A rendezvény házigazdája Landgráf Katalin textilművész, az MMA rendes tagja volt, aki elmondta, hogy a programsorozat nevével (Folkról folkra) szerették volna kifejezni annak felszabadultságát, örömét, és azt, hogy programról programra egyre különlegesebb dologgal szeretnék a népművészet iránt érdeklődők közösségét építeni.
A Sárköz kincsei alkalmával rögtön egy komplex programmal várták a közösséget, kiállítás, könyv- és viseletbemutató is szerepelt a péntek esti találkozón. Az otthont adó Óbudai Népzenei Iskola nemrég létesült kiállító terében sárközi szőttesek, gyöngyékszerek, hímzések és viseletdarabok kerültek a tárlókba, falakra, amivel az érkező, nagy létszámú közönség már a rendezvény kezdetétől elkezdhetett ismerkedni. Öcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék és Báta – ezek a települések jelentik a Sárközt, tudtuk meg az est elején.


A rendezők törekedtek élményszerűvé tenni a Sárköz gazdagságának bemutatását. Így a viseleteket nem csupán vállfán lehetett látni, hanem azok használata közben is. A házigazda iskola egyik tanulója, Flóra vált erre az estére sárközi menyasszonnyá, s öltöztették fel a viseletbe. Láthatóan ő maga is örült ennek, büszkén viselte a szoknyákat, a különféle díszeket, melyek közül volt olyan is, amit 60 éve készítettek.  Minorits Jánosné Szűcs Julianna viseletkészítő, népi iparművész Fábián Éva népi énektanár, az MMA levelező tagja segítségével idézte meg a sárközi esküvőkre való készülődést. A közönség közvetlen közelről láthatta, mennyi különféle ruhadarab került ilyenkor a menyasszonyokra, s azt is megérthette, milyen könnyen felismerhető volt ezekről a család anyagi helyzete. Szó esett arról is, hogy mikortól és miért kezdtek el egyre kevésbé díszes viseleteket hordani az asszonyok, s hogyan nevetett a közösség egy emberként azokon, akik korukhoz nem illő díszeket hordtak.


A könyvek bemutatóján Landgráf Katalin elsőként Fodorné László Mária szövő, népművészet mestere, az MMA rendes tagja: Szőttesbe álmodott Sárköz című kötetét ajánlotta a jelenlévőknek. Úgy fogalmazott, ez a könyv annak, aki kicsit is akar szőni, a Bibliája, a legfontosabb könyve lehet. „Marika mindent leírt ebben a könyvben, amit a szövésről, a sárközi szőttesekről tudni érdemes. Olyasmit is, ami egyébként sok-sok évtizeden keresztül mindig csak egy-két ember a legféltettebb titka volt, de úgy gondolta, hogy most már megosztja mindenkivel. Ember legyen a talpán, aki képes utána csinálni, de azért sokan lesznek, akik megpróbálják." – zárta szavait Landgráf Katalin. A szerző a könyve megírását hatvan éves tapasztalatának megosztása érdekében vállalta. Fodorné László Mária úgy emlékszik, elvarázsolta a szövőszék, a szövés világa, amikor megismerkedett vele. Nem édesanyjától tanulta a mesterséget, hanem egy szomszédjában lakó nénitől, s bárhová sodorta az élet, mindig volt szövőszéke, melyből az elsőt még kislányként vásárolta magának. „Amit valaha Sárközben szőttek, ezeket megtanultam, meg is tudom szőni, és most már egy hosszú ideje tanítom is. Mikor megalapították a szövetkezetet, és ott folytatódott a szövés, én is bekapcsolódtam. Ott csodálatos mesterekkel, régi szövőasszonyokkal találkoztam, ők tanítottak" – fogalmazott pályájáról, mely kitérőkkel indult. A fiatalok érdekében szerette volna összegyűjteni a tudást, rendszerezni, leírni, hogy elérhető maradjon később is, mivel hosszú ideje nem sző már senki a sárközi településeken. „Az elődeim, a mestereim, az idős sárközi asszonyok, akikhez én bármikor bekopogtathattam, kinyitották nekem a szekrényt, a ládát, és mindent megmutattak, leírhattam, lefényképezhettem, és ez inspirált engem. A sárközi szőttesnek, ami valamikor nem csak Európa-, hanem világhírű volt, nem szabad elveszni, eltűnni, és nem is fog." – hangsúlyozta.


Az este második könyve Minorits Jánosné Szűcs Julianna: Sárközi népviselet című kötete volt. Ő 1970-ben került az őcsédi tánccsoporthoz férjével, s ekkor szembesült azzal, hogy díszíteni szeretné a maga által készített ruhát, s nem tudta, hogyan kell. A család idősebb női tagjai még ismerték az elnevezéseket, az anyagokat, mintákat, tőlük tanulta meg. Azután – szintén a szövetkezetben – a napi munka után két-három idősebb kollégájával külön is dolgozott: „Egyszer a kezembe került egy párta. Elnézegettem, hogy nekem ezt jó lenne megpróbálni elkészíteni. Magam is meglepődtem, hogy sikerült. Aztán kilencvenvalahány darabot csináltam körülbelül harminc év alatt. (…) Nekem a szívem csücske a sárközi népviselet, azok belül is az őcsényi. Mondhatom, hogy belenőttem ebbe, nem sulykolták, mert érdekelt. Szeretem is csinálni." Julika néni örül, amikor olyan visszajelzést kap valakitől, hogy a könyve alapján folytatni tudja a viseletkészítést, ha elakad. Főként néptáncosoknak, a viseletek iránt érdeklődőknek ajánlja a kötetet.


