Rubik Ernő és Orosz István / MTI Fotó: Ujvári Sándor
A százéves magyar animáció Japánban
Interjú Orosz Istvánnal
Az augusztus végi 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége Magyarország és az idén százéves magyar animáció volt. A hazai delegációval utazott Japánba Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja is.
– A fesztiválra meghívott 250 magyar alkotás közül Bucsi Réka Symphony no. 42. című alkotása megkapta az ezüst Hirosima-díjat. Mikor figyelt fel Japán a magyar animációra?
– Egy apró kiegészítéssel kell kezdenem, mert Bucsi Réka mellett Ducki Tomek is különdíjat kapott, őt is magyarként ünnepeltük. Ugyan lengyel filmet csinált, de Budapesten végzett a MOMÉ-n, édesapja Ducki Krzysztof, a lengyel születésű, Budapesten élő neves plakátművész.
Ami a japán-magyar kapcsolatokat illeti, már évtizedesek. Én harminc évvel ezelőtt, még főiskolás koromban kerültem kapcsolatba a japán művészettel. Rubik Ernő tanárom juttatta el Japánba diplomamunkám egy lapját, a Bogár ábécét, amelyet Itsuo Sakane betett az épp akkor nyíló Museum of Fun anyagába. Később magyar grafikusokkal közös, sőt, önálló kiállításom is volt Tokióban. A hirosimai fesztiválra 1990-ben utaztam ki, amikor beválogatták a Vigyázat, lépcső! című animációs filmemet a versenyprogramba, de előttem már sokan jártak ott rendezőink közül, díjazott filmjeink is voltak.
– A rendszeres részvétel mellett bizonyára szerepet játszott ebben az, hogy a magyar animáció idén éppen száz éves: az 1914-ben Kató Kiszly István által készített Zsirb Ödön című rajzfilm elveszett ugyan, de azért számon tartjuk, hogy hazánkban ez az alkotás volt az első ebben a műfajban. Persze személyes jó kapcsolatok is befolyásolhatták a választást, Kinoshita Sayoko, a hirosimai fesztivál igazgatója gyakori résztvevője a kecskeméti filmfesztiváloknak, tavaly zsűritag is volt, tehát nagyon jól ismeri a filmjeinket, a rendezőinket, az animátorainkat. A díszvendégség mellett komoly elismerés még, hogy Mikulás Ferencet, a kecskeméti fesztiválok igazgatóját beválasztották az idei hatfős nemzetközi zsűribe.
– Milyen volt a hangulat a fesztiválon?
– A hangulatra rányomta bélyegét a Hirosima külső kerületeiben pusztító sárlavina, emiatt több, vidámnak ígérkező programot is lemondtak a szervezők. Mi a katasztrófa utáni napon érkeztünk Gyulai Líviusszal és Haris Lászlóval, de már csak a hírekből értesültünk a pusztításról. A rajzfilmesek világa nem túl nagy, ezért sokan ismerik egymást személyesen, ami oldottá, közvetlenné teszi a fesztiválok hangulatát. Így volt ez Japánban is. A Small Roomnak nevezett kisteremben minden nap csak magyar filmeket vetítettek, életművek, rendezők, témák szerint csoportosítva, összesen 250 körül volt a levetített magyar animációk száma.
– Keresztes Dóra grafikusművész, animációsfilm-rendező önálló kiállításon mutatkozott be, levetítették a filmjeit is a fesztiválon.
– Dóra a népi kultúrát és a szürrealitást vegyíti munkáiban. Kinoshita Sayoko korábban ellátogatott a műtermébe, ott választotta ki a munkáit; azt gyanítjuk, hogy a japán képzőművészet, világlátás, szimbólumok és Dóra munkái között hasonlóságokat vélt felfedezni. Talán ezért kérte fel arra is, hogy a kiállítás megnyitója, illetve a filmjeinek bemutatása után egy nyilvános beszélgetésen is vegyen részt, ahol a legtöbb kérdés éppen a japán művészet és a magyar folklór kapcsolatát firtatta. A tárlat egyébként három film, a Holdasfilm, a Garabonciák és a De profundis önálló képeiből, illetve kinagyított filmszalagjaiból állt össze.
