Erdélyi Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja 2016. január 10-én lenne 95 éves. Rá emlékezve adott helyet a Magyar Művészeti Akadémia annak a Vigadó-beli néprajzi kiállításnak, amely a vallásos élet tárgyait mutatja be az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményből. A vendégkiállítás válogatás ebből a gyűjteményes anyagból, mely Lékai László bíboros és Erdélyi Zsuzsanna 1980-as felhívására jött létre Esztergomban. A „Begyütt Jézus a házamba" című kiállítás ezen a napon tekinthető meg utoljára a Vigadó Galéria V. emeleti kiállítótermében, Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestje pedig e szakrális népművészeti kiállítás záró rendezvénye. A zongorahangverseny műsora:

Dukay Barnabás:
Oroszlános kút a növekvő Holdnál – a vörös
hangköltemény
két zongorára
 
Liszt:
Dante-szimfónia
(Eine Symphonie zu Dantes Divina Commedia)
A szerző által készített kétzongorás átirat
I. Inferno / Pokol
II. Purgatorio – Magnificat  /  Purgatórium – Magnificat
 
–  szünet  –
 
Liszt:
Via Crucis
A Keresztút 14 állomása
A szerző által készített négykezes változat
Vexilla Regis
1. Jézust halálra ítélik
2. Jézus vállára veszi a keresztet
3. Jézus először esik el a kereszttel
4. Jézus találkozik Szűz Máriával
5. Cyrénei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
6. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
7. Jézus másodszor esik el a kereszttel
8. Jézus szól a síró asszonyokhoz
9. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
10. Jézust megfosztják ruháitól
11. Jézust a keresztre szegezik
12. Jézus meghal a kereszten
13. Jézus testét leveszik a keresztről
14. Jézus testét sírba helyezik
  Dukay Barnabás: Oroszlános kút a növekvő Holdnál – a vörös
Dukay zenéje egyszerre tűnhet rokontalannak és ismerősnek. Egyfelől elszakítja magát minden korábbi hagyománytól. Másrészt eszközeiben nem lépi túl a megszokott kereteket: a jelen mű levegővétellel elválasztott és a két hangszeren töredezett folyamatosságban fölhangzó sorai és pentatóniája ismerős népdal-hangot idéznek, miközben a gregorián kantiléna tapasztalatára is építenek. A cím: játék asztrológiai jelképekkel, melynek értelme az egység az ellentétek (kút, Hold: víz; Oroszlán: tűz) között, a vörös pedig a spiritus színe.
 
Dolinszky Miklós
  Liszt Ferenc: Dante-szimfónia  – a szerző kétzongorás átiratában
Liszt már gyermekkorától kezdve igen fogékony volt az irodalmi élményekre, ezt tizenötévesen írt naplója is bizonyítja. Itáliai tartózkodása alatt, 1837 és 1839 között ismerkedett meg Dante Isteni színjátékával. Ennek hatására született az akkor felvázolt és 1849-ben befejezett, zongorára írt Dante-szonátája, de egy szimfónia vázlatait is rögzítette. Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnő levele szerint már a negyvenes évek vége felé, Woronincében részleteket zongorázott a szimfóniából, végleges formában csak Weimarban, 1856-ban készült el vele.
 
Előző évben írta barátjának, Richard Wagnernek: „Már régen él gondolataimban egy Dante-szimfónia – az év folyamán meg akarom írni – 3 tételben: Pokol, Tisztítótűz és Paradicsom – az első kettőt csak zenekarra, az utolsót kórussal. Ha ősszel meglátogatlak, valószínűleg magammal hozhatom, és ha nem találod rossznak, engedelmeddel Neked ajánlom."
Liszt – részben megfogadva Wagner tanácsait – két nagyszabású, majdnem egyforma hosszú tételbe foglalta végül a szimfóniát (Inferno, Purgatorio), a Paradicsom helyére pedig egy rövid, kétrészes, a Purgatorióhoz csodálatos átmenettel kapcsolódó Magnificatot komponált, amelyben kétszólamú női kar szólal meg.
A hatalmas mű ritmikai és harmóniai újításaiból példaként az Inferno tétel 5/4-es, illetve 7/4-es ütembeosztású légies, lebegő hatású részeit, illetve a Magnificat végének lefelé lépdelő, egészhangú skáláját említjük, mely utóbbit jóval később Debussy is gyakran alkalmazta.
A Dante-szimfónia számos javítást, módosítást követően 1859-ben jelent meg nyomtatásban a lipcsei Breitkopf und Härtel kiadónál, Richard Wagnernek szóló ajánlással.
Liszt szívesen dolgozta át zenekari műveit – így szimfonikus költeményeit és a Faust-szimfóniát – két zongorára, ahogy egyik levelében leírja: „a zenei tartalmat áttekinthetően és a fül számára pontosan visszaadva, meglehetősen szabadon". A Dante-szimfóniából is készített ilyen változatot, és – amint egy másik levelében említi – Gustave Doré, a nagy illusztrátor szalonjában Saint-Saëns-szal egyszer el is játszotta. A zseniális zongorista és zeneszerző éleslátásával elkészített, gondos munka nyomán plasztikus és lényegretörő lett az átirat, valóban felidézi, megszólaltatja a mű esszenciáját.
  Liszt Ferenc: Via Crucis – a szerző által készített négykezes változat
 
