Jancsó az egyetemes filmtörténet kiemelkedő alkotásait készítette el a 60-as években: az Oldás és kötés, a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák a magyar filmet a nemzetközi filmművészet „avantgárd" élvonalába emelte.


37 évesen, 1958-ban forgatta le első játékfilmjét, A harangok Rómába menteket. 1946 őszén, 25 évesen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, ahol 1950-ben diplomát kapott ugyan, de a diplomafilmjére nem volt pénz. A főiskola után a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel barátok és szerzőtársak lettek. Jancsó az akkoriban pályakezdő Máriássy-osztályban végzett fiatal filmesek és a még pályán lévő idősebb generáció között indult, és a 70-es évektől színházban is rendezett. Markáns filmnyelve, világszemlélete és szerzői kézjegyei, a hosszú beállítások, a nagy tért befogó vízszintes kameramozgás, a „Jancsó-snitt" révén vált világhírűvé. Filmjei ugyan történelmi helyzetekből indulnak ki, de túlmutatnak a puszta illusztráláson: Jancsót az a drámai mechanizmus érdekli, amely egy konkrét történelmi helyzet szereplőinek mozgásterét meghatározza. 

A 90-es évektől a Kapa–Pepe filmszéria alkotója, utolsó játékfilmjét, az Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be. 1988-tól címzetes tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a kilencvenes évek elején a Harvard Egyetemen is tanított. Cannes-ban ötször jelölték filmjeit a fontosabb kategóriákban, 1972-ben díjazták először. 

„A film barátság. Elsősorban erre tanít meg Jancsó, akinek nem alárendeltjei, hanem alkotótársai vannak, voltak. Aki számára a bizalom és az egymás iránti figyelem a közös munka alapja. Aki körül friss a levegő és aki mellett alkotni közös szabadság" – fogalmazott vele kapcsolatban Mundruczó Kornél.

Az 53 magyar film sorozatában Jancsó filmjei közül az Oldás és kötést, a Szegénylegényeket és a Csillagosok, katonákat láthatta a közönség.