– Az Ön filmjei közül mit vetítettek?
– Látható volt A kert, a Sírj!, Az idő látképei, a Fekete lyuk – fehér lyuk, a Vigyázat, lépcső!, az Ah Amerika! és az Álomfejtő. De bemutatták többek között Varga Csaba, Foky Ottó, Nepp József, Szoboszlay Péter, Richly Zsolt, Gyulai Líviusz, M. Tóth Géza rövidfilmjeit és egészestés mozikat, köztük Jankovics Marcell Fehérlófia, Gémes József Daliás idők, Dargay Attila Vuk című filmjeit. Az Arany idők-sorozatban Macskássy Gyula animációi szerepeltek, de vetítették Vajda Béla filmjeit, köztük a cannes-i fesztiválon Aranypálmával kitüntetett Moto Perpetuo című munkáját, meg persze Rófusz Ferenc Oscar-díjas Legyét.
– Erősítette ez a fesztivál a magyar–japán animációs kapcsolatokat?
– Remélem, lesz folytatása, hozadéka, bár ezeket még csak sejteni lehet. Eszembe jut például egy aranyos japán lány, Haruko (magyar jelentése: Napocska, már néhány Japán barátja is így szólítja), aki azért tanult meg magyarul, ráadásul egészen kiválóan, mert látta valahol a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat néhány epizódját és úgy döntött, ezt az országot, ezt a kultúrát meg kell ismernie. Eljött hozzánk, a kecskeméti stúdióban dolgozott, majd a MOMÉ-ra is járt és természetesen velünk volt most a fesztiválon is. Dóra előadásán például ő volt a tolmács.
– Most min dolgozik?
– Most készül el Kecskeméten egy filmem, a Rajzoló. Hamarosan Isztambulban nyílik kiállításom, illetve Budán, a Koller Galériában egy közös tárlat Guntars Sietins lett művésszel.
– Egy apró kiegészítéssel kell kezdenem, mert Bucsi Réka mellett Ducki Tomek is különdíjat kapott, őt is magyarként ünnepeltük. Ugyan lengyel filmet csinált, de Budapesten végzett a MOMÉ-n, édesapja Ducki Krzysztof, a lengyel születésű, Budapesten élő neves plakátművész.
Ami a japán-magyar kapcsolatokat illeti, már évtizedesek. Én harminc évvel ezelőtt, még főiskolás koromban kerültem kapcsolatba a japán művészettel. Rubik Ernő tanárom juttatta el Japánba diplomamunkám egy lapját, a Bogár ábécét, amelyet Itsuo Sakane betett az épp akkor nyíló Museum of Fun anyagába. Később magyar grafikusokkal közös, sőt, önálló kiállításom is volt Tokióban. A hirosimai fesztiválra 1990-ben utaztam ki, amikor beválogatták a Vigyázat, lépcső! című animációs filmemet a versenyprogramba, de előttem már sokan jártak ott rendezőink közül, díjazott filmjeink is voltak.
Bucsi Réka: Symphony no. 42.
– Hogyan lett Magyarország díszvendég Hirosimában?– A rendszeres részvétel mellett bizonyára szerepet játszott ebben az, hogy a magyar animáció idén éppen száz éves: az 1914-ben Kató Kiszly István által készített Zsirb Ödön című rajzfilm elveszett ugyan, de azért számon tartjuk, hogy hazánkban ez az alkotás volt az első ebben a műfajban. Persze személyes jó kapcsolatok is befolyásolhatták a választást, Kinoshita Sayoko, a hirosimai fesztivál igazgatója gyakori résztvevője a kecskeméti filmfesztiváloknak, tavaly zsűritag is volt, tehát nagyon jól ismeri a filmjeinket, a rendezőinket, az animátorainkat. A díszvendégség mellett komoly elismerés még, hogy Mikulás Ferencet, a kecskeméti fesztiválok igazgatóját beválasztották az idei hatfős nemzetközi zsűribe.
