A méltatás szerint a Muzsikás az autentikus magyar népzene kiemelkedő színvonalú műveléséért, megismertetéséért, a fiatalság példaértékű zenei neveléséért kapta a díjat. (A Muzsikás Együttest Temesi Ferenc Kossuth-díjas író laudálta.) 
A Szervátiusz Alapítványt Szervátiusz Tibor Kossuth díjas szobrászművész alapította, a szintén szobrász édesapja: Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján 2003-ban. Egyúttal létrehozta a Szervátiusz Jenő díjat, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát medencében születő magyar művészetre, magyar művészekre. A díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek (festő, szobrász, grafikus), akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú művészetet hoznak, hoztak létre. 2005 óta felváltva művészettörténész, illetve újságíró is kap alternatív Szervátiusz Jenő díjat a magyar művészet bemutatásáért, értékeléséért. 

Részlet Temesi Ferenc Az önazonosság muzsikája című laudációjából (a teljes szöveg letölthető innen): „Minden zene népzene. Mi csak elrendezői vagyunk a témáknak, mondta Bartók, akinek aztán tényleg sok estéje volt a székelyeknél. A zene rendet tesz a zűrzavarban, a ritmus egyesíti a szétesni készülő hiteket, a dallam folyamatosságot ad a szakadozott életeknek, a harmónia összebékíti az összeférhetetlent. Az élet nagy szimultánjában egyszerre történnek velünk a dolgok: a zenében tud az egymásutániság egymás mellett megjelenni. Ahogy ifj. Csoóri Sanyi mondta 1993-ban egy Muzsikásról szóló tévéfilmben, amelyet szerénységem forgatott a Duna Tv-nél, hogy a szeretetet úgy hívják a zenében, hogy összhang. Ez a zene egyik hatalma. A népzene, a nyelv, a közös képzelet és Istenében és a magában való a hit őriz meg egy népet. Az egész palesztin nép szélsőséges, hallom. Mint a horvát. Az Ír. A katalán. A baszk. A grúz. Az örmény. A zsidó. A kurd. A mongol. A tibeti. Az ujgur. Az albán. A macedón. A kikuju. A zulu. Mi magyarul szeretünk, magyarul utálunk, magyarul gondolkodunk, magyarul álmodunk, és magyarul ébredünk. Nincs két irodalom se, hisz. mindnyájan magyarul írunk. Kis népnek még lélegzetet venni is csak radikálisan szabad, Adyval szólva. De együtt! A végén mindig csak egy választást hagynak a magyarnak. Magunkat kell választanunk. Magyarnak lenni kész csoda, színtiszta szürrealizmus. Magyarnak lenni hidrogénbomba, magyarnak lenni számítógép. Magyarnak lenni didergő hologram. Magyarnak lenni cigánynak is lenni. Magyarnak lenni nem „tschikosch", nem „goulasch", de mindig paprikás. Magyarnak lenni nem bolt. Magyarnak lenni a legnyugatibb Kelet. Fejét meghajtó fűszál. Magyarnak lenni nem bokrétaság Isten kalapján, de szolgálat. Magyarnak lenni minden körülményben embernek lenni."

Szervátiusz Jenő szobrászművész 1903. július 4-én született Kolozsváron. Felmenői között nemesek, szász iparosok éppúgy megtalálhatók, mint háromszéki gazdálkodók. A középkori Kolozsvári testvérek után Erdély első jelentős szobrásza. Igen ifjan kitanul ugyan néhány mesterséget, a kovács és a bútorkészítőt, ám 1925-ben már Párizsban tanulja a szobrászatot. Ekkor mindössze 22 éves. Két év múlva beiratkozik a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, ahol szobrász szakon szerez diplomát.

A kisebbségi sors legnagyobb megpróbáltatásaiban és megaláztatásaiban is mindvégig hű maradt magyarságához, s ebben a szellemben nevelte fiát is. Egy hátizsákkal, benne a vésői, s fiával számtalanszor végig gyalogolta Erdély falvait, s így mélyen megismerte népe életét, szellemi kincseit, örökségét. Ezek az élmények határozták meg művészetének alakulását.

Elismertsége a boldog "magyar idők" után is megmaradt. Állami díjas, érdemes művészként elfogadható anyagi körülmények között élhetett, alkothatott. Nem vett részt a diktatórikus évek közéletében, emiatt a főiskolán háttérbe szorították. Egyetlen nagy köztéri emlékművét, a farkaslaki Tamási Áron-emlékművet fiával, Szervátiusz Tiborral közösen készítette 1971–72-ben. Ekkorra ugyanis már megromlott egészségi állapota. Hamarosan szívműtéten esett át, s az időközben áttelepülni kényszerült fiánál élt haláláig Budapesten. Közben elkészítette a pápai Jókai-emlékművet, a soproni Cantata Profana-t, s a budapesti Bartók Intézet felkérésére is faragott egy Cantata-t. Posztumusz Magyar Örökség díjat kapott 2003-ban.

Forrás: magyarhirlap.hu/szervatiusz.hu