, Thoroczkay Gábor a szenttel kapcsolatos legendák bemutatásán túl három új problémát vet fel. Kerny Terézia kutatástörténeti áttekintést közöl Szent István ereklyéiről. A Szent István iránt megélénkülő horvát tudományos figyelmet jelzi, hogy két horvát kutató írásai is szerepelnek a kötetben: Vinicije B. Lupis a szent király több, XV. századi, Ragúzában készült ereklyetartójáról, Daniel Premerl a Zágrábban őrzött, talapzatát Bernininek, szoborrészét Alessandro Algardinak tulajdonított műről írt tanulmányt. Smohay András Ignaz Sebastian Würth barokk korban, Lakatos Adél pedig Bachruch Károly által a millennium idején készített ereklyetartó hermáját vizsgálja. A szent ereklyéiről Siptár Dániel állított össze válogatott forrásjegyzéket.
A szent király kultusztörténete szempontjából figyelemre méltó terület a heraldikai reprezentáció. Szent István alakjának ábrázolásait Mikó Árpád néhány kora újkori nemesi oklevélen, Vitek Gábor pedig Fejér vármegye zászlóin és pecsétjein követi nyomon.
A szóbeli-írásbeli hagyomány továbbélését Maczák Ibolya Szent István királyról szóló magyarországi barokk prédikációkon, Medgyesy S. Norbert XVII–XVIII. századi Szent István tiszteletére írt históriás és könyörgő népénekeken keresztül mutatja be.
Ikonográfia tárgykörben Szilárdfy Zoltán egy magyar barokk apácamunka motívumaiból kiindulva Szent István király kettős fölajánlásának, Gaylhoffer-Kovács Gábor pedig a Zala megyei Páka község templomának falképein bemutatva kardfelajánlásának változatait tekinti át.
Terdik Szilveszter „ikonográfiai kísérlete" során Franc és/vagy Karl Jobstnak a Szent István Társulat számára készített „Trónon ülő Szent István" című festményét, Roskovics Ignác budai vártemplombeli, a háborúban, vagy utána elpusztult oltárképét és Róth Miksa eredetileg a Szent Jobb kápolnába készített, ma Balatonalmádiban látható mozaikját vizsgálja.
Terdik Szilveszter írt a Szent István-kultusz nagyobb közösségbeli jelenlétének egy igen érdekes dimenziójáról is, arról, hogy a magyarországi görög katolikus egyház miként emelte be Szent Istvánt saját szentjeinek sorába, nem utolsó sorban a magyar nemzethez tartozás kifejezésének jegyében.
A magasabb, állami szintű reprezentációt két tanulmány két, nagyon különböző államrend szemszögéből mutatja be: Kerny Terézia Szent István Király tiszteletének XIX. századi megújulásáról, míg Mózessy Gergely a kommunista államhatalom és a szent király kultuszának kapcsolatáról ír. Az állami szintű reprezentáció sajátos formája, amikor a szent király alakja modern kori pénzeinken tűnik fel, Gedai István munkája ennek történetét tekinti át.
A huszadik századi művészet tárgykörében Prakfalvi Endre Székesfehérvár két világháború közötti művészeti életéhez szolgál adatokkal és adalékokkal, Molnos Péter pedig Aba Novák Vilmos a székesfehérvári Szent István mauzóleumhoz készített falképterveit elemzi.
A kötet katalógus része a mintegy 274 kiállított mű mindegyikét fényképpel és rövidebb-hosszabb leírással mutatja be. Mind tematikáját, mind időhatárait tekintve rendkívül gazdag és széles körű a gyűjtemény. A legrégebbi darabok az István korabeli pénzérmék és a XI. századi kőfaragványok voltak, de látható volt a híres, XIII. századi kalocsai királyfej is. Az ötvösművészeti anyagban a kiemelkedő jelentőségű ereklyetartók mellett szerepeltek kelyhek, keresztek, és más ötvöstárgyak is. Kiállításra került számos, rendkívül értékes könyvritkaság, például Thuróczy-krónika brünni és augsburgi kiadása. Rézmetszetek és szobrok mellett festmények is szerepeltek, például az esztergomi Porta Speciosát megörökítő híres olajkép, Johann Ignaz Cimbal kompozíciós vázlatai, vagy Benczúr Gyula két műve.
A képzőművészeti anyag időben egészen napjainkig elért: olyan, huszadik századi alkotók, mint Aba Novák Vilmos, Jeges Ernő, Márffy Ödön, Molnár C Pál, Ferenczy Noémi, Sidló Ferenc vagy Árkayné Sztehlo Lily munkái mellett a kortárs művészek közül például Somogyi Győző, Mátyássy László, vagy Ozsvári Csaba művei szerepeltek. A közölt kiállításfotók jelzik az anyag installálásának korszerű multimédiás lehetőségekkel, például „élő freskókkal" való kibővítését. Szent István király Szent Imréhez intézett intelmeinek idézeteit felhasználva Fákó Árpád és Gombos Lajos készített megszólító szándékú plakátokat. A nagy művészeti és művelődéstörténeti áttekintésre vállalkozó kiállításon helyet kapott egy újszerű megközelítés is: az alapvetően művészeti anyagot figyelemre méltó módon egészítette ki a 20. századi emlékeknek egy olyan gyűjteménye, amely Szent István kultuszának sajátos, hétköznapi aspektusait vizsgálja. Főként a Kőbányai Polgári Serfőzde és a Szent István Tápszerművek Rt. reklámhordozói voltak láthatók: dobozok, matricagyűjtő albumok, számolócédulák és reklámplakátok. Szintén a meglepetés erejével hathat a magyar királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred II. világháborús olyan emlékeinek itteni szerepeltetése, mint például katonai kerékpár, rohamsisak, vagy vitézségi érem.
(István, a szent király. Tanulmánykötet és kiállítási katalógus Szent István tiszteletéről halálának 975. évfordulóján. Székesfehérvár, 2013, Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 539 p.)