A könyvek közül utolsóként egy háromszerzős kötet került elő: Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, muzeológus, történész - Decsi Kiss Mária gyöngyfűző, népművészet mestere, az MMA köztestületi tagja - Nagy Gyöngyi gyöngyfűző, népi iparművész közös munkája: „Kalárisnak mondik…" - Sárközi gyöngymunkák. Sándor elmondta, ő maga sárpilisi, mindig szoros volt a kapcsolata a Sárközzel, 170 publikációjának jelentős része ezzel a területtel foglalkozik. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatóval, az MMA rendes tagjával együtt alapító tagja volt a Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszékének, ezt megelőzően a Szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban dolgozott. A szellemi néprajz területét képviselte a kötetben, s enélkül nem is lehet tárgyi néprajzzal foglalkozni – emelte ki. A kötetet 5-6 év munkája volt elkészíteni, s nem is remélték, hogy sikerülni fog, most pedig már a második kiadást kellett újra megjelentetni. Legnagyobb dicséretnek azt tartja, amikor Farkasné Pál Erzsébet, Bözsi néni, aki decsi viseletkészítő, a megjelenést követően azt mondta, lehetetlen letenni.
Decsi Kiss Mária vette át a szót, aki – hasonlóan Fodorné László Máriához – sok évig „gyüttment"-nek számított a Sárközben, s érdekes, hogy ő sem édesanyjától, hanem lányától tanulta a gyöngyfűzést. A visszatanult mesterség eredménye lett a Szálkai Ijfúsági Alkotótelep, s Mária elsőként kapta meg a népművészet mestere címet is gyöngyfűzőként. Szerette volna ő is továbbadni tudását, s szakdolgozatában kezdte el rendszerezni az ismereteket. Felkeresett még élő alkotókat, múzeumokban, tájházakban gyűjtött anyagot, melyet a bírálók később publikálásra javasoltak. Huszonöt évnek kellett eltelnie, s a két szerzőtársnak bekapcsolódnia, hogy az értékes gyűjtemény mindenki számára hozzáférhetővé váljon.
Nagy Gyöngyi, akinek kitartása nélkül nem született volna meg a kötet, úgy fogalmazott, ő a jó példa arra, hogy választani is lehet hivatást, nem csak beleszületni. Autodidakta módon kezdett utánajárni annak, hogyan készülnek a gyöngyékszerek. Neki köszönhető a könyv illusztrációja, ábrái, ehhez egy korábbi megbízása során szerzett tapasztalatot, amikor Mexikóból hozott ékszerek fűzésének módjáról kellett rajzokat készítenie. Tapasztalatát szerette volna magyar népi ékszerkészítési módokkal szélesíteni, s a szálkai táborban találkoztak Máriával, s így lett a kötet harmadik szerzője. „Óvónőként dolgoztam, gyerekeket játszóházban tanítottam fűzni, egész életemet a gyöngyök között töltöttem el. Azt gondolom, fontos, hogy legyen olyan forrás, aminek tudja az ember az eredetét, megbízzon benne, hogy az adat hiteles és biztos. A Sárközről gyűjtött tudásunkat közre kell adni, és nem szabad ráülni." – hangsúlyozta.
A könyvek bemutatóján a vitrinekben Decsi Kiss Mária és Nagy Gyöngyi fűzéseit, a falakon Fodorné László Marika szőtteseit láthattuk. Közöttük azt a kétoldalas szövést, melyre Landgráf Katalin hívta fel a figyelmet, Európában egyetlen más szövőkultúrában sem használatosként. A viseletdarabokat a Fóti Népművészeti Szakközépiskola viseletkészítő tanulói készítették Lencsés Magdolna és Kunda Ildikó segítségével. Ezeket egészítette ki Minorits Jánosné Szűcs Julianna viseletgyűjteményeinek vitrinekben elhelyezett darabjai.


A könyvbemutatót színesítette a diákok és tanáraik műsora. Szerényi Béla igazgató elmondta, hogy az estnek otthont adó Óbudai Népzenei Iskola a legrégebbi olyan iskola, ahol kizárólag népzenét lehet tanulni, 22 tanárral, 220 növendékkel. Diákjaik magas szinten művelik a népzenét, amit gyorsan megszeretnek, rövid idő alatt képesek színpadi műsort elkészíteni, repertoárukkal megörvendeztetik a nézőket. A tanári karban az elmúlt ötven évben négyen kaptak Kossuth-díjat, hatan lettek az MMA akadémikusai. „Egyszer kérdezte valaki, hogy mi a célja az Óbudai Népzenei Iskola képzésének? Mit szeretnénk? Nagyon egyszerű. Boldog embereket szeretnénk. Identitása van, erős lesz azáltal, hogy a zenei anyanyelvét elsajátítja, de nem színpadi előadóművészek, hanem boldog embernek. Ez a cél." – hangsúlyozta az igazgató.
A Folkról folkra következő eseménye április 19-én lesz, ekkor a Kunság lesz a fő téma, s a női viseletet a férfi viselet fogja váltani. A pitykegomboktól a pásztor-, juhászkampókon keresztül a pásztorviselet, a kun hímzés, fog megjelenni, június elején pedig a tánc és a zene kerül majd előtérbe.

Wittmer-Besze Erika
Fotó: Gyenes István, Szerényi Béla