„Nagyon kérem, nem kell komolyan venni, amit mondok. Ezt komolyan mondom." Ezzel a felütéssel kezdődik Bertalan Tivadar író, festő, grafikus, látványtervező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának Félcédulák című könyve. A kötetből Császár Angela színművész, az MMA rendes tagja és Mécs Károly színművész, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja olvasott fel a bemutatón. Bertalan Tivadar bizarr, szép álmot rajzol elénk, hogy játékos képzeletének leleményeivel díszítse, gazdagítsa emberi létünk küzdelmekkel és feszültségekkel teli hétköznapjait. Így idézte meg a könyvet Szakolczay Lajos irodalomtörténész.
Az írások három fejezetre osztva találhatók: I. Viszketések, II. XVII. Vezekiel próféta szentenciáiból és III. A galacsin újabb szisszenései. „Bertalan Tivadar nemcsak írja és illusztrálja köteteit, de maga is tervezi a könyveket, a borítókat, maga tipografizálja a szöveget. Arra tesz kísérletet, milyen lesz a könyv, ha teljes egészében egyetlen ember műve. Így a kötet képei és a leírt történet egyszerre beavatás a művészi gondolkodásba, az alkotás legbenső titkaiba, ugyanakkor izgalmas, érdekfeszítő, igazi ezredvégi abszurd is…" – vallja Sipos Lajos irodalomtörténész.
Íme néhány kortárs méltatás:… – …

„…Különös, szinte elvarázsoltan összetett jelensége kortárs művészetünknek Bertalan Tivadaré… – …Kitűnő tolla van, amelyet persze egy nagyon erősen gondolkodó agy vezérel… – …Bertalan Tivadar tömören fogalmaz, láttatóan ír, s a képtelen helyzetet nagyonis képes valóságosnak érzékeltetnie." (Feledy Balázs művészettörténész)

„…Bertalan Tivadar »extrémséges« víziói hol meghökkentően játékosak, hol hátborzongatóan félelmetesek…" (Osztovits Ágnes író-esztéta)

„…Bertalan Tivadar képeit nézve, könyveit olvasva az jut eszembe, mennyire nem véletlen, hogy gazdag anyanyelvünkön a »kép«, »képzelet«, »képtelenség«, »képesség«… s még sorolhatnám, mind egy tőről fakad… – …Festő-rajzoló e igazából Bertalan Tivadar, avagy inkább különleges szarkazmussal, bölcsességgel, gyermeki merészséggel eszmélkedő, speciális író?… – …Vajon lesz, lehet-e követője, léteznek-e netalán többen is, akik nyomába lépnek? Nehéz elképzelni…" (Széles Klára, az irodalomtudományok nagydoktora)

„Senki nem tudja jobban, mint Bertalan Tivadar, hogy az élet nem női budoár. A rianások, repedések, horhosok járhatatlan útjait járja, s onnan hoz figyelmeztető üzeneteket." (Hegedűs Imre János író, esszéista)

És hogy hogyan látja jelen helyzetét Bertalan Tivadar, a művész?
„Alapvetően pesszimista vagyok, hogy boldoggá tehessen minden csalódás. Ezért arra érzek mennybéli ösztönzést vagy ördögrugdosást, hogy szüntelenül tegyek valamit, s nyomban arra, hogy könnyű szívvel átlépjek ezen a valamin. Persze a „csalódás öröme" nagyon illanó (de hát, mi nem az?). Hanem a boldogságnak és az örömnek van egy csalfa tulajdonsága: emlékeinkben és reményeinkben foglal helyet. Mindenkori jelenünkben ritkán érhető tetten. Ha jelenünk múlttá vált, alattomosan megjelenik, ha jövőnk jelenné, hűtlen szeretőként eltűnik.
Ha a boldogság és az öröm netalán még emlékeinktől és reményeinktől is távol tartja magát, akkor jelenünk sincs, mi magunk sem vagyunk. Ne is számítson ránk a Statisztikai Hivatal. Ami pedig azt a bizonyos átmeneti állapotot illeti, amit összefoglalóan életnek nevezünk, annak még itt vagyok, bármilyen kiismerhetetlen is, és – nem tudok csinálni mást, csak mindig mást – szavakkal is festek, és képekkel is beszélek, miközben csalódásaimban bizakodom.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vagyok. Hozzám nem érkezett olyan fanyalgó hang, hogy ez hiba lenne. Életem során kifejtett munkásságom feljogosít erre. Meghívtak és ezt én örömmel fogadtam, mert egyetértek azzal a szándékkal, amely összefogni igyekszik nemcsak a beérkezett, de az árván tébláboló, nem kevésbé tehetséges alkotókat. Mindez nívós és színes tartalmú közösséget és bizonyos támogatottságot is jelent.
Az Akadémia ún. színházművészeti szekciója fogadott be, ez munkásságom természeténél fogva külön öröm, mert a színház a művészetek összességét képviseli. A színpadon az irodalom, a történelem, a színészmesterség, a zene, a tánc, a képzőművészet (festészet, szobrászat, díszlet, jelmez) és számtalan nagy tudást igénylő mesterség szerepet kap.
Persze, tartozhatnék akár bármelyik más szakosztályhoz, bizonyos tekintetben mindenhol kakukktojás lennék. Olyan kakukktojás, amelynek a héja itt-ott már megrepedt. Az egyik repedésen festék csordogál, ami képpé változik, egy másik repedésen betűk és szavak nyomakodnak elő, hogy szöveggé álljanak össze, egy harmadik résen pedig szinte végtelen celluloidszalag kígyózik elő. Hálásan tapasztalom, hogy művésztársaim és mindazok, akik munkáimmal találkoznak, mindezt megbocsátják nekem.
Ami pedig a jövőt illeti:
Öregszem, fogy az időm,
Tehát, törekszem s midőn
egyetlen célt szolgál minden tettem
– mit is? Te jó Ég! Elfelejtettem.
Lábjegyzet"
(Bertalan Tivadar: Félcédulák. Budapest, 2016, Napkút Kiadó, 184 oldal)