A kiválasztott webtartalom nem létezik.
© Benkő Imre. Gangesz, Varanasi, India, 2010
UTAK / Fotók: 1971 – 2013
Benkő Imre 1971 és 2013 között készített úti fotóiból nyílik tárlat a Fotóhónap keretein belül november 3-án a Körmendi Galériában.
"Dokumentarista szemléletű fotográfusként a való világ vizuális összefüggéseit kutatom, az ember és környezetének egyéni ábrázolása érdekel, sajátos korlenyomatokat készítek.Külföldi tanulmányutjaim alkalmával, nem turistaként fényképezek, az adott kor társadalmi keretei között, az emberi létezés sokféleségét vizsgálom. Kína, India, Vietnám, Észak-Korea, Oroszország, Románia, Kuba, Amerika, Franciaország, Anglia, Németország… különféle kultúrák, életlehetőségek. A technika fejlődésével a díszletek módosulnak, változnak, a generációk újratervezve váltják egymást, a tér-idő óriáskerék pörög tovább.A megélt találkozásaim alapján, a csoportokba rendezett fekete-fehér analóg fotóim életérzéseket közvetítenek, egy globális korkép megidézésére törekszem. Filozofáló utazásaim az ébren álmodást jelentik számomra."
Benkő Imre
Benkő Imre az ózdi kohászat leépüléséről szóló fotóesszéjének köszönheti nemzetközi hírnevét. A kétszeres World Press Photo-díjas, a dokumentarista fotográfia egyedi képi világú alkotója majd 25 éven keresztül járt vissza pályájának meghatározó helyszínére, mai nevén „Kultúrgyárba". „Az események alakulását előre nem láthattam, a hírek mögötti világ érdekelt. Az ember és környezetének sajátos bemutatásával a korszak vizuális lényegét, egy szubjektumon átszűrt életérzést szándékoztam közvetíteni." – írta katalógusában. Az ózdi Városi Művelődési Központ „Olvasó" Kisgalériájában ACÉL-MŰ. Ózd, 1987–2014 címmel nyílt kiállítása kapcsán beszélgettünk az alkotóval.
Benkő Imre az ózdi kohászat leépüléséről szóló fotóesszéjének köszönheti nemzetközi hírnevét. A kétszeres World Press Photo-díjas, a dokumentarista fotográfia egyedi képi világú alkotója majd 25 éven keresztül járt vissza pályájának meghatározó helyszínére, mai nevén „Kultúrgyárba". „Az események alakulását előre nem láthattam, a hírek mögötti világ érdekelt. Az ember és környezetének sajátos bemutatásával a korszak vizuális lényegét, egy szubjektumon átszűrt életérzést szándékoztam közvetíteni." – írta katalógusában. Az ózdi Városi Művelődési Központ „Olvasó" Kisgalériájában ACÉL-MŰ. Ózd, 1987–2014 címmel nyílt kiállítása kapcsán beszélgettünk az alkotóval.
| Benkő Imre (Budapest, 1943. február 17.) fotográfus Díjak: Balázs Béla-díj (1981), Pulitzer Emlékdíj (1991), érdemes művész (2004), Magyar Fotográfia Nagydíj (2004), Magyar Művészetért-díj (2009) A dokumentarista fotográfia meghatározó alkotója. Riportjait, fotóesszéit úgy készíti, hogy hosszú időt szán az észrevétlenség megteremtésére: így tudja elérni, hogy alanyai természetes társként fogadják el őt és a fényképezőgépét. 1968 és 1986 között a Magyar Távirati Iroda fotóriportere volt. 1986-tól 1990-ig a Képes 7, majd 1992-től az Európa magazin fotóriporter-főmunkatársa volt; ezt követően 1993-tól napjainkig szabadfoglalkozású fotográfus. Tizenkét éven keresztül, egészen 2000-ig a Magyar Iparművészeti Egyetemen a dokumentarista fotográfia óraadó tanára volt. Már a hetvenes években az utca lett felvételeinek fő helyszíne és korhangulatot megörökítő témája, majd járt koncertekre, munkásszállókra, kultúrházakba, üzemekbe. Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomim-együttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, rettentő kitartást igénylő világa ihlette fotóit. 1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egészen egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját is. Albuma Acélváros. Ózd 1987–1995 címmel jelent meg a Pelikán Kiadó gondozásában. A kötettel újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények. Budapest 1970–1999 (9S Műhely, 2000) című albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája. A kötet címadása rendkívül találó, hiszen Benkő Imre több helyen is nyilatkozta, hogy szereti a szórt fényt, a mélyszürke hangulatot. 1993 óta, az első Diáksziget rendezvénytől kezdve fotózza az egyre nagyobbá váló fesztivált. Arcok. Sziget fesztivál. Budapest, 1993–2002 (Fotografus.hu, 2003) címmel jelent meg kötete az első tíz év képeiből, majd a 20 év anyagából nagyszabású kiállítás volt látható a Mai Manó Galériában és a Szigeten 2012 nyarán. 1988 óta különböző ösztöndíjakkal – Kassák Lajos Fotográfiai Ösztöndíj, André Kertész és HUNGART-ösztöndíj, Budapest Fotográfiai Ösztöndíjjal – alkotott, utazott a világ számos országába, ahol érdeklődése az emberekre, a társadalmi és szociális struktúrákra irányult. Utak/Fotók:1971–2002 című fotóesszé kötete saját kiadásában jelent (2004) meg. Több évtized óta kíséri figyelemmel a magyarországi ikreket (Ikrek. 1982-2008 címmel kötete is jelent meg több mint 200 fotóval, sok száz portréval). |
