Bánsági Ildikó Az ösztön és a tudat határán címmel tartott akadémiai székfoglaló előadásában többek között arra a kérdésre kereste a választ: mennyire rugalmas az a határ, ameddig a színművész eljuthat egy-egy szenvedéllyel átélt hiteles alakítás érdekében. Ez a mozgástér lehetetlen az ösztönösség és tudatosság, illetve a személyiség kibontakozása nélkül.
Mint elmondta, kezdetben mindent ösztönösen tett, olyan érzés uralta, mintha „vak lenne és lélekkel tapogatná le a helyzeteket", esetleg ha nem verset mond, hanem jelenetet, akkor a másik ember szemét. A versek mondása eleinte sok nehézséget okozott számára, a monológokkal kicsit könnyebben boldogult, hosszas tanulás és gyakorlás eredményeképpen sajátította el, miként kell „beállni egy szerep mögé".
Az első igazi megmérettetést a Fehér György által rendezett III. Richárd Lady Annája jelentette számára a Shakespeare drámája alapján készült tévéjátékban. Máig hálás a rendezőnek, aki megtanította arra, hogy győzze le félelmeit, mialatt „mély-zuhanás" részesévé válik. Fehér György elérte, hogy a mindkét színművész teljes lényét kiaknázva játsszon. Utolsó közös munkájuk a Szenvedély című film volt, amely az amerikai Postás mindig kétszer csenget magyar változata volt. Felidézte azt a napot, amikor az egyik legnehezebb jelenetet, a főhősnő megerőszakolását vették fel. A munka végére halálosan elfáradt, mégis mintha kegyelmi állapot ragadta volna magával, olyasféle érzés, ami ritkán éri az embert és az már szerencse.
Élete másik meghatározó szerepe a Szabó István rendezte Bizalom volt, amelyben Andorai Péterrel lépett a kamerák elé. A forgatás előtt olyan érzése támadt, hogy ekkora feladattal még soha életében nem találkozott. A rendező egy-egy határozott gesztussal, vagy félmondattal instruálta, hozta ki a két színművészekből a maximumot. „Szóval egymás kezébe adtuk a lelkünket – emlékezett vissza Bánsági Ildikó. – Nem véletlen volt Bizalom a címe, mert ez totális bizalmat követelt tőlünk. Tanulnunk kellett, kell egymást." Ennél a filmnél már nagyon tudatosan dolgozott. Szabó István már a forgatás kezdetén utalt arra, hogy Bánsági Ildikót megismeri a világ, de azt nem mondta, miért. Eljutottak egészen az Oscar-díj előszobájáig, a Bizalom szerepelt az első öt film között. (Szabó István később a Mephistóval érdemelte ki az Oscar-díjat, amelyben Bánsági Ildikó is szerepelt.) Utólag úgy érzi, hogy a Bizalom volt az a film, amellyel egy mérce fölé helyeződött. „Egész életemet befolyásolta – mondta. – Azt is, hogy itt állok. Ezzel tisztában vagyok. És én ezt nagyon szépen köszönöm, hogy ez létrejött. Rám esett a választás. Megcsináltuk. S magamnak is köszönöm, hogy képes voltam meglépni ezt."
Színházi szerepeiről azért beszélt kevesebbet, mert noha a színpad örök szerelem, filmen keresztül jobban meg tudta fogalmazni azt a pillanatot, „ami tetten érhető és máris dobozban van". „A színházban, ha szerencsénk van, talán a végére érik be egy próbafolyamat – mesélte Bánsági Ildikó. – De még évek múltán is néha rádöbben az ember, hogyan kellett volna másképpen játszani. Akkor érti meg. Ott is az ösztön az első. A második a tudatosság a felépítésben. Ugyanis fel kell egy lépcsőt építeni, zsaluzni, burkolni, hogy napi, mint nap járható legyen az előadás alatt. S ha kész, »kész?«, akkor megint jöhet az áradás. A zsigeri, az ösztönös…" – hangsúlyozta Bánsági Ildikó.