A kiadvány a véletlen szülötte – mondta el Juhász Előd zenetörténész, szerkesztő A kilencvenen túl… Hommage à Vásáry Tamás című kötet bemutatóján. Tavaly szeptemberben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Nap Kiadó sátránál arra terelődött a beszélgetés, hogy milyen jó lenne a Kocsis Zoltán 60 mintájára egy Vásáry Tamás 90 kötet! Még ott helyben konszenzus született arról is, hogy a cím legyen inkább A kilencvenen túl…, hiszen ez rímel leginkább a Kossuth-díjas zongoraművész és karmester közkedvelt, A zenén túl… vagy A zongorán túl… című műsoraira. A tartalom azonnal körvonalazódni kezdett: a kötetben barátok, tisztelők, muzsikustársak vallanak Vásáry Tamásról, felelevenítve a közös emlékeket.

A barátok, tisztelők és muzsikustársak természetesen a kötetbemutatóról sem maradtak el. Kodolányi Gyula író, költő, műfordító, irodalomtörténész, az MMA rendes tagja egyszerre szólította meg a lelki rokont és a mestert, akinek zenéje a szellemi világ felé mutat. Vásáry ihletett alakját megidézi a kötetben is: „…Mint sugallod, elkísér bennünket oda, a szivárványon túlra, a történetünk is, sorsunk elmesélhetetlen rajzolatai. A dallam, ami zenévé alakul, de rejtve marad a mélyben. A dallam, ami versünk mélyén szól, de kiénekelnünk nem lehet. Történetünkké, ami öntörvényű és magyarázhatatlan, mint az álom. (…) Mondd csak tovább, amit megsejtettél, zenélve, játszva. Mert valóban, tudáshoz jutni csak érzéssel lehet. Sugallattal. Felnyitva magunkat egészen a rejtett üzeneteknek. Zenélj tovább, játsszál, hangokkal, szavakkal."


Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, az MMA levelező tagja köszöntőjében megerősítette: a szívet fölemelő zene istenbizonyíték, s a mester – lévén maga is zene – ugyancsak az. Bár a Vásáry név a püspök és politikus felmenők miatt ismerősen csengett az irodalomtörténész fülében, amikor a zongoraművészt megismerte, a találkozás mégis sorsszerű volt. Felért egy varázslattal. A körülményeket bővebben kifejti a szerző a kötetben, a szocializmus időszakában járunk, „akkortájt a napi feladatoktól elhasznált állapotban már csak annyira futotta tőlem, hogy bekapcsoljam az akkori idők legrosszabb minőségű televízióját, a piros műanyag házba épített Junoszty tévénket, aminek képénél csak a hangja volt rosszabb. (…) Csodák-csodájára egy Mozart-hangversenyt közvetítettek, hogy milyen minőségben szólalt ez meg nálunk, az nem számított, nem voltunk elkényeztetve. Azt pedig mindenki tudja, hogy a zenei minőség több, mint technika: az maga a varázslat. És egy varázsló varázsának sugárzása több, mint a televíziós sugárzás. Akkor csak azt éreztem, hogy Mozart zenéjét úgy hallom, amilyennek hallani mindig is szerettem volna: azzal a természetességgel szólal meg, ahogyan süt a Nap."


Érdi Tamás koraszülöttként jött a világra, és látását egy hibás inkubátorkezelés miatt veszítette el. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész elmesélte, hogy kicsi gyerekkorában Vásáry a hátára vette, s miközben zongorázott, ő a kezét a mester kezére tette, hogy megérezze a mozgások finomságát, a gyors és lassú részek erőkifejtése közötti különbségeket. Sok emlékezetes pillanatot, bátorító történetet idézett fel Érdi Tamás és édesanyja, É. Szabó Márta televíziós szerkesztő – alapélményként mindenekelőtt a gondoskodást –, amit megtapasztaltak Vásáry Tamástól.

Oláh Vilmos hegedűművész még csak tízéves volt, amikor példaképévé választotta a mestert, s ahogy Joó Beatris, a Gyermekhíd Alapítvány operatív igazgatója megállapította: Vásáry Tamás maga is örök gyermekként él a világban, minden pillanatban készen arra, hogy észrevegye a csodát benne. Az alapító zongoraművész, karmester a Gyermekhíd Alapítvány születéséről elmondta: húszéves lehetett, amikor Tóth Aladár zenetudós faggatni kezdte, hogy milyen volt a gyerekkora, szerették-e a szülei. Igen, szerettek – válaszolta, és visszakérdezett: miért akarod ezt tudni? Mire Tóth Aladár megjegyezte, hogy akiket nem szeretnek eléggé a szülei, azok törékeny szárnyú lelkek lesznek. „Később egy Beethovenről tartott előadásom közben eszembe jutott ez a párbeszéd – mesélte Vásáry –, és arra gondoltam, hogy a traumák meg is erősíthetnek bennünket, ahogyan a nagy zeneszerzőt is megerősítették. A gyermekotthonban élőknek egészen más az indulásuk, mint azoknak, akik családban nőhetnek fel, hiszen egész életükben úgy érezhetik, hogy nem kellenek senkinek. A Gyermekhíd Alapítvány munkatársai olyan hidak építésén fáradoznak, amelyeket az élet lerombolt: visszaállítják a gyermekeknek az életbe vetett bizalmát, fejlesztik a képességeiket, és megtanítják őket biztonságosan kötődni."

Nem lehet véletlen, hogy Vásáry Tamás rendszeresen visszatér a gyermekkora helyszínére –mutatott rá köszöntőjében Váradi Judit zongoraművész, egyetemi tanár. Ahogy az sem véletlen, hogy az ifjúság miatt utazik Debrecenbe: az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiája keretében készül hangversenyeire a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, amelynek alapítása óta Vásáry a karmestere. Váradi Judit a kötetben azt is feleleveníti, hogy arra a kérdésre, milyen érzés a Hősök terén fellépni, Vásáry azt válaszolta: ő egész életében a Hősök terén lépett fel, mert aki színpadra lép, az hősies cselekedetet hajt végre. Kellenek a hősök – állapítja meg az emlékező –, akik megőrzik és továbbéltetik a művészetbe vetett hitünket, akik magukban hordozzák a végtelent, és számunkra is megnyitják azt.

A kötet szerzői: 
Bakó Levente, Balázs János, Balog József, Balog Zoltán, Batta András, Boros Misi, Demeter Szilárd, Detvay Mária Marcella, Érdiné Szabó Márta, Érdi Tamás, Farkas Gábor, Ferencz Győző, Gróh Gáspár, Hámori Máté, Jakobi László, Joó Beatris, Kardos István, Kincses Veronika, Kiss Attila, Kodolányi Gyula, Kolonits Klára, Kovács Géza, Klukon Edit, L. Simon László, Lukács Sándor, Miller Lajos, Németh Pál, Oláh Vilmos, Petrovits Eszter, Ránki Dezső, Rockenbauer Zoltán, Sass Sylvia, Strausz Kálmán, Tokody Ilona, Váradi Judit, Várszegi Asztrik, Vígh Andrea.

(A kilencvenen túl… Hommage à Vásáry Tamás. Szerkesztette: Juhász Előd. Nap Kiadó, Budapest, 2024, 180 oldal. Ára: 4620 forint)

Tóth Ida