Mészáros Éva (1932–2023) • fotó: MMA / Lugosi Lugo László
Elhunyt Mészáros Éva textilművész
Kilencvenegy éves korában, július 13-án elhunyt Mészáros Éva, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kiváló pedagógusként adta tovább tudása javát, hiszen folyamatosan részt vett a divattervezők utánpótlás-nevelésében. Egész életében azért küzdött, hogy a magyar népművészet ne vesszen el, és az emberek természetesnek tartsák, hogy a népi örökségünk emlékét a ruházatunkon is lehet viselni. Mészáros Évát a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Mészáros Éva 1932-ben született Gátéron. Nagyszülei ruhaszalonjában Csongrádon tanulta a ruhakészítés alapjait. Középiskolai tanulmányait Kecskeméten, az Angolkisasszonyoknál kezdte, majd Csongrádon fejezte be a Szent Imre Gimnáziumban, ahol Benyovszky István festőművész az akvarellfestés technikájára tanította. Eredendően nem készült divattervezőnek, festő szeretett volna lenni. Jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, de anyagi okok miatt meggondolta magát. A felvételit követően megkereste az Iparművészeti Főiskola igazgatóját, Schubert Ernőt, hogy mégis inkább oda jelentkezne. Az igazgató, miután megtekintette Mészáros Éva Képzőművészeti Főiskolára készített anyagát, úgy döntött, hogy felveszi, és a textilszakot választotta számára. A Főiskolán bejárt az elismert szobrászművész, Borsos Miklós műtermébe, ahol rajzolt, mintázott és rengeteget tanult. Férjét, Harb József festő, restaurátort a Képzőművészeti Főiskolára való jelentkezés időszakában ismerte meg, aki egész életében minden támogatást megadott feleségének az érvényesüléshez, az alkotómunkához.
1955–57 között a Fővárosi Mértékutáni Szabóságnál dolgozott, amely évek alatt nem jutott szabadideje a képzőművészetre. A festői, és szobrászi álmoktól el kellett búcsúznia, de technikai tudása, festői könnyedsége és szemlélete áthatotta művészi divatrajzait, textilmunkáit.
1957-ben átkerült a Ruhaipari Tervező Vállalathoz, ahol harminckét évet töltött el. Végre megtalálta helyét, tehetsége kibontakozhatott. A gyakorta változó nevű intézményben Nádor Vera vezetésével kiváló alkotócsapatban, a korszak kiemelkedő tervezőivel dolgozhatott együtt, mint például Bruckner Anna, Erhardt Magda, Gyulai Irén, Lendvay Ilona, Russai Magda.
A gyerek-, majd a férfiruházat mellett foglalkozott női ruhatervezéssel is. 1960–72-ig a Soproni Ruhagyár instruktora, 1982–86 között a Hunor Pécsi kesztyű-, és Bőrruházati Vállalat művészeti vezetője, 1989–1991 között a Pécsi Bőrgyár művészeti vezetője volt. A később Magyar Divat Intézetként ismert intézményben végzett munka mellett rendszeresen készített igazi sikernek számító terveket, amelyeket a Művészeti Alapon keresztül hazai és külföldi (pl. amerikai) cégek vásároltak meg.
1961–72-ig tanított a későbbi Könnyűipari Műszaki Főiskolán, ahol címzetes főiskolai docens címet kapott. 1980–1989 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított férfiruha-tervezést. Alapító tanára volt 1986-ban a Divattervező Szabadiskola néven indult első magyar divatiskolának. 1992–2002 között tanított a Magyar Divat Intézet menedzserképző szakán. 1961–74-ig a Magyar Divat Intézet kiadványa, a havonta megjelenő Pesti Divat, majd 1970–88 között a Divat és Marketing képszerkesztője volt. 1969-ben Osvát Katalin: Tetőtől talpig című könyvét, 1976-ban Dr. Bugár János: Női és lánykaruhák szerkesztése és szabása című tankönyvet, 1977-ben Faragó Ilona: Az öltözködés ábécéje című kiadványt, 2000-ben Benkő Istvánné, Deákfalvi Sarolta: Nőiruha-készítő szakrajz 1. című tankönyvet illusztrálta. Rendszeresen publikált a Nők Lapja, Ez a Divat és az Ádám nevű lapokban.
1971-ben Művész az iparban címmel rendezte meg első jelentős kiállítását, Manninger Máriával és Szebeni Bélával. 1991-ben megszervezte a Modern Etnikum című ruhakiállítást, amelyen minden alkotó a magyar népviselet egy-egy elemét dolgozta fel. A kiállítássorozat Modern Etnika néven közel negyven alkalmat ért meg és már 1992-ben megjelent Bécsben, majd Prága, Pozsony, Barcelona és Helsinki, Japán, Párizs és a Baltikum következett. Így fedezte fel a halasi csipkét is, és készítette a világhírű csipkével díszített ruha-improvizációit.
