A Magyar Művészeti Akadémia nevében barátsággal köszöntöm a Gyurkovics Tiborra való emlékezésre összegyűlteket: családot, tudósokat, kollégákat, házigazdákat és tisztelőket. Örülünk annak, hogy emlékezetes testvérünk irodalmi jelentőségéről fontos eszmecsere alakul ki, ebben a tradicionálisan rokoni házban: a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Arról a Gyurkovics Tiborról lesz ma itt szó, aki okos volt és sokoldalúan szarkasztikus, szokatlan volt és meglepően formabontó, ugyanakkor egyértelműen értékelvű, őszinte és vita kész, szerethetően kétkedő, makacsul kritikus és megértő, nehezen követhető, de kikerülhetetlen, harsányságában is titokzatos, rejtelmesen feledhetetlen, bátran élet igenlő, sokszor merész, sőt vakmerő. Igazi egyéniség volt tehát, s mint ilyen azóta is utánozhatatlan és ettől maradandó.

Vagyis Gyurkovics Tibor.

Reménykedem: - hogy tehetségét a művek tovább élésében véglegesen át tudta fordítani az öröklét másik világában is,

- hogy küldetéstitkát már odaát is megfejthette,

- hogy nekünk, az Akadémiának véglegesen biztos alapozásához és folyamatos továbbépítéséhez ajándékba adta sorsát és teremtményeit,

- hogy eredményesen folytatta le eredendő vitáját az Úristennel

- mert régóta tudjuk, létünk értelme a nagy egyéniségek felvillanó fényeinél válik igazán valósággá, hiszen a művészet nemcsak teremt, de őriz és éltet is mindaddig, amíg megérdemeljük.

Legyen ez az este olyan, hogy benne bizonyítást nyerhessen Gyurkovics Tibor írótestvérünknek elemi joga a közös jövendőhöz, mert tapintható bennünk  az igyekezet, közelébe jutni a megszentelt elérhetetlennek.