The selected web content no longer exists.
Gross Arnold emléktáblájánál – Gross András
Gross Arnold emléktáblája
„Annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni." Ezen ars poéticája miatt ábrázolnak egy különös mesevilágot, benne manókkal, fákkal Gross Arnold festő- és grafikusművész, a néhai Nemzet Művésze rézkarcai, akinek tiszteletére november 25-én avatott emléktáblát a II. Kerületi Önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia Budapesten a Keleti Károly utcában.
Az örökösök kezdeményezésére állított emléktábla avatására Gross Arnold születésének 87. évfordulóján került sor. Az emléktáblát Czinder Antal szobrászművész tervezte. A művész barátja, tisztelője Merényi György művészettörténész mondott beszédet.
Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a Nemzet Művésze díj néhai kitüntetettje 1929-ben született Tordán. Édesapja festő és rajztanár volt, ő volt első tanára, és az ő nyomdokain haladva festőművészként kezdte pályafutását. 1946-ban jött Budapestre tanulni, előbb iparművészetet tanult, de átment a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Előszeretettel tanulmányozta Rembrandt és Albrecht Dürer rézkarcait, és alkotta saját, egyedi stílusú, szellemes, ötletes, derűs, humoros, színes rézkarcait.
Az 1950-es években alakította ki egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílusát. Gross Arnold művészete a rézkarc teljes megújításán alapszik. Jellegzetes színezési technikájának köszönhetően minden egyes nyomata különbözik a többitől. Képeit jellemzi a csodálatos, gyermeki mesevilág, ahol mindig süt a nap, virágüzletekkel és játékokkal teli, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képeket készített, műalkotásaiban az ember része a természetnek.
Rézkarcain minden területet kihasznál, a lapokat sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be. Reális elemekből alkot irreális, a szürreálison is túlnövő világot. Valós részletekből felépített, sokszor látomásosnak tűnő világa már-már groteszkbe hajlik, de képein nyoma sincs torz vagy deformált alakoknak. Az elrendezés szokatlanságából adódik a stílus definiálásának bizonytalansága. Szimbolikája egyedi, nem oldható fel sem a középkori olvasattal, sem az ismert kódokkal.
Gross Arnoldnál minden az, aminek látszik: a fa fa, a kert kert, a manó manó. A képek látszólagos zsúfoltsága inkább egy díszes karácsonyfára emlékeztet minden egyes lap, ezért nevezte Szentkuthy Miklós "karácsonyfa-opusz"-nak Gross Arnold művészetét. Tematikailag művei kilenc kategóriába sorolhatók: tájképek, fák, virágok, kertek, városképek, műtermek, művészet, emléklapok és az ún. klasszikus kompozíciók, ahová a legismertebb, legnépszerűbb, immár szinte klasszikussá vált rézkarcok tartoznak. A tájképeken és a faábrázoláson láthatók Rembrandt nyomai, fái szinte meditációs képeknek nevezhetők. Időn és evilágon túli bölcsesség szunnyad ezeréves kéregráncaik között. A virágok már pajkos lányokká alakulnak át, és ez már a Gross Arnold-féle tündérvilág felé mutat. A kertek átmenetet képeznek a természet alkotta és az ember szelídítette világ között, szimbolikus értékkel bírnak, elég pl. az Édenkertre vagy a tiltott-titkos kertekre gondolni.
Az emléklapok nagyon fontosak Gross Arnold életművében. Ezekkel állít emléket szeretteinek, például édesanyjának vagy Kondor Bélának és a régmúlt idők nagyjainak, Jan van Eycknek, Andersennek és Bachnak. Nem véletlen e három személy kiválasztása. Festőileg nagy hatással volt rá Van Eyck. Az aprólékosan kimunkált, gazdag miniatűrvilág, amely Gross Arnold képeit teljes egészében borítja. A fantázia világába kalauzol Andersen, és Gross rézkarcai is meseszerűek, de olyan tisztán és fennkölten szólnak hozzánk, mint Bach zenéje. A klasszikus kompozíciók közül a legismertebb a Beszélgetések a barátságról, amely már témájánál fogva is egyik legjelentősebb műve. Főként tájképeiben, de egyéb műveiben is hű marad a természethez. Szerinte a művészet arra való, hogy felmutassa a szépet, a maradandó emberi értékeket, ezáltal könnyítve lelkünkön, és remélhetőleg jobb emberré téve bennünket. Gross Arnold 2014-ben Nemzet Művésze lett, 2015. január 22-én hunyt el Budapesten.
Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, a Nemzet Művésze díj néhai kitüntetettje 1929-ben született Tordán. Édesapja festő és rajztanár volt, ő volt első tanára, és az ő nyomdokain haladva festőművészként kezdte pályafutását. 1946-ban jött Budapestre tanulni, előbb iparművészetet tanult, de átment a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Előszeretettel tanulmányozta Rembrandt és Albrecht Dürer rézkarcait, és alkotta saját, egyedi stílusú, szellemes, ötletes, derűs, humoros, színes rézkarcait.
Az 1950-es években alakította ki egyéni, senki mással össze nem téveszthető stílusát. Gross Arnold művészete a rézkarc teljes megújításán alapszik. Jellegzetes színezési technikájának köszönhetően minden egyes nyomata különbözik a többitől. Képeit jellemzi a csodálatos, gyermeki mesevilág, ahol mindig süt a nap, virágüzletekkel és játékokkal teli, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képeket készített, műalkotásaiban az ember része a természetnek.
Rézkarcain minden területet kihasznál, a lapokat sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be. Reális elemekből alkot irreális, a szürreálison is túlnövő világot. Valós részletekből felépített, sokszor látomásosnak tűnő világa már-már groteszkbe hajlik, de képein nyoma sincs torz vagy deformált alakoknak. Az elrendezés szokatlanságából adódik a stílus definiálásának bizonytalansága. Szimbolikája egyedi, nem oldható fel sem a középkori olvasattal, sem az ismert kódokkal.
Gross Arnoldnál minden az, aminek látszik: a fa fa, a kert kert, a manó manó. A képek látszólagos zsúfoltsága inkább egy díszes karácsonyfára emlékeztet minden egyes lap, ezért nevezte Szentkuthy Miklós "karácsonyfa-opusz"-nak Gross Arnold művészetét. Tematikailag művei kilenc kategóriába sorolhatók: tájképek, fák, virágok, kertek, városképek, műtermek, művészet, emléklapok és az ún. klasszikus kompozíciók, ahová a legismertebb, legnépszerűbb, immár szinte klasszikussá vált rézkarcok tartoznak. A tájképeken és a faábrázoláson láthatók Rembrandt nyomai, fái szinte meditációs képeknek nevezhetők. Időn és evilágon túli bölcsesség szunnyad ezeréves kéregráncaik között. A virágok már pajkos lányokká alakulnak át, és ez már a Gross Arnold-féle tündérvilág felé mutat. A kertek átmenetet képeznek a természet alkotta és az ember szelídítette világ között, szimbolikus értékkel bírnak, elég pl. az Édenkertre vagy a tiltott-titkos kertekre gondolni.
Az emléklapok nagyon fontosak Gross Arnold életművében. Ezekkel állít emléket szeretteinek, például édesanyjának vagy Kondor Bélának és a régmúlt idők nagyjainak, Jan van Eycknek, Andersennek és Bachnak. Nem véletlen e három személy kiválasztása. Festőileg nagy hatással volt rá Van Eyck. Az aprólékosan kimunkált, gazdag miniatűrvilág, amely Gross Arnold képeit teljes egészében borítja. A fantázia világába kalauzol Andersen, és Gross rézkarcai is meseszerűek, de olyan tisztán és fennkölten szólnak hozzánk, mint Bach zenéje. A klasszikus kompozíciók közül a legismertebb a Beszélgetések a barátságról, amely már témájánál fogva is egyik legjelentősebb műve. Főként tájképeiben, de egyéb műveiben is hű marad a természethez. Szerinte a művészet arra való, hogy felmutassa a szépet, a maradandó emberi értékeket, ezáltal könnyítve lelkünkön, és remélhetőleg jobb emberré téve bennünket. Gross Arnold 2014-ben Nemzet Művésze lett, 2015. január 22-én hunyt el Budapesten.
