Orosz István, az író

Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező. Viszont a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatát erősíti. 2015. november 4-én a Pesti Vigadó Makovecz termében is mint író mutatkozott be a közönségnek, verseiről és könyveinek születéséről Ács Margit íróval beszélgetett.
A blogot is vezető Orosz István írói munkássága az évek során fölé nőtt annak, hogy alkotói kitérőnek tekinthessük: egy jelentős írói mű formálódott ki a verseskötetekből, a regényes művészeti esszékből (A követ és a fáraó, 2011) és legutóbbi, a Borda Antikvárium gondozásában a könyvhétre megjelent, fikciót és dokumentumot vegyítő, a Gorkij villájában, Lenin és Bogdanov között lezajlott nevezetes sakkparti titkos hátterét feltáró történelmi regényében (Sakkparti a szigeten, 2015).
Az MMA Irodalmi Tagozata ezt az irodalmi munkásságot kívánta megvilágítani, hogy méltó figyelem essék a grafikusként már érdeme szerint megbecsült művész írói lényére is.
A követ és a fáraó című könyvről Illyés Mária művészettörténész tartott előadást, a Sakkparti a szigeten című regényt pedig Babus Antal, az MTA Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye osztályának vezetője mutatta be.
Az esten Orosz István is felolvasott verseiből.
„Lehetséges persze, hogy az összes sakkjátszma, amelyet valaha játszottak, része egy nagy, egyetemes partinak, a partik összességének, egy végtelen játszma­komp­le­xumnak, egy galakticseszkaja igrának. Minden játszma kapcsolatban áll az előzőleg játszottakkal, azok folyományává, kifejtésévé, vagy cáfolatává, visszhangjává, vagy magyarázatává, de legalábbis lábjegyzetévé változik az idők során. Így aztán a mi partink sem más, következmény és előzmény egyszerre, komponens egy szerkezetben, fogaskerék egy nagy játszmában, amelynek talán a létezéséről sem tudunk."
Orosz István: Sakkparti a szigeten
A követ és fáraó című könyvről és hátteréről itt olvashat. A Borda Antikvárium meghatározhatatlan műfajú (művelődéstörténeti esszé? rejtjeles kémregény? szépirodalmi történelemkönyv? jegyzetekkel ellátott, de valóságot és fikciót keverő, gazdagon illusztrált tudományos munka?) pazar kiadványáról bővebben itt.
November 7, 2015  |  orosz istván