„… e megejtő nagypénteki áhítat egykor a római Colosseum falai között bizonyult a legmegragadóbbnak, azon a helyen, melynek földje a mártírok vérét itta be…
Boldog lennék, ha egy nap ott, a Colosseumban hallhatnám e hangokat, melyek azonban csupán gyenge visszhangjai ama érzéseknek, amelyek eltöltöttek, amikor térdre esve a jámbor menet közben nemegyszer e szavakat ismételtem: „O! Crux Ave! Spes unica!"
(részlet Liszt előszavából a Via Crucis kottájában)
 
…(a Via Crucis) egyáltalán nem lesz a tudás vagy a nagyképűség alkotása, hanem gyermekkori emócióim egyszerű visszhangjai – ezek az emóciók kitörölhetetlenül élnek az esztendők minden megpróbáltatásán át!
 (részlet egy Liszt-levélből)
 
Liszt a Via crucis előszavában elárulja, milyen fontos számára a keresztúti ájtatosság ősi szertartása. A keresztrefeszítés hagyományos történetét ezelőtt soha nem öltöztették még ilyen újszerű hangzásokba. Hallgatóiban nem csupán a kereszt gyötrelmének érzését akarta felébreszteni, hanem Krisztus környezetének kínjait is, akik tanúi voltak szenvedéseinek. Ennek érdekében ki kellett lendítenie hallgatóit tespedtségükből, és olyan harmóniai nyelvet kellett alkalmaznia, amely a szó szoros értelmében sokkolja azokat, akik hallgatják. Liszt ekkor már öregkora rendkívüli muzsikájának küszöbén állt, és minden lehetséges volt a számára. Zenéje nemcsak hogy történelmet írt, hanem megírta a zenetörténet történetét is.
 
A Via Crucis legelső előadására csak 1929 nagypéntekén került sor Budapesten, több mint ötven évvel azután, hogy a darab megszületett. Ez a mű, a kiáltások, suttogások és siralmak gyűjteménye, időközben igen magas rangot szerzett a Liszt kései zenéjét kutató tudósok körében.
(részlet Alan Walker Liszt-könyvéből)
 
Kevéssé ismert, ám sokatmondó életrajzi tény, hogy „virtuóz" éveit követően, de még a három alsóbb egyházi rend római felvételét (1865) megelőzően Liszt már 1856-ban ferences konfráter lett. Nemcsak a népnyelv által „Isten szegénykéjeként" emlegetett Szent Ferenc alakjához kapcsolódó művei (Legenda: Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál, 1862; Cantico del Sol di San Francesco d'Assisi, 1862/1880–1) igazolják a ferences szellemiség befolyását Lisztre, hanem mindenekelőtt a kései műcsoport egészének lecsupaszított világa.
 
A Via Crucishoz Liszt vegyeskari és szólista-, továbbá orgona- és négykezes zongoraszólamokat készített, egyaránt legitim a teljes vokális együttessel a billentyűs hangszerek egyikének társaságában való, valamint előbbi mellőzésével a tisztán hangszeres megszólaltatás.
(részlet Dolinszky Miklós tanulmányából)
 
A Via Crucis Liszt kései alkotóperiódusának egyik legkiemelkedőbb remekműve. A darab megírásának terve Lisztet hosszú évekig foglalkoztatta, teljes formájában pedig 1878 őszén írta le először a Villa d'Este-ben, a Róma melletti Tivoliban. Több változat készült, énekszólók-kórus orgona-, illetve zongorakísérettel, és tiszta hangszeres változatban: orgona, illetve zongora szóló és négykezes. E legutóbbi verzió csak 1986-ban jelent meg nyomtatásban.
(Mező Imre zeneszerző, a mű közreadója; részlet a kottakiadás előszavából)

---

2016. január 6-án (szerdán), vízkereszt napján 15.00-tól ingyenes szakmai tárlatvezetésre kerül sor az esztergomi Keresztény Múzeum „Begyütt Jézus a házamba", A vallásos élet tárgyai-című vendégkiállításán (Pesti Vigadó, V. emeleti kiállítótér.)
A tárlatvezető Soós Sándor néprajzos-muzeológus, a Keresztény Múzeum munkatársa, a kiállítás kurátora.