A térbe rendezett képzelet
A nyíregyházi megyei művelődési központ és a Tokajban megépített privát üdülő – Bán Ferenc építőművészeti tevékenységének e két emblematikus alkotása mellett számosan sorakoznak azok a téri elképzeléseket megvalósító építmények, amelyeket a szabadon kalandozó képzelet és a tervező önkorlátozás együttesen hívott életre. Korszerűség és konzervativizmus egyszerre jellemzi. Utóbbi kitétel persze csak abban a progresszív értelemben helytálló, hogy a saját magával szemben felállított igényhez és színvonalhoz hűséges, miközben önmagával is feszes küzdelmet folytat. Nem csupán számokban és elismerésekben, de elsősorban építészeti gondolatokban, téri elképzelésekben sűrű, eredeti és korszerű életmű áll mögötte, előtte. Bán Ferenc építőművész, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze 80 éves.
BÁN FERENC (1940) Épületeit sokszor a brutálisan kemény, geometrikus formálás jellemzi, amelyben a végsőkig leegyszerűsített elemi formák együttesét, a korra jellemző tényleges helyzetet meghaladó japán metabolizmus, és a magyar strukturalizmus keveredése tesz egyedivé. Valamennyi munkája során vonzódott a nagyméretű fesztávokhoz, a hatalmas, kifejező erejű, nyomatékos szerkezetekhez. Első nagyszabású épülete a nyíregyházi Megyei Művelődési Központ volt, mely megfogalmazása szerint „agresszív típusú épület". Több városháza, művelődési ház, intézet, könyvtár megépítése fűződik Bán Ferenc nevéhez, aki 2016-ban elnyerte Magyarország legrangosabb művészetért járó elismerését, a Nemzet Művésze díjat.
– Egyszerűnek tűnő kérdés, mégis úgy érzem magam, mint a szerelmes vallomásra készülő kamasz, aki nem tudja megfogalmazni kavargó érzéseit, pedig elég lenne egyetlen szó. Vagy az ősi barlangkép festője, aki nem is sejti vadászó társaihoz mért kiváltságos helyzetét. Hivatkozhatnék a skorpió és a béka tanmese analógiájaként: „mert építész vagyok, ez a természetem" kifacsart szólásra. Meglehet, egyszerűen azok közé tartozom, akik gyerekkori ábrándozásaikat, vágyakozó képességüket átmentették, képzelőerővé fejlesztették, mert az építészet minden kötöttsége ellenére a szabadon szárnyaló képzelet tartománya. Annak hiányában is lehet szakszerű, racionális tevékenység, de az inkább építőipari, mérnöki tevékenység. Kimondok egy mondatot és máris saját csapdámba estem, mert hova tegyem a tökéletes mérnöki tevékenységet igénylő álomszép hidakat. Nem véletlenül kerülöm a kategorikus kijelentéseket, nyilatkozatokat. Vannak emberek, akik elméleti munkára, tanulságok megfogalmazására áldozzák életüket, rájuk kell hallgatni. Magyarázkodhatok én – vagy meggyőző, amit csinálok, vagy nem. Hol találnék másik, szem előtt lévő, önmegvalósító munkát, amit más fizet, mások szükségleteit elégíti ki.
– Arról a nyitott, mert befejezetlen, és talán befejezhetetlen mondatról, hogy mi lett volna, ha…: mi jut eszébe? Ha fontos lehet-e felvetés, milyen szempontból az, illetve ha lényegtelen, ez azt jelenti, hogy minden úgy van jól, ahogy megtörtént?
– Megtörtént dolgokon okulni kell, nem rágódni. A minden úgy van jól, ahogy van vélekedés ellentétes az emberi természettel. Nem hiszek az előre elrendeltségben. Pillanatnyi apró lépések, döntések alakítják egész életünket. Utólag persze tetszetősebb mindenben valami nagy elhatározást, emelkedettséget látni, elhitetni másokkal, magunkkal. Mire való az irodalom, a költészet, a színház, a film, ha nem tanulunk belőle? Csak szórakozunk?
– Visszatekintve – s ide túl sok jelző kívánkozna, hogy valamelyest hű legyen ahhoz, amire vonatkozik – pályájára: elégedett építésznek, embernek vallhatja magát? Honnan hová, mire jutott?
– Az elégedettség lehet önteltség is olyan emberekkel szemben, akik érdemesebbek, de töredékét sem élhették meg annak, amiben részem volt. Ha elégedettség alatt fiatalkori bizonytalanságaimmal szemben mai kiegyensúlyozottságomat értem, akkor igen.
– Mi foglalkoztatja manapság? Mi köti le figyelmét, gondolkodását, mindennapjait? Például ha jár valamerre, egy-egy helyszín megszólítja még Önben az építőművészt, s mint korábban, érez-e késztetést, hogy fejben épületet tervezzen az adott térbe? Adódott erre esetleg konkrét példa?
– Érdeklődés szinten sok minden foglalkoztat, ez mindig is így volt, már nem változom. Semmit sem szeretnék amatőr szinten művelni. Kívülállók előtt hencegésnek tűnik fejben tervezésről beszélni, de az építészet vizuális műfaj, a rajz kontroll, a kommunikáció eszköze. Kőkorszaki gondolkodás, ha a mai számítógépes tervezést csak billentyűnyomkodásnak, képernyőre bámulásnak tekintjük, mert ott is fejben dől el minden, csak más eszközökkel. Mondogatom magamnak, mert még bizakodom. Minden kisgyerek rajzol, még szereti a krétát, csak nem kéne kiölni belőle.
A kérdésnek konkrét példára vonatkozó részére szóban nehezen tudnék válaszolni, mert még a nagy elhatározás szintjén tartok, most még dolgoznom kell. Annyit tudok: a gondolataim nem korszerűtlenek, a kezem még nem korcsosodott el.
– És ismét csak visszatekintve gazdag életművére: milyen tanulságok fogalmazódtak meg Önben az évtizedek során szűkebb környezetéből, az építőművészet köréből fakadóan, és nem kevésbé egyszerűen abból adódóan, hogy immár nyolc évtized tapasztalat, életélmény áll a háta mögött?
– Lehetőségeimhez mérten tájékozott embernek érzem magam, de nagy tanulságokkal, követendő példákkal előállni nem akarok, soha nem is szerettem az üzengetőket. Vannak gyermekeim, unokáim, sok fiatallal kapcsolatot tartok, hiszek bennük.
Korosztályomnak meg annyit: hátra, kint, el!