2003-ban jelentette meg életrajzi kötetét A Magam Módján címmel. A Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben készített A magam módján – Mészáros Éva címmel portréfilmet róla, Sólyom András rendezésében. 2020-ban az MMA Kiadó kismonográfiát jelentetett meg, melyben pályaképét a művészettörténész F. Dózsa Katalin tanulmánya és Simonovics Ildikó divattörténész interjúja mutatja be. 2022-ben, kilencvenedik születésnapi köszöntésén Tankó Judit méltatta: „Kiváló pedagógusként adta tovább tudása javát, lévén hogy folyamatosan részt vett a divattervezők utánpótlás-nevelésében. Egész életében azért küzdött, hogy a magyar népművészet ne vesszen el, és az emberek természetesnek tartsák, hogy a népi örökségünk emlékét a ruházatunkon is lehet viselni."
Portréfilm-előzetes Mészáros Éva textilművészről:
1955–57 között a Fővárosi Mértékutáni Szabóságnál dolgozott, amely évek alatt nem jutott szabadideje a képzőművészetre. A festői, és szobrászi álmoktól el kellett búcsúznia, de technikai tudása, festői könnyedsége és szemlélete áthatotta művészi divatrajzait, textilmunkáit.
1957-ben átkerült a Ruhaipari Tervező Vállalathoz, ahol harminckét évet töltött el. Végre megtalálta helyét, tehetsége kibontakozhatott. A gyakorta változó nevű intézményben Nádor Vera vezetésével kiváló alkotócsapatban, a korszak kiemelkedő tervezőivel dolgozhatott együtt, mint például Bruckner Anna, Erhardt Magda, Gyulai Irén, Lendvay Ilona, Russai Magda.
A gyerek-, majd a férfiruházat mellett foglalkozott női ruhatervezéssel is. 1960–72-ig a Soproni Ruhagyár instruktora, 1982–86 között a Hunor Pécsi kesztyű-, és Bőrruházati Vállalat művészeti vezetője, 1989–1991 között a Pécsi Bőrgyár művészeti vezetője volt. A később Magyar Divat Intézetként ismert intézményben végzett munka mellett rendszeresen készített igazi sikernek számító terveket, amelyeket a Művészeti Alapon keresztül hazai és külföldi (pl. amerikai) cégek vásároltak meg.
1961–72-ig tanított a későbbi Könnyűipari Műszaki Főiskolán, ahol címzetes főiskolai docens címet kapott. 1980–1989 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított férfiruha-tervezést. Alapító tanára volt 1986-ban a Divattervező Szabadiskola néven indult első magyar divatiskolának. 1992–2002 között tanított a Magyar Divat Intézet menedzserképző szakán. 1961–74-ig a Magyar Divat Intézet kiadványa, a havonta megjelenő Pesti Divat, majd 1970–88 között a Divat és Marketing képszerkesztője volt. 1969-ben Osvát Katalin: Tetőtől talpig című könyvét, 1976-ban Dr. Bugár János: Női és lánykaruhák szerkesztése és szabása című tankönyvet, 1977-ben Faragó Ilona: Az öltözködés ábécéje című kiadványt, 2000-ben Benkő Istvánné, Deákfalvi Sarolta: Nőiruha-készítő szakrajz 1. című tankönyvet illusztrálta. Rendszeresen publikált a Nők Lapja, Ez a Divat és az Ádám nevű lapokban.
1971-ben Művész az iparban címmel rendezte meg első jelentős kiállítását, Manninger Máriával és Szebeni Bélával. 1991-ben megszervezte a Modern Etnikum című ruhakiállítást, amelyen minden alkotó a magyar népviselet egy-egy elemét dolgozta fel. A kiállítássorozat Modern Etnika néven közel negyven alkalmat ért meg és már 1992-ben megjelent Bécsben, majd Prága, Pozsony, Barcelona és Helsinki, Japán, Párizs és a Baltikum következett. Így fedezte fel a halasi csipkét is, és készítette a világhírű csipkével díszített ruha-improvizációit.
