Felhívás új művek komponálására

A Magyar Művészeti Akadémia, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar új művek komponálására hívja a 18–35 év közötti magyar zeneszerzőket. A kiválasztott művek a Budapesti Vonósok előadásában három hangversenyen hangzanak majd el. Új, eddig még bemutatatlan, versenyt nem nyert, CD vagy rádióadás számára rögzítésre nem került, vonós kamarazenekarra komponált 8-10 perc terjedelmű, egy- vagy többtételes kompozíciókat várnak szeptember 1-jei határidővel.

28 מאי 2020

Új elnököt választott a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége

A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége Herboly Domonkost, az NFZ főigazgatóját választotta elnökévé július 13-i közgyűlésén. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója Kovács Gézát váltja a poszton, megbízatása három évre szól. Kovács Géza – aki 2008-tól töltötte be az elnöki pozíciót – korábban már jelezte, hogy nem kívánja magát újra jelöltetni a tisztségre. A főtitkári teendőket továbbra is Popa Péter látja el. A következő hároméves ciklus elnökségi tagjai Gyüdi Sándor, Lendvai György és Horváth Zsolt maradtak.

22 יולי 2020

Mozikban a Kodály Zoltánról szóló zenés dokumentumfilm

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható a filmszínházakban Petrovics Eszter A mi Kodályunk című zenés ismeretterjesztő filmje. A film a zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két ifjú zeneművész szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba. Az alkotás a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásával a Focusfox gyártásában készült el, a szakmai közönség már tavaly láthatta a Pesti Vigadóban, most a fővárosi művészmozik mellett több vidéki városban is műsorra tűzik.

9 יולי 2020

Dubrovay László dalai – CD-felvételen

Az MTVA és a Zeneakadémia közreműködésével, az NKA támogatásával jelent meg Dubrovay László zeneszerző, az MMA rendes tagja és a nemzet művésze legújabb CD-je Dalok címmel. A lemez szoprán- vagy tenorhangra és zongorára írt dalokat tartalmaz, melyek Ady Endre, Nagy László, Gyurkovics Tibor, Weöres Sándor, József Attila verseire, valamint cigány népköltésre születtek. A felvételeken olyan művészek hallhatóak, mint Meláth Andrea, Halmai Katalin, Horti Lilla énekesek vagy Balázs János zongoraművész.

1 יולי 2020

Elhunyt Szabó Miklós karnagy

Szabó Miklós a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, Liszt-, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Győri Leánykar alapítója és kórusvezetője életének 90. évében hunyt el június 11-én. 1982-től nyugdíjazásáig volt a Zeneakadémia szolfézs-, zeneelmélet- és paleográfiatanára. Vendégtanárként tanított, mesterkurzusokat adott számos európai országban, Amerikában, Japánban, Izraelben. Szabó Miklós a Magyar Művészeti Akadémia 2015. évi Zeneművészeti díjazottja, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja volt.

15 יוני 2020

A munka nem áll meg – Gryllus Dániel az 50 éves Kalákáról

Kétszeres Kossuth-díjasok. Az elsőt 2000-ben, a másodikat néhány hete kapták. A zenekart 1969-ben alapították, a kaláka szó 'közös munkát, házépítést' jelent. Repertoárjukon magyar és külföldi költők megzenésített versei találhatók. Ők a kitalálói a Kaláka Folkfesztiválnak, amelyet 1980 óta tartanak, először a diósgyőri várban, majd mostanában Egerben. A zenekar tagjai: Becze Gábor nagybőgő, gitár, Gryllus Vilmos cselló, gitár, Radványi Balázs mandolin, brácsa és Gryllus Dániel furulya, citera. Vele beszélgettünk.

6 מאי 2020
אחרון