– Milyen volt a hangulat a fesztiválon?
– A hangulatra rányomta bélyegét a Hirosima külső kerületeiben pusztító sárlavina, emiatt több, vidámnak ígérkező programot is lemondtak a szervezők. Mi a katasztrófa utáni napon érkeztünk Gyulai Líviusszal és Haris Lászlóval, de már csak a hírekből értesültünk a pusztításról. A rajzfilmesek világa nem túl nagy, ezért sokan ismerik egymást személyesen, ami oldottá, közvetlenné teszi a fesztiválok hangulatát. Így volt ez Japánban is. A Small Roomnak nevezett kisteremben minden nap csak magyar filmeket vetítettek, életművek, rendezők, témák szerint csoportosítva, összesen 250 körül volt a levetített magyar animációk száma.
– Keresztes Dóra grafikusművész, animációsfilm-rendező önálló kiállításon mutatkozott be, levetítették a filmjeit is a fesztiválon.
– Dóra a népi kultúrát és a szürrealitást vegyíti munkáiban. Kinoshita Sayoko korábban ellátogatott a műtermébe, ott választotta ki a munkáit; azt gyanítjuk, hogy a japán képzőművészet, világlátás, szimbólumok és Dóra munkái között hasonlóságokat vélt felfedezni. Talán ezért kérte fel arra is, hogy a kiállítás megnyitója, illetve a filmjeinek bemutatása után egy nyilvános beszélgetésen is vegyen részt, ahol a legtöbb kérdés éppen a japán művészet és a magyar folklór kapcsolatát firtatta. A tárlat egyébként három film, a Holdasfilm, a Garabonciák és a De profundis önálló képeiből, illetve kinagyított filmszalagjaiból állt össze.
Keresztes Dóra Japánban (Fotó: keresztesdora.blogspot.hu)
– Az Ön filmjei közül mit vetítettek?
– Látható volt A kert, a Sírj!, Az idő látképei, a Fekete lyuk – fehér lyuk, a Vigyázat, lépcső!, az Ah Amerika! és az Álomfejtő. De bemutatták többek között Varga Csaba, Foky Ottó, Nepp József, Szoboszlay Péter, Richly Zsolt, Gyulai Líviusz, M. Tóth Géza rövidfilmjeit és egészestés mozikat, köztük Jankovics Marcell Fehérlófia, Gémes József Daliás idők, Dargay Attila Vuk című filmjeit. Az Arany idők-sorozatban Macskássy Gyula animációi szerepeltek, de vetítették Vajda Béla filmjeit, köztük a cannes-i fesztiválon Aranypálmával kitüntetett Moto Perpetuo című munkáját, meg persze Rófusz Ferenc Oscar-díjas Legyét.
– Erősítette ez a fesztivál a magyar–japán animációs kapcsolatokat?
– Remélem, lesz folytatása, hozadéka, bár ezeket még csak sejteni lehet. Eszembe jut például egy aranyos japán lány, Haruko (magyar jelentése: Napocska, már néhány Japán barátja is így szólítja), aki azért tanult meg magyarul, ráadásul egészen kiválóan, mert látta valahol a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat néhány epizódját és úgy döntött, ezt az országot, ezt a kultúrát meg kell ismernie. Eljött hozzánk, a kecskeméti stúdióban dolgozott, majd a MOMÉ-ra is járt és természetesen velünk volt most a fesztiválon is. Dóra előadásán például ő volt a tolmács.
– Most min dolgozik?
– Most készül el Kecskeméten egy filmem, a Rajzoló. Hamarosan Isztambulban nyílik kiállításom, illetve Budán, a Koller Galériában egy közös tárlat Guntars Sietins lett művésszel.
August 29, 2014