2003-ban jelentette meg életrajzi kötetét A Magam Módján címmel. A Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben készített A magam módján – Mészáros Éva címmel portréfilmet róla, Sólyom András rendezésében. 2020-ban az MMA Kiadó kismonográfiát jelentetett meg, melyben pályaképét a művészettörténész F. Dózsa Katalin tanulmánya és Simonovics Ildikó divattörténész interjúja mutatja be. 2022-ben, kilencvenedik születésnapi köszöntésén Tankó Judit méltatta: „Kiváló pedagógusként adta tovább tudása javát, lévén hogy folyamatosan részt vett a divattervezők utánpótlás-nevelésében. Egész életében azért küzdött, hogy a magyar népművészet ne vesszen el, és az emberek természetesnek tartsák, hogy a népi örökségünk emlékét a ruházatunkon is lehet viselni."
Portréfilm-előzetes Mészáros Éva textilművészről:
Sára Ernő, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata vezetőjének gyászbeszéde
Tisztelt Gyászoló Család, tisztelt Kollégák, Barátok, Tisztelők!
„Örökül kaptam a megismerés iránti vágyat, a manuális készséget, a művészetek szeretetét és a sajátos magyar kultúrát. Ezzel az alappal reagálok a körülöttem lévő világra: kulturális hagyatékunkkal jogom élni, kötelességem tovább éltetni és fejleszteni – és felhívni rá a figyelmet, hogy ez az érték ne kopjon ki utódaink életéből sem."
Mészáros Évától származó önvallomás – szép, és egyben figyelmeztető idézet.
Gyakran elhangozhatna különböző szintű művészeti szakképzések során.
Kiállításra készülünk, az iparművészet és tervezőművészet számos műfaját bemutató „Stafétára", melynek alapgondolata a képzeletbeli stafétabot átadása, a generációk közötti kapcsolat szükségességére való utasítás. Minden akadémikus kézen fog egy általa kiválasztott fiatal kollégát. Szeptember közepén már hátunk mögött lesz az atlétikai világverseny, de a „staféta" képzettársítás, az idő- és térbeli közelség, a rohanás, a tervezési és kiérlelési idő folyamatos szűkülése is jelképes ezen kiállítás kapcsán.
A szervezés okán, az idő szorításában hívtam Évát. Többször, hosszan csengett a telefon. Nyár van, talán pihen, elutazott. Üzeneteket is küldtem, nem jött visszahívás, válasz. Kicsit még nehezteltem is, hiszen nyolcvan feletti kiállító esetén hogyan haladhatunk így? Azután júliusban jött a szomorú értesítés, a váratlan, a megmásíthatatlan. A stafétabot Éva kezében maradt – anonim a továbbfutó. A Vigadóbeli kiállításon Éva már az „in memoriam" társulatot fogja gazdagítani.
Az önvallomásában elhangzottak örökérvényűek!
Szomorú, hogy ezek a gondolatok manapság halkulnak.
Egy életrajzi összeállítás mindig hiányos. Idővel kiegészül majd.
Az internetfüggőség egyen masszává gyúrja a gondolkodást, ifjaink többsége nem bíbelődik saját kultúrájának megismerésével, ezáltal az egyediség, a megkülönböztethetetlenség alapvető kritériumát adja fel, ami pedig a tervezőművészetben alapvetés.
Inspirálódunk, hogy mi történik a világban, és ennek a csekély kivételtől eltekintve plágiumszagú a vége. Felrémlik a madáchi falanszter. A diáklétszám lehetetlenné teszi, hogy a mester – személyiségüket figyelembe véve – foglalkozzon tanítványaival.
Éváék képzése még más volt.
Egy nagy fa kidőlt! Tudjuk pótolni? Vagy az ő elvégzett munkáját, társadalmi felelősségvállalását már csak tízek-húszak együttes ereje képes pótolni? Lesznek-e egy cél érdekében áldozatot vállaló, szabadidőt feláldozó, az egó dágványából kiszabadulni képes tízek-húszak?
Elmenőben van egy egész nemzedék. Ők azok, akik éhezve, a légópincékből kitörve érezték a háború bűzét, a nélkülözést, és a veszteségeket. Elmenőben az újjáépítő kezek, a barázdált arcok, az első hűtőszekrények, a fekete-fehér tévék és filmek nemzedéke.
Erőn felüli szívós kitartásukkal emeltek egy nemzetet, és most velük együtt távozik a tapasztalat, a belátás, a türelem, a rugalmasság, a tisztelet, és ki tudja, hány órányi elfeledett imádság! Mennek szüleink, mestereink, országunk történelmi emlékezete, az emberiség kulturális öröksége.
Magyarország és a szakmád tartozik Neked Éva egy „köszönöm" -mel, és sok száznyi kedves gondolattal, amely utolsó utadon elkísér.
Hiányodat sokáig érezni fogjuk! Isten Veled!
