Ország Lili 1926. augusztus 8-án született Ungváron. 1945-től 1950-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1950 és 1954 között, majd 1960-tól haláláig az Állami Bábszínház báb- és díszlettervezője volt, itt ismerkedett meg a mesterének tekintett Bálint Endrével. Eleinte szürrealista képeket festett, később – nem utolsósorban bulgáriai, szovjetunióbeli, prágai, izraeli, több itáliai és indiai utazásai során gyűjtött motívumok hatására – alakította ki saját képi világát. Nyomódúccal felvitt apró képelemeket rendezett derékszögű rácsszerkezetbe régi város- vagy építészeti alaprajzokra, pusztuló falfelületekre, könyvlapokra emlékeztető formában, rajtuk építészeti részletek, szobrok, ősi, stilizált – elsősorban héber – írásjelek motívumait helyezte el. 1973-tól haláláig festette 48 képből álló labirintus-sorozatát. 1978. október 1-jén hunyt el Budapesten.
Ritkán láthatja a közönség alkotásait ilyen nagy számban együtt, mint amire alkalma nyílt a MODEM által 2013. augusztus 17. és 2014. január 19 között megrendezett, címével Jorge Luis Borges novellájára utaló kiállításon. A 88 bemutatott művet – 68 olajfestmény, és 20 kollázs – magán- és közgyűjtemények kölcsönözték erre az alkalomra: a debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény mellett a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Vasilescu- és Kolozsváry-gyűjteménye, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, Budapestről a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, a Kieselbach Galéria és a Korda–Földényi-gyűjtemény.
A katalógusban a kiállított művek kisméretű, színes reprodukciói és a műjegyzék segítséget nyújtanak az életmű megismeréséhez, a művész különböző korszakainak nyomon követéséhez. A kötet anyagát rövid életrajz, és néhány, a művész hagyatékából származó rajz és fénykép egészíti ki.
Ország Lili munkásságáról Farkas Zsófia művészettörténész írt tanulmányt, amely elsősorban a falak motívumának változásaira összpontosít. Összefoglalóan megállapítja, hogy „az életmű koherens egységet képez: a korai korszak szürrealista falainak, az elemeire bomló falnak, az ebből felépülő saját falnak, valamint a labirintusos képek bezáródó falainak egységét." A művész életművét időrendben, korszakokra bontva, ezek át- és egymásba alakulására figyelve tekinti át. Részletesen szól a korai, Chirico, Max Ernst és Magritte hatását mutató időszakról, amely azért fontos, mert a szerző egy interjúja szerint „a klasszikus szürrealizmushoz szorosan kötődő művekkel csak Ország Lilinél találkozhatunk". Említi azt az átmeneti időszakot, amikor a művész bulgáriai útja nyomán a pravoszláv ikonok hatására Vajda Lajos művészete felé közelítettek művei. A hatvanas évekbeli, önálló képi világra való rátalálásról így ír: „Az alapmotívumok nem változnak: A kő, a belőle felépülő falak és városok, a síkok, rétegek egymásra rakódása, az állandó elemzés és kutatás mind az életmű archeológiai jellegét erősítik. A világ rétegződése kezdi érdekelni; az emlékezés, a régészet, a geológia szempontjából, és a transzcendens világok szintjeiként is." Az életmű végén született labirintus-sorozatot, melynek egyik inspirációs forrása Paolo Santarcangeli Labirintusok könyve című műve volt, Farkas Zsófia így értékeli: „A labirintussorozaton összegződnek ugyan az addigi korszak elemei, ám az ókorban való elmélyülés mintha formai visszafordulást, egyszerűsödést, egyneműsödést is eredményezne."
Noha Ország Lili művei hazai és nemzetközi kiállításokon is sikerrel szerepeltek, és már a művész életében elkezdődött gyűjtésük a köz-, de különösen a magángyűjtemények részéről, munkássága egészen méltatlanul, életében és halála után is hivatalos elismerés nélkül maradt. Ez a gazdag kiállítás és a megjelent katalógus segít, hogy Ország Lili művészete elnyerhesse méltó helyét a huszadik századi magyar képzőművészet történetében.
 
(Körkörös romok, Ország Lili falai. Debrecen, 2013, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, 96 p.)